Inter-Milan: Mérkőzés utáni nyilatkozatok

0

MASSIMILIANO ALLEGRI

“Elégedett vagyok az eredménnyel és a mutatott játékkal is. Szerintem a srácok boldoggá tették a szurkolóinak a teljesítményükkel, a csapategység és az eltökéltség hozta meg a sikert, amire a milanisták oly régóta vártak már. Örülök annak is, hogy amit kértem a játékosoktól, vagyis hogy ne kapjunk gólt, sikerült megvalósítani. Nagyon jó formában van, de még ennél is lehet jobb. Ahogy mindenki, így ő is egy remek meccsen van túl. A játékosok egymást segítették. Ha jó eredményeket akarsz elérni, pontosan így kell játszani. HA képesek vagyunk ilyen hozzáállással futballozni, akár több támadó szellemű játékos is elfér egyszerre a pályán, mert a védekezésünk is stabilabb.

Ezen a rangadón még emberhátrányban is szervezettek maradtunk és a megfelelő módon védekeztünk. Kellően agresszívak voltunk, de okosan is játszottunk. Boldog vagyok a srácok teljesítménye miatt.

Abate? Rosszul reagált le egy helyzetet, de szerencsére a végén minden jól alakult. Úgy gondolom, hogy a kiállítás nélkül is nehéz második félidő lett volna. Ki tudja, talán egyenlítettek volna. A piros lap még fegyelmezettebbé tette a csapatot, mindenki sokkal jobban odafigyelt a feladatára.



Ez a győzelem növeli az önbizalmunkat, ami roppant fontos. Egy speciális meccset nyertünk meg és már 26 pontunk van. Ez nem rossz, de még mindig nem elég a kiesés elkerüléséhez vagy a bajnoki címhez.

Flamini? Egy sérülés kicsit visszavetette a szezon elején, de sosem kételkedtem a képességeiben. A középpályásaink közül ő kerül a legtöbbször helyzetbe.”

ALESSANDRO NESTA


“Ez egy kulcsfontosságú siker, mert így magunk mögött tartottuk az Intert és ilyenre régen volt példa. Egy ilyen estére várunk egy ideje, szerencsére a várakozás ma este véget ért. Még emberhátrányban sem voltak túl meleg pillanatok a kapunk előtt, megérdemeltük a győzelmet.
Ibrahimovic? Meghatározó játékos számunkra. Képes megtartani a labdákat, sokat mozog és állandó nyomás alatt tartja az ellenfél védelmét. Nagyon jó játékos.”



ZLATAN IBRAHIMOVIC

Azt gondolom, az egész csapat remekelt ma, főleg a második félidőben, mikor emberhátrányba kerültünk. Mindenki kiadta magából a maximumot. Nagyon elégedett vagyok. Amikor Abatét kiállították, azt mondtam magamnak:Most még több áldozatot kell hoznunk!Egységesek és szervezettek voltunk, az Internek nagyon kevés helyzete adódott.

A büntető? Fontos volt, hiszen rögtön a meccs elején vezetést szerezhettünk. Úgy érzem a találat magabiztossá tette a csapatot. Az első húsz percben akár több gólt is szerezhettünk volna, de a helyzetek kimaradtak. Persze a lényeg, hogy a végén így is nyerni tudtunk.

Jól érzem magam, a csapattársaim sokat segítenek és bíznak bennem. Nagyon motivált vagyok. Mindig a következő meccset kell szem előtt tartani és szépen haladni előre a szezonban. A végén meglátjuk meddig jutunk.

Mit gondoltam, mikor megtudtam, hogy Materazzi játszhat ellenem? Semmit, csak magamra figyeltem és a meccsre. Sajnálom, hogy az ütközésünk miatt le kellett cserélni, remélem nem súlyos a dolog. Sosem jó látni, ha ilyen történik játék közben, részemről nem volt szándékos. Ilyen esetek előfordulnak, remélem már jól van azóta.

A szurkolóinknak türelmesnek kell lenniük. Jó munkát végzünk, de a szezon még nagyon hosszú és végig szükségünk lesz rájuk.”

MATHIEU FLAMINI

“Először is boldog vagyok a csapat miatt: ez a társaságtele van remek képességű emberekkel, akik az idény eleje óta rengeteget dolgoznak. Saját magammal is elégedett vagyok. Az elmúlt három mérkőzésen játszottam és ez mind a magam, mind a csapat számára hasznos volt. Örülök, hogy az edző lehetőséget adott és megmutathattam, mire vagyok képes. Ilyen jó keretben könnyebb jó focit játszani.

Ibrahimovic? Olyan játékossal elöl, mint ő, nekünk is könnyebb dolgunk van. Azzal, hogy megtartja a labdát, lehetőséget ad számunkra, hogy mélységből felérjünk a támadáshoz és helyzetbe kerüljünk.

Most vezetjük a bajnokságot és mindannyian boldogok vagyunk. Mindig fontos megnyerni egy rangadót, mert ez sokat jelent a klubnak és a szurkolóinknak is. A továbbiakban is lépésről-lépésre kell haladnunk. A célunk egyértelműen a bajnokság megnyerése.”

GIANLUCA ZAMBROTTA

“Remek meccset játszottunk, főleg ha azt nézzük, hogy fél órát emberhátrányban voltunk. Szerintem megérdemeltük a győzelmet, ha figyelembe vesszük, hogy az elején több gólt is szerezhettünk volna. Abate elnézést kért a csapattól a kiállítása miatt. Szerintem jól játszott ma. Ilyen hibák néha előfordulnak a rangadókon. Ő még elég fiatal, talán a rutintalansága is közrejátszott a piros lapban.

Nagyon alaposan felkészültünk erre a meccsre és remekül hatástalanítottuk az Inter támadóit. A védelmünk magabiztosan állt a lábán, bármilyen formációban is támadtak. Taktikailag szinte tökéletesek voltunk.

Fontos volt, hogy folytassuk a győzelmi szériánkat, hiszen így újra az élre kerültünk. Tudjuk, hogy még semmit sem nyertünk, de a helyzetünk nem rossz.”


RAFAEL BENITEZ

“Nem gondolom, hogy nem volt karakterünk. A csapat mindent megpróbált, de a Milan korán megszerezte a vezetést, után pedig sok szabálytalansággal tördelte a játékunkat. Nem egyszerű egy olyan csapat ellen játszani, amely ennyire szervezett és ilyen precízen felkészült a gyors kontrákra. Amikor emberhátrányba kerültek, talán kicsit türelmesebbnek kellett volna lennünk és jobb megoldásokat választanunk, főleg az utolsó passzoknál.

Túl sokszor veszítettük el a labdát a középpályán, a csapatnak meg kell tanulnia kezelni azt a helyzetet, mikor hátrányban vagyunk és mi birtokoljuk a labdát.

A Milan kezében tartotta az első félidőt, de a szünet után folyamatosan tudtunk támadni. Ha gyorsabban  járatjuk a labdát, több helyünk van, ahogy azt láthattuk a második félidőben a bal szélen. A Milan nagyon keményen dolgozott védekezésben, ezért nehezen találtunk utat a kapujukhoz.

A büntető felborította a taktikánkat. Kivárásra akartunk játszani és a védelmük mögé játszva a labdát helyzeteket kidolgozni, de a korai gól felülírt minden előzetes tervet. Támadnunk kellett, ezért többet kockáztattunk.”

“Materazzi nem kezdő, rengeteg tapasztalattal rendelkezik és mivel Samuel sérült, őt raktam a kezdőbe. Az ő magasságára szükségünk volt a magas labdáknál, más ezen a téren nem tudja felvenni a harcot Ibrahimovic-csal. Materazzi csak egy hibát követett el a találkozón, a találkozó többi részén jól játszott. A sérülése előtt helyzetet nehéz megítélni, mindenesetre csúnya ütközés volt. Most már nem változtathatunk, ami történt, megtörtént. Már jól van, az orvosok szeretnének biztosra menni és alaposan megvizsgálni.”

“Szerintem az Inter nagyon jól játszott a szezon elején. Az egyértelmű, hogy tavaly sok találkozón Milito jelentette a győzelmet. Jelenleg nincs jó formában, ez látszik a játékán is. A csapat támadásban a Milito – Eto’o – Wesley Sneijder hármastól függ elsősorban, de ők most nincsenek abban a fizikai állapotban, mint tavaly.”