Két év után újra Derby della Madonninát rendeznek az Olasz szuperkupában és az edzőváltáson átesett Milan hétfő este a városi rivális Interrel csap össze a trófea megnyeréséért Szaúd-Arábiában. A Nerazzurri a kilencedik, míg a Rossoneri a nyolcadik győzelmére pályázik az Olasz szuperkupa történetében. A meccs kezdőrúgása hétfőn magyar idő szerint 20:00-kor lesz és az Aréna4 élőben közvetíti. Forza Milan!
Ez férfi munka volt, szép volt srácok 💪❤️🖤
Ez tényleg szép munka volt! Gratula mindenkinek! Meccsközben mondtam, hogy ha veszítünk csalódott leszek, de ÍGY lehet veszíteni is. Hála az égnek nyertünk, még ha "csak2 szuperkupát akkor is. Ez most nagyon kellett a srácoknak is és a szurkolóknak is.
Eddig maximálisan bejönni látszik, hogy az a karizmatikus, szuggesztív személyiség és győztes típusú mentalitás, amit Sérgio Conceicao hozott magával, elég hamar fel tudta rázni a társaságot. Minden problémát ez nyilván nem fog megoldani (mert van bőven), de már önmagában az, hogy van edző a kispadon (elnézést Fonsecától), és az a valaki ráadásul emberileg olyan minőséget és karaktert képvisel, amilyet ő, az önmagában képes pozitívan hatni a játékosokra. Két megnyert rangadó, mindkettő hátrányból fordítva - hát különösebb cégér nem kell ennek. A tegnapi meccs 10-20 év távlatából is emlékezetes marad majd, azt hiszem ezt ki merem jeleneni (ahogyan a mai napig emlékszem arra, amikor ez 2 gólos hátrányban sikerült ellenük utoljára 2003-ban, Seedorf csodagóljával). Nagyon fájdalmas volt eddig ez a szezon, és bevallom, meg is könnyeztem egy kicsit ezt a Szuperkupa győzelmet. Pedig ilyen utoljára 2007-ben tötént velem. Sok mindent elárul...
Conceicao az első külföldi edző Liedholm 1979-es Scudettója után, akinek sikerült bármilyen trófeát megnyerni, közel félévszázad után. De valahogy ő az a fazon, akiből már előre kinézte az ember, hogy neki ez sikerülhet, és előbb-utóbb fog is. Az elődjei kapcsán (Tábarez, Fatih Terim, Leonardo, Seedorf, Mihajlovic, Fonseca) ez soha meg se fordult a fejemben. Nyilván ez nem a vége még, csak az első lépés. Nagyon sok fontosnak kell ezt még követnie a következő ca. 1 hónaban, hogy végleg magunk mögött tudjuk ezt a borzalmas Fonseca-érát.
De ami tény: 8 nap alatt többet tett, mint amit Fonseca félév alatt. És nem csak a kupára, meg eredményekre gondolok, hanem a játék képe, élvezhetősége, temperamentuma, egységesség, és úgy általában, végre lehetett élvezni azt, amit a csapat nyújtott. Ez volt a kicsit megkésett karácsonyi ajándék nekünk szurkolóknak.
Nem ritka, amikor egy új edző az addigi állóvizet felkavarja, van, az is viszonylag gyakori, amikor egy nagyobb nevű edző helyére lépő valaki jobb eredményeket ér el, mint az előd.
A Fonseca-Conceicao váltás esetében ilyenről szó sincs: az előd egy nulla volt, az utód azért nagyobb név. Fonseca munkájának, ha azt a valamit annak lehet egyáltalán nevezni, szinte semmilyen íve nem volt. Mondjuk úgy, "bejárt a munkahelyére". Nyilván az Inter meg a Real Madrid elleni győzelmet ne vegyük el tőle, de ott tényleg a "vak tyúk is talál szemet" esete állt fenn.
Úgy gondolom, a tegnapi (meg persze a Juve elleni pár nappal korábbi) siker több szempontból is elemezhető. Hogy valamiféle változás lesz, arra talán lehetett számítani. Azonban nem olyan jellegű változás volt remélhető, mint amit végül láttunk. A játékosok nagyobb lelkesedése, az, hogy jobban "odatették magukat", nem volt meglepő. Azt viszont fura, félelmetes, meglepő stb. stb. volt észlelni, hogy néhány nap alatt a Milan szervezettebb tudott lenni. Figyeltem bizonyos mozgásokat (le)támadásban, védekezésben, amik egyelőre még nincsenek a kívánatos szinten, és időnként kiütközött az, hogy csak pár napja van új tréner, de már ez is megmutatta, hogy micsoda különbség van (lehet) edző és edző között. Pedig Conceicao sem sorolható a legjobbak közé, és mégis... Míg letámadásnál korábban több másodperc volt, mire odaért valaki a csapatból észrevétetni magát, most ez az idő jelentősen lerövidült. A tökéletes összhang nem volt meg, többször sikeresen tudta kijátszani az ellenfél a nem szervezett letámadást, de már ez is megmutatta, hogy itt a nagyjából semmihez képest történt egy nem is olyan nagy ugrás, ami mégis jelentősnek volt mondható. Ez örömteli, de valahol elszomorító is. Ugyanis a korábbi semmit nagyjából 3-4 hónappal tovább néztük, mint kellett volna. A legtöbben már korábban észrevették Fonseca szintjét, "munkájának" a hiányosságait, azt, hogy ez az ember egyszerűen szart sem ér mint edző. Azt, amit az elemzőprogramokkal kelő-fekvő vezetőség csak az év végén döntött el, a többség, a mezei szurkolók zöme már jóval korábban forszírozta.
Az tehát egész egyszerűen tragédia, hogy néhány napon belül elsősorban szervezettség tekintetében a Milan játékában ugyanazokkal a játékosokkal ekkora különbség legyen észlelhető. Az, hogy például Theo Hernandez a korábbi heteihez-hónapjaihoz képest mennyivel jobban teljesített, mint korábban írtam, várható volt, kicsit olyan, mint amikor snookerben megvan a frameball, és a játékos felszabadultan a legnehezebb lökéseket is megoldja. Ilyen hatást váltott ki sokaknál Fonseca távozása, és ez független attól, hogy ki érkezett a helyére.
Hogy ennyi időn belül mennyire reális két ilyen győzelem, nem tudni. Mondhatnánk, hogy lendületből lett meg a kupa, csak éppen semmiféle lendületünk nem volt. Ráadásul nem az történt, hogy a meccseken minden bejött. Sok tekintetben előjöttek a Milan korábban is meglévő hiányosságai. A nem megfelelő védekezés az Inter ellen Taremi góljánál ilyen volt, egyértelmű helyezkedési hiba. De tkp. az első Inter-gólnál is bénáztunk. Tehát a meccsek egyszerre mutatták meg azt, hogy a Milanban több van, a játékosokban több van, azaz - Fonsecát kicsit megvédve - az elmúlt időszak botrányos teljesítményéért a játékosokat is felelősség terheli, ugyanakkor vannak játékelemek, amelyek működésképtelensége inkább az edző kudarca.
A túl gyorsan túl látványos változás nyilván veszélyes a csapatra. Ettől a két győzelemtől még nem a Milan lett a BL első számú esélyese, és sem az Atalanta, sem az Inter nem csinálja össze magát a bajnokságban, mert behúztuk a Szuperkupát. A játékosok éppen elbízhatnák magukat, de ezt valahogy nem tartom valószínűnek.
Ami engem a leginkább foglalkoztat, hogy vajon Conceicaónak mennyit kell MÉG dolgoznia a Milannal. Az, amit a legutóbbi két meccsen láttunk, mennyire volt egyébként benne a csapatban? Csak felszínre kellett hozni, és ennyi? Mert mint írtam, egyrészt örömteli a változás, de akár elgondolkodtató is lehet, hogy kb. 1 hét munkával - a játék képe alapján - minőségi ugrást tudott végrehajtani Conceicao, és mintha eljutott volna a Milan egy olyan szintre, amelynél már azt lehet mondani, hogy ha ezt tudjuk tartani, akkor nem kérdés, hogy meglesz-e a bajnokságban a negyedik hely.
A Szuperkupa, a mutatott játék, a játékosok számára a visszajelzés, hogy meg tudják verni - hátrányból is - a Juventust és az Intert, fontos. A szaúdi kirándulás igazi jelentősége (tétje) viszont az volt, hogy Conceicaóhoz hogyan viszonyulnak a játékosok. Nyilván lehetett volna egy Juve elleni vereség vagy egy Inter elleni vereség után is úgy kommunikálni a dolgokat, hogy "kevés volt az idő", "nem szabad egy vagy két meccsből kiindulni", "a Juve/Inter erősebb, összeszokottabb, rutinosabb csapat" stb. stb. El is lehetett volna ezt fogadni. De ez a két meccs azért jó, hogy így alakult, azért jó, hogy nem két 4-0-s meccset játszottunk, hanem hátrányba kerülve fordított a Milan, mert a játékosok számára nyilvánvalóvá kellett hogy váljon, hogy ahhoz az edző (is) kellett. A játékosok motiváltsága szempontjából annak van jelentősége, hogy érzik-e azt az edzői tudást, hátteret, amelynek révén elhiszik, hogy az adott meccset meg tudják nyerni vagy tudnak egyenlíteni.
Kicsit olyan volt ez a két mérkőzés, mint annak idején, amikor kinevezték Kemény Dénest a pólóválogatott élére, és 1997-ben az athéni Világkupán egy megfiatalított csapattal kellett valamit alkotnia, úgy, hogy a csoportunkban ott voltak a horvátok, a jugoszlávok meg az oroszok... (Már akkor is benne volt a szövetségi kapitányi szerződésében, hogy szó nélkül kirúghatják, ha bármilyen világversenyen nem jut a csapat a legjobb négy közé.) A csapat végül bronzérmes lett, azaz nem lett happy end az első világverseny, de kellett valami eredmény, amivel Kemény elfogadtatta magát a szakmával, a közvéleménnyel, de legfőképpen a csapattal, hogy lássák, ért valamennyire a pólóhoz.
Conceicao ezen a két meccsen egyelőre azt bizonyította, hogy ért a szakmájához, tud hatni a csapatra, megvan a magához való esze, és - az Inter ellen Leao beállítása - nem sokat szarozik, ha valamin változtatni kell. Alapnak ez semmiképpen sem rossz, de most jön a lényeg, azt elérni, hogy a Milan az Interhez hasonló stabilitást érjen el. Mert az, hogy egy bizonyos szint alá ne menjen a csapat játéka, nagyon fontos lenne. Ha a következő hetekben csak azt látom a csapattól, amit ezen a két meccsen, már elégedett leszek.
Valószínűleg sokan nem fognak velem egyetérteni, de szvsz. Fonseca nem feltétlenül taktikailag, szakmailag volt gyenge. Valaki megjegyezte Conceicao első megtartott edzésén, hogy folyamatosan nagyobb ritmust diktál a játékosoknak. Na ez nyáron is meg volt a portugál kollegájánál, Fonseca is folyton kiabálta, hogy "gyorsabban, gyorsabban". Erre is emlékszem, hogy többen megjegyezték.
Ami a hatalmas különbség a két mester között, hogy Fonseca egy szürke egyéniség, 0 karizmával, és szerintem már az első hónapban elveszítette az öltözőt és a játékosok szemében nem volt egy hiteles forma. Már az emberünk arca sem sugároz semmiféle magabiztosságot.
Tökös húzás volt tőle, hogy Theo-t és Rafat is padoztatta a nem megfelelő hozzáállásuk miatt, de semmit nem ért vele. Egyszerűen megették őt a nagy egojú játékosok. Ezért is hangoztattuk többször, hogy ide egy erős karakterű edző kell, mint pl Conte, aki valóban helyre tudja a játékosok fejét rakni, ha kell leüvölti őket, és aki bármit mond, a szavának súlya van. Conceicao is egy hasonló karakter, és ezért tudja meggyőzni a játékosokat már az első naptól kezdve, hogy álljanak be a sorba.
SC munkáját leghamarabb egy hónap múlva lehet majd valamilyen szinten megítélni. Február 5-ig lesz 8 meccsünk, ebből 5 bajnoki. A Cagliari-Como kettős ellen kiderül, hogy mennyire sikerült a szuperkupa után fenntartani a lelkesedést. Február 5-ig bezárólag pedig vár ránk 3 ránk 3 rangadó is (juve, sinter és a kupában a Roma), illetve 2 bl meccs is. Ezek, ha nem is sorsdöntőek, de meghatározhatja, hogy milyen úton indult el a csapat.
Én mindenképp egy védekezésben stabilabb, támadásban pedig hatékonyabb játékot várok, de en bloc egy szervezettebb csapat képét szeretném felfedezni a meccseinken
@kissheva Én azért javarészt nagyon is egyet tudok érteni veled :). Azt gondolom, az tényleg nagyon nem mindegy, hogy milyen karakter, személyiség valaki. A vezetőedzői munka szerintem 60-70%-a (de minimum 50%-a) leginkább pszichológiai, mentoráló, motivációs meló. Az ő sikerük azon múlik elsősorban, mennyire tudják maguk mögé állítani (és egyirányba) a játékosokat, mennyire tudnak hatni rájuk egyénileg, és hogyan tudják kezelni a hatalmat gyakorló vezetőket. Ancelotti ennek a műfajnak a koronázatlan királya 25 éve. Ha valaki ennek a kritériumnak nem felel meg, az ebben a szakmában egy olyan komoly verőhiba, hogy eleve nincs miről beszélni a továbbiakban. Aki emberekkel nem tud bánni, az menjen elemzőnek, vagy tanácsadónak, de felejtse el, hogy vezetőedző legyen bárhol is. Annak, hogy HOGYAN hat rájuk, már számtalan módozata van, de aki sehogy se, annak harangoztak. Egy Fonseca féle szürke eminenciás, egy nagycsapat kezelésére minden szempontból alkalmatlan.
Abban is egyetértünk, hogy kb. 1 hónap múlva lehet értékelni Conceicao munkáját érdemben. Időközben jóhéhány nekünk nagyon kedvező eredmény alakult a vetélytársak meccsein, amely így 2 meccses "hátrányban" még nem látszik, de a vesztett pontok tekintetében sokat javult a helyzetünk. Ennek persze csak és kizárólag akkor van értelme és jelentősége, ha ezeket a meccseket mind be tudjuk húzni. Ha szombaton a neves Zappa-Zortea tandem megint hülyét csinál belőlünk háromszor, akkor minden zárójel, amit mondtam. A Cagliari és a Como ellen most nincs pardon, nyerni kell. Én egyébként ezt a február 5-ig tartó időszakot, amit említettél, sorsdöntőnek tartom. Ezeken a meccseket fog eldőlni szerintem nagyon sok minden. A bajnokságban egyrészt lesz három maximálisan kötelező győzelem (Cagliari, Como, Parma), másrészt a Juventus és az Inter elleni rangadók. A 9 pontos mellett nem lehet kikapni a Juvétól sem, ez rettentően fontos lesz. A Roma elleni Coppa-negyeddöntő, valamint a két BL-meccs, ahol megint 6 pont kéne, ha nem akarunk pótselejtezőt a legjobb 16 közé. Ha jól jövünk ki ebből a sorozatból, akkor a szezon meg van mentve. Ha rosszul, akkor majdhogynem - a BL kivételével - érdektelenné válik február elejétől kezdve. Szóval hatalmas a tét és a nyomás is.
Hogy a számunkra pozitív forgatókönyv teljesüljön, ahhoz kell még 2-3 jól eltalált téli igazolás is napokon belül. Ráadásul olyanok, akik azonnali hatást tudnak hozni, és rögtön bevethetők mondjuk Reijndersék, Hernandez vagy a szélsők pótlására. Szóval nagyon sok lépés kell még ahhoz a következő hetekben, hogy azt ki lehessen jelenteni, hogy elindultunk felfelé, és hogy a szezon meg lett mentve, újra értelmes célokért küzdhetünk, és nem a Konferencia-liga indulásért. Nagyon bizakodó vagyok, hát remélem, hogy nem csak szombat estig :D.