A calciomercato.it arról számolt be, hogy Tévezzel állítólag a Milan már megállapodott, így könnyen elképzelhető, hogy az olasz bajnokcsapatban folytatná karrierjét az argentin világklasszis csatár. Az internetes lap úgy tudja, hogy a megállapodás 6 hónapra szól, a játékos 3,5 millió eurót kapna (ezzel Tevez arányosan a Milan második legjobban fizetett játékosa lenne, csak Zlatan Ibrahimovic fizetése nagyobb ennél). A Milannak még a City-vel is meg kell egyezni, ami Raiola kapcsolatrendszerét ismerve vélhetően puszta formalitás. Carlos Alberto Martínez Tévez Buenos Airesben született 1984-ben. Hazájában az All Boys és a Boca Juniors csapatában futott be. A Bocából a brazil Corinthianshoz távozott, ahol…
Szerző: szaloky
A Milan szerda este fogadja a Barcelonát a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában. Zlatan Ibrahimovic, a hazaiak légiósa szerint korábbi klubja, a Barcelona a világ jelenleg legjobb csapata. „Amikor eljöttem Barcelonából, pontosan tudtam, hogy a legkiválóbb együttes a földkerekségen” – fogalmazott a 30 éves játékos, aki tavaly igazolt a katalán fővárosból Milánóba. „Már nagyon várom a Barca elleni meccset. A legutóbbi összecsapást sajnos ki kellett hagynom egy izomsérülés miatt. A Milan szintén nagyszerű gárda, nagyon örülök, hogy idejöhettem. Otthon érzem magam a városban és a csapatban is.” A svéd csatár egy évet töltött Barcelonában, de nem tudott alkalmazkodni az együttes…
Andrés Iniesta, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona középpályása nem játszhat az AC Milan elleni, szerdai Bajnokok Ligája-csoportmeccsen – adta hírül a katalánok hivatalos honlapja. Iniesta kihagyta a csapat hétfő délelőtti edzését, mivel fájdalmat érzett a bal combjában. Már biztossá vált, hogy nem lép pályára a Milan elleni BL-meccsen. Daniel Alves eltiltása miatt nem játszhat, Pedro, Adriano és Ibrahim Afellay pedig sérülése miatt. A Milan és a Barca is továbbjutott már a H-csoportból négy forduló után. A tét a csoportelsőség, vagyis az, hogy az egyenes kieséses szakaszban melyik csapat játszhatja a visszavágót hazai pályán.
A La Gazzetta dello Sport információi szerint Alexandre Pato kezdőként lép pályára a Milan Barcelona elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsén. A Rossoneri a San Siroban fogadja szerda este a BL címvédőt és várhatóan a fiatal brazil kezd majd honfitársa Robinho helyén. A 22 éves csatár közel két hónapot kihagyott combizom sérülése miatt és csak szombaton a Fiorentina elleni bajnokin tért vissza. Azonban remek teljesítményének, illetve Robinho kevésbé jó produkciójának köszönhetően, várhatóan ő áll majd fel Zlatan Ibrahimovic mellé a Barcelona ellen. Pato a két csapat első találkozóján 24 másodperc alatt talált be a Camp Nouban, ezzel az ő nevéhez fűződik az…
A Milan Brazíliában tárgyaló küldöttsége „beleszeretett” a Corinthians játékosának, Paulinhónak a játékába. A napokban készül egy ajánlat a részére. Az 1988-as születésű játékos nagyjából a középpálya azon posztján szerepel, ahol Flamini és Gattuso kiesésével a Milan kerete jelentősen meggyengült. A 23 éves játékost technikásnak és nagyon dinamikus spílernek tartja a nemzetközi szaksajtó (játékát talán Ramireséhez lehet leginkább hasonlítani). A goal.com írása szerint a brazil játékos kölcsönbe érkezhetne januárban, egy hat hónapra szóló szerződés keretében, s ha teljesítménye elnyeri a szakvezetés tetszését, akkor Paulinho nyártól végleg a Milané lehetne.A játékos jelenlegi szerződése 2013 nyaráig szól a Corinthians csapatával, s jelentős érdemei…
Sok szakíró szerint a Serie A jelenlegi legjobb védekező középpályása, az Udinese játékosa. A 22 éves, de már több mint 30-szoros ghánai válogatott Kwadwo Asamoah a Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott a terveiről. A bajnokságban remekül teljesítő Udinesétől már a nyáron is megpróbálták az olasz TOP-csapatok megszerezni Asamoaht, de az észak-olasz klub vezetői nem adták el kincsüket (állítólag a Milan is érdeklődött a játékos után, sőt egyes hírek szerint ajánlatot is tett érte). Akkor az udinei vezetők azt mondták, hogy csak külföldre adnák el a 2016 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező játékost. Asamoah a Gazzetta dello Sportnak most arról beszélt, hogy jól…
A Milan egyik világsztárja, Zlatan Ibrahimovic is versenyben van a Puskás-díjért, azaz az ő találata is szerepel azon a pénteken nyilvánosságra hozott tízes listán, amelyen az elmúlt év legszebb góljai kaptak helyet az illetékes szakmai bizottság megítélése szerint. Az idei tíz jelölt listája (a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapja alapján): Zlatan Ibrahimovic – január 16., Lecce-Milan olasz bajnoki mérkőzés Benjamin De Ceulaer – szeptember 18., Lokeren-FC Bruges belga bajnoki mérkőzés Giovani dos Santos – június 25., Aranykupa döntő, Mexikó-Egyesült Államok Julio Gómez – július 7., U17-es világbajnokság, Németország-Mexikó Lisandro López – szeptember 25., Olimpo-Arsenal Lionel Messi – március 8., Barcelona-Arsenal…
Szombat este a Fiorentina az ellenfél, ahol új edző készíti fel a csapatot.
Allegri a Barcáról és a bajnokságról.
Készséggel ment volna a Manchester City-hez Zlatan Ibrahimovic, ám tavaly nyáron úgy érezte: nincs már annyi ideje a futballban, hogy kivárja, ameddig az angol együttesből európai szupercsapat formálódik. -Kérkedés nélkül állíthatom, megvan az a vagyon, amellyel életem végéig kiválóan megélek, és biztosítottam a gondtalan jövőt a családomnak is – újságolta az AC Milan svéd válogatott csatára, aki 2010. nyarán azon gondolkodott, vajon az FC Barcelona-időszaka után melyik klub ajánlatára bólintson igent? A Manchester City felé induljon el, avagy az AC Milannál kössön ki. -Egészen biztosra vettem, hogy a City-ből pár éven belül remek, világverő csapat formálódik, de tavaly nyáron, 29…