Christian Abbiati, a Milan korábbi kapusa a múlt héten exkluzív interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak és beszélt többek között a távozásának okáról, a korábbi kínai tulajdonosokról, Gennaro Gattusóról, Paolo Maldiniről és Leonardóról is.

Abbiati a visszavonulása után tavaly nyáron visszatért a Milanhoz és klubigazgatói szerepkörben dolgozott a vezetőségben. Néhány héttel ezelőtt a tulajdonosváltást megelőzően Abbiati önként távozott a pozíciójából. A korábbi olasz hálóőr játékosként 18 éven keresztül állt a piros-feketék alkalmazásában és 328 mérkőzésen lépett pályára.

A Bajnokok Ligája-győztes kapus a Gazzettának adott interjújában mesélt arról, hogy mi volt a feladata klubmenedzserként és mi a pontos oka annak, amiért távozott.

A SZEREPKÖRÉRŐL:

“Mindenkinek, mindenben segítségére kellett lennem: az edzőnek, a sportigazgatónak, a játékosoknak, a Milanellóban dolgozóknak. Különös szerepkör volt, folyton a penge élén táncoltam. Mondok egy példát: ha egy játékos hülyeséget csinál és jelentem az edzőnek, akkor azt kockáztatom, hogy kémnek néznek. Röviden, elég politikai jellegű munkakör volt, hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való. A legtöbbször idegesen mentem haza. A lemondás az én döntésem volt, Mirabelli felajánlotta a hosszabbítást, de visszautasítottam.”

A KÍNAI TULAJDONOSOKRÓL:

“Elkövettem azt a nagy hibát, hogy a régi, nagy Milanhoz hasonlítottam őket. Ezenkívül rengeteg zűrzavar volt vezetőségi szinten. Ködös, rejtélyes volt az egész szervezet ami próbált tökéletesnek tűnni. Az, ahogy alakult végül a történet, egyáltalán nem lepett meg. Jobb, hogy vége lett.”

“Vincenzo Montella? Egyszerűen borzalmas időszak volt. Elkerülhetetlen, hogy rossz véget ért, Montella nem bízott senkiben.”

GATTUSÓRÓL ÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL:

“A közös célunk az volt, hogy Milanellót olyanná varázsoljuk, amilyen volt korábban: azaz konkrét célok és szabályok legyenek a viselkedésre vonatkozóan. Rino egy fenomén. Nagyon meglepett edzőként, képes belemászni úgy a játékosai fejébe, hogy stimulálja és motiválja őket. Nem könnyű a mostani generációval. Azt tanácsolom az Elliottnak, hogy mindenképpen tartsák meg őt.”

MIRABELLI FÉLREÁLLÍTÁSÁRÓL:

“Nagy meglepetés volt számomra. Közelről figyeltem Donnarumma szerződéshosszabbítási folyamatát, és azt kell mondanom, hogy nagyon jól kezelte az ügyet, a klubot próbálta védeni. Kevesek egyike volt, aki szembe mert szállni Raiolával. Végül pedig Gattuso kinevezésével is győzött.”

DONNARUMMA ÉS REINA KÖZÖTTI VERSENYRŐL:

“Gigio számára jót tesz a verseny és az a legjobb döntés, ha marad a Milanban.”

“Új kapusedzője van és azt szeretném látni, hogy egy másik munkamódszert követ. Alfredo Magni meggyőződése, hogy Donnarumma neki köszönhetően jutott el erre a szintre, ugyanakkor Gigio az utóbbi időben nem fejlődött, hanem megállt.”

MALDINI ÉS LEONARDO VISSZATÉRÉSÉRŐL:

“Maldini és Leonardo nagyon jó barátok, két igazi profi. Ők a tökéletes választás a Milan újjáépítésére, mert nagyon jól ismerik a klubot. Mindig azt akartam, hogy ők visszatérjenek. Amint Leo megérkezett, biztos voltam abban, hogy Paolo is jönni fog. Azt mondhatom, hogy csupán két aláírt mez van a szobámban: Maldinié és Leonardóé.”

“Higuaín volt a hiányzó csatár, akire a Milannak szüksége van. Meglepődtem, hogy a Juventus véghez vitte ezt az üzletet a Milan javára.”

BONUCCI TÁVOZÁSÁRÓL:

“Valószínűleg azért történt ez így, mert olyan ígéreteket kapott, amit nem tudtak végül betartani. Bonucci jelenléte Romagnoli fejlődését is elősegítette, keményen dolgoztak ketten. Mint mindig, a munka kifizetődik.”

A VISSZATÉRÉS LEHETŐSÉGÉRŐL:

“Ha az új Milantól hívnak, akkor meg fogom őket hallgatni.”

Köszönet Patyának a fordításért.

6 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Egyenes szavak,egy egyenes embertől !!!

    Korrekt,és igaziból elmond mindent a tavalyi szezonról !!!

    Sajnálom a távozását,most hogy elolvastam még jobban !!!

  2. Nekem Donnarummáról tett nyilatkozata tetszett és hogy valaki kimondta nyugodtan azt, hogy megállt a fejlődésben már egy éve! Simán Reinat kellene a kezdőbe tenni!

  3. nagyon intelligens válasz ( nem is vártam mást :D) igazából ha mindenki így állna hozzá a dolgokhoz, nem itt tartana a csapat

  4. Méltatlan volt a szitu a Milanhoz és Abbiatihoz is. Végre valaki ki meri mondani a valóságot. Nem ezt érdemelte azok után, amit a piros-fekete színekért tett.

  5. Mindent elmond a kínaiakról. Mindannyian jobb dolgokban reménykedtünk. Abbiati is.
    Cirkusszal indult és azzal is lett vége.

    Remélem az Elliot tovább kitart, mert nagy szükségünk van a stabilitásra.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Please enter your name here