Nagyon örülne, ha utolsó klubjának, a Corinthiansnak a szurkolóitól is elbúcsúzhatna Ronaldo, a brazilok háromszor is a világ legjobbjának megválasztott, kétszeres aranylabdás labdarúgója, akinek utolsó európai klubja, a Milan volt.
„Semmi nincs tervben, de nem okozna gondot, ha még egy mérkőzésen el kellene búcsúznom” – jelentette ki a 34 éves, kétszeres világbajnok támadó, aki június 7-én, a románok elleni, Sao Pauló-i barátságos találkozón húzta magára utoljára a válogatott mezét.
Andres Sanchez, a Corinthians elnöke korábban többször is úgy fogalmazott: nem zárja ki, hogy Ronaldo pályára lépjen valamelyik bajnoki mérkőzésen.
A „Fenoménként” is emlegetett futballista sérülései és fizikai állapota miatt februárban döntött úgy, hogy szögre akasztja a cipőjét. Utolsó válogatottbeli fellépésén az első félidőben 15 percre állt be, de nem talált a kapuba.
Pályafutása során Ronaldo megfordult a Cruzeiróban, a PSV Eindhovenben, az FC Barcelonában, az Internazionaléban, a Real Madridban és az AC Milanban, s karrierjét a Corinthians együttesében fejezte be. A válogatottban 98 meccsen 62-szer volt eredményes, ezzel második a nemzeti örökranglistán a legendás Pelé (95) mögött. (Fórumunk Brazil foci topikjában remek sorozatban mutattuk be minden idők egyik legjobb játékosának életét.)
18 hozzászólás
A focitörténelem egyik legnagyobb játékosa mégha kis ideig is öröm volt Milan mezben látni,sok sikert neki a továbi életben.
Mindig is a kedvenc csatárom volt. Nincs hozzá fogható. Ő a tipikus csatár. Ő a minta. Nagyon örültem mikor végre hozzánk került, csak kár, hogy nem a sérülései előtt…. 🙁
A világ legjobb csatára volt!!!! 🙂
Hozzá képest Maradona, vagy Messi kis piskóta!!! 😀
Kár hogy a PSV-ből nem egyből a Milan-ba igazolt, tán ez volt élete legnagyobb hibája!! 🙁
A Fenomén :
http://www.youtube.com/watch?v=bffUNX3qX3s
http://www.youtube.com/watch?v=dVxT-cPFNJw&feature=related
Milyen középszerű töltelékcsapatokban szerepelt: Real, Milan, Inter, Barcelona… 🙂 Felőlem annyiszor játszhat búcsúmeccset, ahányszor akar. Még így is élmény nézni. Nagyon sajnálom, mert még mindig lenne benne 1-2 év, csak hát azok a sérülések… Hasonlít a helyzete Van Bastenéhez. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha mindketten egészségesek maradnak, és a pályafutásuk nem zárul le 3-4 évvel korábban, mint kellett volna…
Posztján a legnagyobb volt szerintem, még a komoly súlyfeleslegével is gyorsabb volt mint bárki majdnem:)
Azt hiszem a futballtörténelemnek van mit megköszönnie a (szerintem, de örömmel látom, hogy más is így van vele!) világ legjobb játékosának! Az egyetlen negatívum, amit vele kapcsolatban emlegettek az emberek, az a súlyfelesleg, de bebizonyította a kritikusoknak, hogy számára ez semmilyen hátrányt nem jelentett és a „pufi” 25 kilo plusszal is lecumiztatott bárkit. Hála az égnek koromnak köszönhetően azon szerencsések közé tartozom, akik a kezdetektől fogva követhették a karrierjét és a Románok elleni meccs után valami olyat éreztem, amit csak Van Basten vagy Maldini visszavonulásakor (meg talán Kaká eladásakor). Tisztán emlékszem arra, amikor Marco farmerban, barna bőr dzsekiben és rózsaszín ingben sírva fut körbe a stadionban és a szurkolók vastapssal és könnyes szemekkel búcsúztatták. A Román meccs után azt sajnáltam, hogy soha nem láthatom többe játszani, de van Isten!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉS az nem más, mit RONALDO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4444
A valaha volt legnagyobb játékos!! Mai napig ő a kedvencem 🙂
Ez lemaradt 🙂 http://www.youtube.com/watch?v=lmhyNS1bKSM
Ez a videó FENOMENÁLIS 😀 !!!! Hatalmasak a vélemények!
Igen, nekem is nagy kedvencem! 🙂 Van még pár ilyen, ha gondolod nézd meg:
http://www.youtube.com/watch?v=YvxU9oJdYZw
http://www.youtube.com/watch?v=sW6jZ4PKoAE
http://www.youtube.com/watch?v=3sx9bIKDoVo
Ronaldo igazán tarthatna egy búcsúmeccset Milan-mezben is. Igaz nem volt túl szép a búcsú tőle, de én imádtam amíg nálunk játszott. Nagyon nagy kár, hogy megsérült, mert amikor kezdett végre belendülni, és összeszokni Patoval ki kellett hagynia fél évet. Onnantól kezdve nem is nyerte vissza a világklasszis formáját. Nálam egyértelműen Ronaldo minden idők legnagyobb játékosa!
Nincs nála nagyobb !!!!!!!! 3!! olyan sérülésből tért vissza, amely után akár abba is hagyhatta volna! És micsoda visszatérések.
A könnyem majd kicsordul amikor erről az emberről esik szó! én rajta nőttem fel! és most a búcsú meccsekről van szó….. számomra,és az egész foci történelemnek gyásznap ha egy ekkora sztár szögre akasztja azt a bizonyos cipőt…. amikor a Milanba szerződött…. én minden egyes mozdulatát nyitott szájjal néztem….. minden egyes sérülésénél kb sírva fakadtam!… ő egy olyan ikon…akit a mai gyerekek már csak hírből hallanak…. még is ők is „az igazi Ronaldonak” mondják!! Na ez a nem semmi!!
Örülök, hogy ezzel ezek szerint nem csak én vagyok így 🙂
Az utolsó 2-3 mondat fantasztikusan rámutat a lényegre! Csodálatosan a hozzászólás többi része is! Mindenben egyet értek. Nézd meg badi „ez lemaradt” kezdetű linkelt videóját!
mindig azt a csapatot kedveltem, ahol játszott, de mióta elment a Milanból itt ragadtam…
sajnos nem csodálhatjuk már többet, pedig a pályafutása becsülendő és példamutató lehet mindenki számára! Minden mozdulatán látszott a játék iránti alázata és szeretete.
A sok zsoldos játékos tanulhatna tőle..:)
Én teljesen így vagyok vele 😀 ez a hangulat! ez a csapat.. megfogott teljesen. Sajnálom, hogy Ronaldo csak epizód szerepet játszott itt.
Nekem is ő volt a kedvenc focistám már nagyon rég óta 8-10 éve…Nagyon sajnálom h visszavonult…De amúgy szinte mindent megnyert amit lehetett :D….Miután Ronaldo visszavonult Scholest választottam a kedvencemnek de ő is szögre akasztotta a csukát sajnos……Én csak 2 Ronaldót ismerek: Ronaldinho és Ronaldo Luiz Nazario De Lima