Szerző: szaloky

Nagyon örülne, ha utolsó klubjának, a Corinthiansnak a szurkolóitól is elbúcsúzhatna Ronaldo, a brazilok háromszor is a világ legjobbjának megválasztott, kétszeres aranylabdás labdarúgója, akinek utolsó európai klubja, a Milan volt. „Semmi nincs tervben, de nem okozna gondot, ha még egy mérkőzésen el kellene búcsúznom” – jelentette ki a 34 éves, kétszeres világbajnok támadó, aki június 7-én, a románok elleni, Sao Pauló-i barátságos találkozón húzta magára utoljára a válogatott mezét. Andres Sanchez, a Corinthians elnöke korábban többször is úgy fogalmazott: nem zárja ki, hogy Ronaldo pályára lépjen valamelyik bajnoki mérkőzésen. A „Fenoménként” is emlegetett futballista sérülései és fizikai állapota miatt februárban…

Még több...

A Milan felborította a papírformát és pontot szerzett (2-2) a világ jelenlegi legjobb csapatának otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A csapat álomrajtot vett a Nou Campban, Pato a nap egyik legszebb góljával szerzett vezetést a 25. másodpercben. Onnan kezdve a Milan védekezett, a Barcelona tartotta a labdát, s támadott – két gólt szerzett. Előbb Messi középre kotort labdájából Pedro élete egyik legkönnyebb gólját szerezte a 36. percben, majd David Villa lőtt Abbiati kapujába.  A Milan sokáig nem tudott váltani, nem jelentett a folytatásban sem veszélyt a katalánok kapujára. Egészen a 92. percig! Akkor Seedorf szögletéből Thiago Silva hét…

Még több...

Andrea Pirlo parádésan mutatkozott be a Juventus mezében a Serie A-ban: a nyitányon a torinóiak 4-1-re győzték le a Parmát, Pirlo mesterien futballozott, és két remek gólpasszt osztott ki. Csapattársa, a kapus Gianluigi Buffon szerint még sok szép élményre számíthatnak Pirlo jóvoltából a drukkerek. – Amikor Andrea elmondta nekem, hogy a Juventushoz jön, az első reakcióm az volt, hogy „Hála Istennek” – nyilatkozta Buffon. – Azt gondolom, hogy az, hogy egy ilyen szintű és múltú játékost sikerült megszereznünk szinte ingyen, az évszázad üzlete. És mikor tegnap láttam játszani, arra gondoltam, hogy Isten létezik, mert Pirlo futballintelligenciája egyszerűen döbbenetes. Találkoztam a…

Még több...

Hétfő délután hivatalosan is véget ért az olasz labdarúgás sztrájkja, így szeptember 9-én, pénteken a Milan–Lazio mérkőzéssel megkezdődhet a Serie A 2011–2012-es idénye. A megállapodás, amelyet Maurizio Beretta, az olasz labdarúgóliga igazgatója és Damiano Tommasi, a játékos-szakszervezet elnöke írt alá, átmenetinek tekinthető, és 2012. június 30-ig érvényes. Ez az egyezség azonban lehetővé teszi, hogy a második fordulóval végre megkezdődjön a Serie A soron következő idénye. Az első fordulót elhalasztották a sztrájk miatt. „A klubok sokat elértek abból, amit akartak. Ez egy innovatív egyezség” – nyilatkozta Beretta. Ezzel együtt a szezon során folyamatos egyeztetések lesznek annak érdekében, hogy megszülessen az új,…

Még több...

Bár a nyári mercato bezárt, továbbra is számos pletyka tartja magát az olasz sajtóban, amelyek a Milan téli, illetve jövő nyári változásait taglalják. A legelső, a jövőt érő átigazolási pletyka Montolivót érintette. Nagyon valószínű volt, hogy a Fiorentina eladja a középpályást, miután az kijelentette, hogy nem fogja meghosszabbítani 2012-ben lejáró szerződését. A Milan szinte az egész nyári szünet alatt érdeklődött a játékos iránt, sajtóinformációk szerint több, konkrét ajánlatot is tett a Fiorentinának. A Viola azonban elutasította ezeket, sőt elnökük kijelentette: ha Montolivo távozik, csak Itálián kívülre mehet.  A középpályás azonban annak ellenére, hogy számos klubbal kapcsolatba hozták a Stadio Artemio…

Még több...

Mattia Valoti és Mattia de Sciglio személyében két fiatal játékos neve is szerepel az AC Milan 2011/2012-es csapatának felnőtt keretében. Az AC Milan hivataloson is közölte, hogy két fiatal játékossal bővült a Rossoneri kerete. A két primaverás fiatal, aki a felnőtt kerethez tartozik, Mattia de Sciglio és Mattia Valoti. A tavalyi idényben Alexander Merkel és Rodney Strasser volt az a két fiatal, aki az utánpótláscsapat keretéből felkerült a felnőtt csapathoz, s a szakmai vezetés a szurkolók is úgy vélték: mindketten megállták a helyüket, értékes volt bemutatkozásuk a Serie A-ban, a Milanban, a felnőttek között. Az idei szezonban De Sciglio és…

Még több...

A Milan hivatalosan is közzétette az idei szezon mezszámait. Kedvenceink hátán az alábbi számok lesznek: Christian Abbiati – 32 Marco Amelia – 1 Flavio Roma – 30 Mattia de Sciglio – 52 Alessandro Nesta – 13 Thiago Silva – 33 Ignazio Abate – 20 Daniele Bonera – 25 Gianluca Zambrotta – 19 Mario Yepes – 76 Luca Antonini – 77 Philippe Mexes – 5 Taye Taiwo – 2 Mattia Valoti – 57 Antonio Nocerino – 22 Alberto Aquilani – 18 Massimo Ambrosini – 23 Gennaro Gattuso – 8 Mark van Bommel – 4 Mathieu Flamini – 16 Urby Emanuelson -…

Még több...