Azért az tény, hogy Allegri akárhogy is, de 6 Scudettót nyert, két BL-döntőt játszott a csapataival, és még ki tudja hány kevésbé jelentőségteljes egyéb trófeát nyert, olasz kupa, szuperkupa, stb. Egy elég nagy tahó, nagyon retrográd edzőtípus, nézhetetlen játékkal, de sokkal több sikert látott, mint az első regnálása óta padon ülő Milan edzők együttvéve az elmúlt 10 évben.
Allegri szerintem soha többé nem ül majd a Milan padján, de azért nem fognám fel tragédiának, ha mégis így lenne. A jelenlegi helyzetet nézve nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy egy Sarri, Allegri féle kaliberű edzőre ne bólintsunk rá, ha tetszik egyébként a stílusuk, munkásságuk, ha nem.
@anselmo én kimondottan örülnék neki!
Neki vagy egy hasonló bárkinek, aki már valahol valamit véghezvitt már.
Csak történjen már valami….ami reményt ad
Nekem az lenne az egyetlen egy problémám Allegrivel azon kívül, hogy dögunalmas meccsek lennének az az hogy a támadósor felének nem lenne posztja. Tehát Leao, Puli, Chuku kuka lenne, ellenben mondjuk Abraham, Morata és Okafor jók lennének.
Többi helyen szerintem nem lenne baj, mert védelembe Pavlo, Tomori, Gabbia nagyon jók lennének, Reijnders, Fofana, RLC kp szintén, és még Emerson is jó lenne ebbe a szàrnyvédős felállásba Theoval párban 😀
Viszont én első sorban inkább Tuchel, Tudor, Sarri 3as közül hoznak valakit ha lehet és ha ezek nem jönnének össze Max akkor jöhetne Allegri
Aki tudja, annyit mondjatok már el kérlek, mi olyan nagy szám Tudoron :).
Alkatából adódóan kicsit tüzesebb, karakteresebb ember, mint Pioli vagy Fonseca, illetve elég jól ismeri az olasz közeget, lévén a fél életét is élte le. De ezt leszámítva, én semmi különösebbet nem látok benne, amitől több lenne, mint mondjuk Di Francesco, Juric, Italiano, vagy ilyesmik. Az, hogy Veronával egyszer 9. lett, az nem nagyobb bravúr, mint amit Palladino követett el a Monzával, a Laziónál sok minden nem derült ki róla azalatt a 2 hónap alatt, amit ott volt. Legalábbis én abból semmit le nem vonnék. A Marseille-el meg összehozott egy 3. helyet (ott Fonseca is egy 4. helyet e a Lille-el), a BL-ben pedig tökutolsóként zúgtak ki egy Tottenham, Frankfurt, Sporting négyesből. Ez így nálam finoman szólva sem jobb ajánlólevél, mint Fonsecáé, szóval számomra óriási csalódás lenne az ő kinevezése, bár az biztos, hogy nagyon redbördös választás lenne...
Éppen az ilyen madárlátta edzőcskéket kéne végre elfelejteni, és egyszer legalább az életben hozni olyat, akitől legalább nagy valószínűséggel várható valami markáns fellendülés, és akit a játékosok is tudnának tisztelni, felnézni rá. Tudor ehhez sehol nem elég. De ha már mindenképp ilyet akarunk, én százszor inkább Gilardinót hoznám, mint őt. Pedig az olasz legendánk sem sokat tett még le az asztalra edzőként.
De inkább őt se, ha lehet. Jöjjön tényleg Sarri, Tuchel, Allegri, vagy hasonló kaliber, aki már tudja, mi merre hány az életben.
@123asd Miért vagy benne olyan biztos, hogy 3 védőznénk vele? A juvénál adott volt hozzá a keret. Amikor nálunk volt, itt 4 védős rendszerben játszatta a csapatot. Igen, az nem most volt, de legalább ez azt jelzi, hogy nem csak egy rendszerben képes gondolkodni.
Szétcseszték a szezont.
Szétcseszték a csapatot.
Miután mindez megtörtént, nagy dirrel-durral, egyik pillanatról a másikra kirúgják Fonsecát..
A Kókler vezetőség elküldi az általuk sokra tartott (egyébként szintén kókler) edzőt..
Idióták!!!
Ki sem kellett volna nevezni!
Ezek a vezetők semmit se jelentenek a Milan számára és nem is fognak, soha nem lesz nevük ennél a klubbnál, én nem tudom elképzelni, hogy Ibra-Moncada irányításával pl újra bajnokságot nyerjünk (perig ez pont egy olyan szezon, ahol még esélyünk is lett volna). Conceicao jó edző, talán jobban ismeri az olasz focit, mint Fonseca, ha be is válik nem mosták le magukról a kérdést, hogy miért nem vele kezdtünk. Nagyképű kijelentések, a "projekt" szó folyamatos használata a,mivel azt fedik el, hogy rossz döntéseket hoztak és jelenleg nem ott tart a csapat, ahol kéne.
Lezárult tehát a Fonseca "korszak". Csak egyet tudok érteni veletek, az előttem szólokkal, meg a chaten is nagyjából megvitattuk. De néhány hosszabb gondolatot még engedjetek meg.
Fonseca menesztése szükséges volt, ez nem kérdés (kinevezni sem kellett volna). De tényleg, ahogyan az egész intézve volt, az gyomorforgató. Kezdve ott, hogy Scaroni 2 napja még nyíltan hazudott Fonseca sorsáról, miközben már nyilvánvalóan eldöntetett minden. Aztán úgy küldik a sajtótájékoztatóra, hogy semmit nem tud a sorsáról, majd félóra múlva megalázottan ismerheti be, amit rajta kívül már mindenki tudott (ha nem is hivatalosan). Szétgányolták az egész klubot, erre Conceicao kap egy 6 havi szerződést, hozzá némi bonbonnal és jó szerencse kívánással, hogy a 8. helyről 4. helyre hozza be a csapatot, különben feltehetően őt is kirúgják (nem hosszabbítják meg) nyáron. Szinte reménytelen küldetés, látva a csapat mostani helyzetét. Conceicao minőségébe nem mennék bele, Portugálián kívül még sehol nem volt módjában bizonyítani, ez tény. A Nantes kispadján elért 7. hely egy törtszezonban szerintem minden tekintetben mellékes. De, hogy rohadt nehéz dolga lesz, az biztos. Ha még ki tudja hozni a 4. helyet és esetleg nyer is valamit, vagy messzire megy a BL-ben (esetleg egyből 8 közé jutunk), akkor meg is érdemli azt a nyári hosszabbítást, az biztos.
De ezzel az egésszel semmi nem oldódott meg. Egy alkalmatlan bohócokból álló galeri az egész menedzsment, akik ráadásul messze a legtöbb pénzt tehetik zsebre az egész ligában (20 M EUR évete!). Mindezt úgy, hogy tudottan és bevallottan, gyakorlat és képesítés nélkül űzik. Nonszensz. Találtak egy könnyen elítélhető egyszemélyes bűnbakot. Persze rá is szolgált Fonseca, de arról nem tehet, hogy az első naptól nyilvánvaló alkalmatlansága ellenére őt nevezték ki. Ő egy Semplici, Ballardini szintű edző, akinek most adtak egy megugorhatatlan feladatot. Nyakát szegte, köszönjük. Fonsecára haragudni, vagy egyedül őt okolni olyan, mint aki a BKV-ellenőrök vagy MÁV-kalauzok személyében látja a tömegközlekedés összes strukturális, műszaki és minőségi problémáját.
A főbűnösök, legnagyobb dilettánsok, és ostobák továbbra is itt vannak velünk, közöttünk. Lansky mai gondolatát idézve, amíg az a klub koncepciója, hogy a szemétdombon találunk-e egy kitöltött, telitalálatos lottószelvényt, addig kár miről beszélni. Legyen az akár játékos, akár edző. Olyan mélyen beteg ez a klub, mint a Manchester United napjainkban. Csak azért nem állunk mi is a 13. helyen, mert az olasz bajnokságban van kb. 8 nagyon erős csapat (akik a Napoli kivételével Európában is ott vannak), a többi meg ultima hulladék. De ezeket megelőzni nem érdem, és nem teljesítmény.
Riasztó, hogy az európai klubközösség valaha volt második legeredményesebb klubja, ilyen könnyen tudott, ilyen vérlázítóan rossz kezekbe kerülni, és sorvad el a szemünk láttára. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi minden működik rosszul, s közben milyen mértékű arrogancia társul, milyen mértékű emberi gyarlósággal, erkölcstelen, nyerészkedő viselkedéssel és dilettanciával.
Életveszélyes koktél!
..., ilyen könnyen tudott, ilyen vérlázítóan rossz kezekbe kerülni, és sorvad el a szemünk láttára. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi minden működik rosszul, s közben milyen mértékű arrogancia társul, milyen mértékű emberi gyarlósággal, erkölcstelen, nyerészkedő viselkedéssel és dilettanciával.
Életveszélyes koktél!
Mondjuk ez a rész amit írtál a végén 14 éve egy Európa közepén található országra is igaz 😀 Hol van még ehhez képest szeretett csapatunk?
Szerintem meg az arrogáns libsi mindent jobban tudó brüsszeli elitre és a s@gnyalóira illik ez a jellemzés. De felesleges ide politikát belekeverni. Egy csapat vagyunk a fociban és együtt örülünk, búsulunk. Hidd el, ez többet ér.