Igazolási hírek (ér...
 

Igazolási hírek (érkezők)

Oldal 8 / 9
 
Anselmo
(@anselmo)

@r66 Én úgy érzékelem, hogy Pioli folyamatosan váltogatni akar majd a 4-3-3 és a 4-2-1-3 között. Előbbiben Pulisic (és De Ketelaere - ha itt marad) lesz az új Brahim Diaz, de ha utóbbira van szükség, akkor meg az amerikai is tud jobb szélsőt játszani, és nyilván Chukwueze meg főleg. Okafor pedig Giroud mögé jön a 9-esbe, de őt is azzal a szándékkal, hogy Leaót helyettesíteni tudja, mert ő meg amúgy balszélső, amikor nem középcsatár. Minden jel arra mutat, hogy a cél az volt, hogy a védelmi vonaltól felfelé lényegében össze-vissza lehessen variálni, és minél kevesebb kötött posztú játékos legyen. Pontosabban legyen legalább 2-3 olyan is, akik jolly-jokerként szinte bárhová alkalmazhatók. 

Az egy teljesen más kérdés, hogy a pályán mit fogunk látni ebből. Mondom, biztosra veszem, hogy nem lesz egyszerű, és kezdetben talán igazán eredményes sem. A sorsolás ilyen szempontból nagyon nem volt kegyes hozzánk, de ez egy adottság. Ezt felmérték, mert nem véletlen, hogy brutális tempóban még kb. júliusban le is akarják zárni az összes igazolást (IN oldalon), az OUT oldallal meg majd szerintem augusztusban foglalkoznak jobban, mert az inkább ráér. De az elképzelés jó, még ha kockázatos is egy-egy ponton. Csak ezt most tényleg nem érne bárki szemére is vetni, mert akkor aztán tényleg az van, hogy "na, nektek aztán semmi se jó..." Én ennek most örülök, pont.    

Az már Pioli dolga lesz, hogy egy szerintem több, mint használható alapanyagból mit főz majd. Az ő felelőssége is. Montellának nem sikerült, de Piolit tartom éppen annyival jobb képességű és bölcsebb embernek, hogy többé-kevésbé megbirkózik a feladattal és nem lesz olyan görög tragédia a vége, mint Mirabelliék idejében.  

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.07.21. 17:19
Rakuzan
(@rakuzan)

Nagyon érdekesen alakul ez a mercato. Amennyire el voltunk szontyolodva Maldini és Tonali távozása után, annyira belehúztak és megleptek Moncadáék.

Okafor, Pulisic, Reijnders, Loftus-Cheek, Chukwu mind jól csengő nevek, Tonali árát befektetve. Papíron alaposan elvégezték a dolgukat, most Piolin lesz a sors…megkapta az erősebb keretet.

Meg kell követnem magam, nem hittem benne igazán, hogy ilyen mercatot (és ilyen gyorsan) összerittyentenek.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.07.22. 08:38
gumicsiga
(@gumicsiga)

Remélem most jól számoltam, eddig 90M€+ rengeteg bónuszt költöttünk el, ebben Chukwueze is benne van 20M€-val, viszont Musah még nincs. Utóbbira nagy esély van, hogy még érkezni fog, plusz az eddigi hírek alapján érkezni fog még egy csatár, egy bal szélső védő és talán egy védő is, ha Gabbia távozik, plusz kérdés, hogy Okafor feladata lesz-e Leao kiváltása vagy őt csatárnak szánja Pioli.

Tonali 70M€-s eladási árán felül, 40-60M€ között költhetünk el új játékosokra, mínusz, ami bevételt tudnak még hozni az eladott játékosok.

Így, hogy Chukwueze is érkezik valóban egy jó mercatonk lehet ez a mostani.

Egyenlőre ezekről a játékosokról már a mercato előtt lehetett olvasni, nagy részükkel Maldini már meg is egyezett, -Chukwueze neve se most merült föl-, talán Reijnders és Musah, akik Moncada "szerzeményei."

Minden esetre nem akarom Furlani érdemeit elvenni, mert jól tárgyalt, jó áron szerzett jó játékosokat, a kiválasztásban és kijelölésben közrejátszott Pioli is, így remélem, hogy a keret ideális lesz az edző számára is.

 

 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.07.25. 16:55
dreid
(@dreid)
Írta:: @gumicsiga

Egyenlőre ezekről a játékosokról már a mercato előtt lehetett olvasni, nagy részükkel Maldini már meg is egyezett, -Chukwueze neve se most merült föl-, talán Reijnders és Musah, akik Moncada "szerzeményei."

Minden esetre nem akarom Furlani érdemeit elvenni, mert jól tárgyalt, jó áron szerzett jó játékosokat, a kiválasztásban és kijelölésben közrejátszott Pioli is, így remélem, hogy a keret ideális lesz az edző számára is.

Azért túl sokat látsz Maldiniba. Én bírtam, de ki tudja, valószínű, hogy legalább annyi, ha nem több szerepe volt Moncadának Leao és Hernandez igazolásában, mint Maldininek. A mostani célpontokat se Maldini találta meg. Az egyetlen, aminél Maldini (lehet) másképp döntött volna, az Kamada.

 

Ilyen precíz, magabiztos mercatóra még nem is emlékszem. +  Maldini estén hétvégére le is állíthattam a gépem, mert a legendának akkor pihi volt :), míg most ezt nem érzem....

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.07.29. 23:22
R66 reacted
R66
 R66
(@r66)

Nagyon érdekes számomra ez a Taremi ügy. Úgy érzem kicsit kilóg abból a koncepcióból, amit az új vezetés eddig követett. Ami mellette szól:

- brutális statisztika az elmúlt 3 évből
- stílusban, felépítésben hasonlít Giroud-ra, így ebből a szempontból könnyen beilleszthetőnek tűnik a rendszerbe

- Kiforrottabb játékos, mint Colombo

Ami ellene:

- Nem fiatal, bár simán lehet benne pár jó év. Emellett a Porto-t megelőzően futottak még kategóriás csapatokban szerepelt. Ebből adódóan nem biztos, hogy eget rengető tapasztalatokkal, rutinnal rendelkezik (pl: BL), ami alapján olyan vezér lehetne, mint Oli, vagy Ibra volt.

- Csak sejthetjük, hogy még mennyi pénz lehet a malacperselyben, de a Milan szintjén azért ez nem kis beruházás lesz egy olyan (lejáró szerződésű) csatárra, akit feltehetően egyelőre Giroud helyettesének szánunk. (Szinte biztos vagyok benne, hogy Pioli a franciát fogja preferálni, amikor csak lehet). Korából adódóan biztos nem lehet majd továbbértékesíteni sem.

- Nincs tapasztalata az olasz fociban és tudomásom szerint a nyelvet sem beszéli, szóval biztosan kell majd neki idő, amíg adaptálódik.

Összességében nekem vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Gyengülni nem fog vele a csapat, az szinte biztos. Kicsit tűzoltásnak látom ezt most, nagy összegben mernék fogadni arra, hogy nem ő volt az első név a noteszben. Lehet, hogy telhetetlennek tűnök, de jobban örülnék, ha "radar alól" előbukkanna valami tehetség, akit fokozatosan be lehetne építeni Giroud helyére. Mindenesetre ha jön az iráni, akkor szurkolni fogok neki. Bízok abban, hogy a vezetőség tudja, hogy mit csinál.

 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.08.30. 14:51
Gagacs
(@gagacs)

@r66 én értem ezt a koncepciót egyébkén, legalábbis az alapján amilyen pletykák keringenek.
Azt írják ugye, hogy Jonatan Davidet céloznánk meg jövőre, mint fiatalt. És akkor itt jön képbe Taremi, hogy ő lesz kvázi Giroud utója, mint "öreg". Mert szerintem a franciának ez lehet az uccsó szezonja.

De mindez csak tipp, megérzés a pletykák alapján. Meg hát Giroud jövő szept. 30-án tölti a 38-at.
Szóval nem kérek kövezést (még ha iránban divat most is).

Ja, ugye Davidnek 2025-ig szól a szerződése, és ha nem hosszabbít a Lille-el, akkor már csak egy éve lesz hátra. Kicsit accijósabban meg lehetne kapni. 😀 

A hozzászólás módosítva: 11 hónap telt el 2 alkalommal , Gagacs
VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.08.30. 15:16
dreid
(@dreid)

Közben Saelemaekers  távozott.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.08.30. 15:34
Anselmo
(@anselmo)

Én azt gondolom, hogy egyelőre arra gyűjtögetünk, hogy a koronaékszert majd idehozzuk 1-2 éven belül, és valószínűleg erről fog szólni a jövő nyári mercato, amikor nemhogy 10 igazolást nem várok, de még 3-at sem nagyon. Most elsősorban az a cél, hogy Giroud mellett legyen egy olyan a legjobb korban lévő férfiember, akivel VALÓBAN lehet pótolni a franciát. Origi erre lett volna egy jónak tűnő low-cost megoldás, de nagyon nem jött össze. Colombo, vagy egy radar alatti bármilyen 20 éves srác nem képes ezt a szerepet betölteni, ide most olyan ember kellett, aki erre alkalmas, és már nem áll előtte fényes és felfelé ívelő karrier. Ilyen lehetett volna Arnautovic is, aki (nem véletlenül) meg az Interben kötött ki.

Mi most csak annyi hátrányban vagyunk szinte mindenki máshoz képest, hogy nincs még meg az a kirakatember, luxuscikk, amit egy a legjobb korban lévő klasszis center jelent. Egy igazán veszélyes és komoly csapat ez ezt nem nélkülözheti. Az Internél ez Lautaro Martínez, a Juventusban Vlahovic, a Napoliban Osimhen, a Romában Lukaku... hogy más ligába ne nézzünk szét. Nyilván minden tiszteletem Giroud felé, de azért itt erősen érezhető a lemaradásunk. Ha azt akarjuk, hogy komolyan vehetők legyünk minden tekintetben, akkor hamarosan ezt meg kell lépni nekünk is. Ez lehet Jonathan David is akár, de a jelöltek száma minimum korlátozott. 2024 nyarán szerintem lényegében minden pénzt fel fogunk tenni egyetlen ilyen igazolásra, akivel kvázi biztosra lehet menni majd. Taremi pedig majd ennek az embernek a cseréje lesz a következő években is vélhetően. De azt sem tartom kizártnak, hogy ez csak 2025 nyarán jön el, és Giroud még bevállal egy plusz évet.

Nem lesz könnyű, mert masszív csatárválság van az utóbbi években. Höjlund 85 milliós átigazolása is mutatja, mert a dán srác a harmadát sem éri, de annyira ki vannak éhezve a nagy klubok, hogy bárkiért repkednek a 100 millió körüli összegek, akitől halvány reményt is látnak arra, hogy 15-20 gól között termeljen egy szezonban (holott 20 éve az még éppen csak megütötte a szintet). De a jelen lehetőségeit figyelembe véve én most jó ötletnek tartom Taremi leigazolását.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.08.30. 16:57
kissheva
(@kissheva)

Én is úgy gondolom, hogy most Taremi az egyik legjobb választás a piacon lévő, és számunkra elérhető célpontok közül. Mivel rutinos játékosról beszélünk, talán kisebbek lesznek nála a formaingadozások, mint egy fiatal játékosnál. Nem hiszem, hogy meg fog ijedni majd a saját árnyékától, hiába lesz neki új az olasz közeg. Pont egy ilyen csatár kell most Giroud mellé/mögé/elé, aki tud majd hozni egy elvárt stabil teljesítményt. Persze ez közel sem biztos, de senkinél nem lehet az. 

Nálam ez a kategória lett volna Lukaku is, akiről sokan itt hallani sem akartak, de ez leginkább az emberi jelleme miatt. Képességeit tekintve én top5 centernek tartom, ha a toronyban minden rendben van. Szerintem vele nagyot erősödtek a romák.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.08.30. 17:30
Rossoneri1978
(@rossoneri1978)

Azért Vlahovicot barokkos túlzàs prémium kategóriànak, kirakat ékszernek tituàlni…

de ha ő, vagy a szintén nem serdülő Lukaku annak vehető, akkor Giroud és főleg Taremi is-így akkor nekünk most kettő is van.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.08.30. 20:30
gumicsiga
(@gumicsiga)
Most olvasom, hogy Juan Miranda orvosira érkezhet a Bolognahoz a Betis-től. Nem úgy volt, hogy őt már leigazoltunk? ingyen érkezik nyáron..
VálaszIdéz
Közzétéve : 2024.06.28. 11:36
Nobody
(@nobody)

@gumicsiga és megint Bologna. Tavaly úgy volt Calafiori a Milanhoz jöhet, ránk vár, de ide mégse kellett. Most a legkeresettebb olasz védő (bár azt se tudni, itt mennyit játszott volna).

VálaszIdéz
Közzétéve : 2024.06.28. 17:50
LireMille
(@liremille)

Lassan a Chelszki lerakatcsapata, fiókcsapata lesz a Milan. Egy Chalobah, Chukwuemeka, Lukaku tripla deal van kilátásban, miközben Calafiorit elszalasztották, a londoni hulladék meg minden mennyiségbe itt köt ki. Az a baj, hogy ezek nem azt veszik, aki a Milannak jó, hanem akit tudnak. Mert őket ismerik. Miközben a Juve csak leigazolta a brazil válogatott egyik alapemberét kp-ra. Plusz még Koopmeiners is odamegy, esélyünk nem lesz ellenük se. Nem értem, mi a frászt csinálnak ezek a Cassa Milanban? Üldöznek egy Giemenezt, aki a Copán is felsült, meg ilyenek. Most már masszívan elkeseredett vagyok, és dühös is. Már olaszba is jobb a konkurencia, a Lazio is Noslint igazolt, az a srác bőven elfért volna itt is, ennyiért ajándék. Internél Zielinski és Taremi újak már, mi meg semmit se csinálunk! Elég volt! 😡

Azt meg ne mondja senki, hogy csak most kezdődött a mercato mert másoknak is, akik már sorra jelentik be az igazolásokat...

A hozzászólás módosítva: 2 hét telt el , LireMille
VálaszIdéz
Közzétéve : 2024.07.02. 13:07
12majom reacted
hodyzoli
(@hodyzoli)

@liremille Röviden.

Carfiol: angol csapatok akarják, semmi esély nincs rá (sajnos).

Chelsea: Tomori, Giroud, Pulisic, LRC, mind-mind remek igazolások voltak és alapemberek idén, én előre nem írnám le azokat, akik esetleg onnan érkezhetnek.

Juve: 1) nem érdekel mi van velük, 2) az hogy valaki a "brazil válogatott egyik alapembere" nem feltétlenül jelent semmit, millió és egy tucat tehetség kerül ki onnan, lásd nálunk Paqueta aki semmit nem tudott bizonyítani olaszban vagy a Juve Arthur-ja szintén a kp-ra szintén a brazil válogatottból, aztán az egyik legnagyobb flopjuk lett. Majd kiderül.

Koopmeiners: na Ő viszont nagyon elfért volna nálunk, ismeri az olasz ligát, remek pontrúgásai vannak amik nálunk "hiánycikkek" évek óta.

Giemenez: azt hogy a Copán mit csinál egy dolog, ha így nézzük egy Mbappe egy darab 11-es góllal rendelkezik, CR még annyival sem, Drobnyk vagy hogy hívják ránézésre az EB egyik leggyengébb csatára volt akár csak Sesko, szóval egy-egy ilyen torna nem mérvadó.

Lazio - Noslin: nem, nagyon nem kellett volna nekünk, így sem tudunk semmit kezdeni azzal a helyzettel hogy ott van Pulisic és Chuk is + egy nagyon tehetséges Romero és akár C. Traore is. Vannak sokkal fontosabb posztok, 3.-4. embernek nem kell még valaki oda.

Inter: Zielinski és Taremi, minőségi játékosok, meglátjuk mi lesz a végleges keretük. Szerintem ettől erősebbek csak minimálisan lesznek (én Mikhtarian helyére "vizionálom" a lengyelt a kezdőbe, Taremit meg csak a padra max.), de mélyebbek attól még lehetnek. Ha viszont megy Arnautovic és mondjuk Calha, akkor inkább hátralépés lenne ez mindkét esetben. Szóval ott is a végleges keret fog majd dönteni merre az arra.

"Azt meg ne mondja senki, hogy csak most kezdődött a mercato mert másoknak is, akik már sorra jelentik be az igazolásokat...", pedig de, csak most kezdődött 🙂

Én úgy látom jelenleg a keret "felmérése" zajlik, átbeszélik kik mehetnek és utána várható az érkezőkkel való foglalkozás. Jó sok embert söpörtünk ki eddig, lássuk mi lesz ennek a vége. Jelenleg szkeptikus vagyok (szenvedés Zirkzeevel, Theo körüli bizonytalanság stb.), remélem rám fognak cáfolni. Most már "virítani kell a lóvét", nem lehet alamizsnáért és vízió nélkül megtartani a legjobbjainkat. Nálam Theo lesz a "vízválasztó", ha Őt bárhogyan is de meggyőzik a hosszabbításról akkor látok reményt, ha viszont nem, akkor az egyértelmű jelzése lesz hogy mi a 3-4 helyet fogjuk "belőni" minden évben.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2024.07.02. 14:45
12majom and LireMille reacted
LireMille
(@liremille)

Annyiban ellentmondok neked, hogy igenis érdekeljen a Juve, meg az összes konkurens, mert velük fogunk meccselni, és ha esélyünk se lesz, akkor fájni fog neked, ami most nem érdekel...

Ha mihozzánk nem jönnek olyan spílerek, akik emelnek a szinten, akkor vége, bye-bye. És mi van?! Csatárból már nemhogy az A, de a K opció se jön, Flo elmegy, a helyére meg sajtos McRoyal Emerson jöhet, egy vagyonért, miközben padozik egy szar T'hamban is. Rosszak a célpontok, bénáznak a hosszabbítással, minden nyavalyájuk van mindennel, tök bénák. Ennél többre tartottam őket tavaly, hatalmas csalódás ez a töketlen vezetőség. Én szkeptikus wok, ezzel a teszkós, second hand bolttal lehúzhatjuk a rolót, ha így megy tovább. 

Na mind1, lássuk meg, de nyár végén én várnék egy kanosszát azoktól, akik ma majomoptimista hsz-ekkel bombázzák a népet. Mert jelenleg őket a világon semmi nem igazolja! 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2024.07.02. 21:59
Oldal 8 / 9