A bajnoki tabella 3. helyén (vesztett pontokat tekintve 4. helyén) álló címvédő Milan a 11. fordulóban Firenzébe látogat. A szombat este 3/4 9-kor kezdődő mérkőzés esélyese Allegri csapata, hiszen a firenzeiek csak a bajnoki táblázat 13. helyén szerénykednek.
A házigazda Fiorentina még 50 százalékos teljesítményt se tud felmutatni az idei szezonban. A csapat 3-3 győzelem és döntetlen mellett 4 alkalommal kapott ki a bajnokságban. A csapat mind a három győzelmét odahaza szerezte (otthon: 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), de eddig csak egyetlen élcsapattal találkoztak odahaza: a Lazio 2-1-re nyert viszont a Stadio Artemio Franchiban. A legutóbbi fordulóban Lazzari góljával a Fiorentina odahaza 1-0-ra győzött a Genoa ellen.
Azóta viszont jelentős változások történtek a csapatnál:menesztették Sinisa Mihajlovicot a csapat éléről, helyét Delio Rossi vette át. Az új mester 2005 és 2009 között a Lazio vezetőedzője volt, majd a Palermót irányította.
A Genoa elleni győztes firenzei csapat a következő volt: Boruc – Cassani, Gamberini, Natali, Pasqual – Montolivo, Kharja, Jovetic, Romulo, Lazzari – Gilardino.
A legfrissebb hírek szerint Jovetic megsérült a hétközi válogatott mérkőzésen, így ő nem biztos, hogy szerepelhet szombat este a bajnok ellen. A montenegrói támadó egyébként remek formában van, az elmúlt hetekben az Arsenal egy 20 millió fontos ajánlatot tett a nemrég szerződést hosszabbító játékos klubjának. Joveticért a Liverpool és a Chelsea is bejelentkezett korábban.
Szintén érdekes a helyzete a klubnál a válogatott Montolivónak. Sokan már a Milan biztos igazolásának tartják a középpályást, aki sem a nyáron, sem azóta nem volt hajlandó meghosszabbítani 2012 nyarán lejáró szerződését. A Milan állítólag már a nyáron ajánlatot tett érte, s a legújabb pletykák szerint januárban is tesz egy 3 millió eurós ajánlatot a játékosért.
A gazzetta szerint a hazai csapat az alábbi összeállításban kezd majd: Boruc – Romulo, Gamberini, Nastasic, Pasqual- Behrami, Munari, Lazzari – Montolivo – Gilardino, Jovetic. Joveticet esetleg Cerci pótolhatja, míg az is elképzelhető a népszerű olasz lap szerint, hogy Romulo helyén De Silvestri kezd.
A Milan tervezett összeállítása: Abbiati – Abate, Nesta, Silva, Antonini – Aquilani, Nocerino, Ambrosini – Emmanuelson – Robinho, Ibrahimovic. A padon várhatóan Roma, Bonera, Van Bommel, Seedorf és Pato ülnek. Sérültjeink: Gattuso, Flamini és Cassano. Boateng eltiltott.
A csapat összeállítását nagyban befolyásolhatja, hogy az olasz bajnokcsapat szerda este a San Siróban fogadja Európa legjobbját, a BL-címvédőjét. Annak a mérkőzésnek az a tétje, hogy hazai győzelem esetén a Milan valószínű, hogy csoportelsőként várhatná (kedvezőbb kiemelési pozícióban) a tavaszi, egyenes kieséses szakasz sorsolását.
Időközben a milánói klub hivatalos honlapján megjelent a teljes keret, amelyből az előzetes várakozásokkal ellentétben kimaradt Zambrotta, Amelia és Mexes is.
KAPUSOK: Abbiati, Piscitelli (51), Roma
VÉDŐK: Abate, Antonini, Bonera, Nesta, Taiwo, Thiago Silva, Yepes
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Ambrosini, Aquilani, Emanuelson, Nocerino, Seedorf, Van Bommel
TÁMADÓK: Ibrahimovic, Inzaghi, Pato, Robinho
A Milan a legutóbbi 5 bajnokiját megnyerte, így a Fiorenttina elleni szombat esti találkozó esélyesének számít.
A Fiorentina elleni hétvégi mérkőzésen százados lehet Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan világklasszis támadója. A Serie A-ban korábban a Juventust és az Internazionalét is erősítő csatár eddig 194 összecsapáson vett részt az olasz élvonalban, és ezeken 99-szer talált be (23-at szerzett a zebráknál, 57-et a fekete-kékeknél, és 2010 nyara óta 19-szer volt eredményes a piros-feketéknél). A svéd kedvenc olasz ellenfele a Parma, ellene kilenc gólt szerzett, a szombati rivális Fiorentina valamint a Palermo pedig hétszer kapitulált Ibrahimoviccsal szemben.
14 hozzászólás
Nem lesz könnyű mérkőzés ez sem, és a Fior edzőváltása sem jött nekünk jókor.
Azt viszont nem bánom ha Joveticet nem tudják szombatra összedrótozni.
Ami viszont érdekes Taiwot még a keretbe se jelölik és nekem van egy kis hiányérzetem a fáraó miatt is(Pippot már meg sem említem).
Taiwo, El Shaarway hol a *********** van már megint?? Így egyik sem lesz kezdő, sőt elfogy a türelmük és lelépnek….
Eléggé szerény ez a kispad :S 🙁
Remélem Montolivora nagy hatást gyakorolunk majd és majd azt mondja hogy én csak ebbe a bajnok csapatba akarok szerepelni 🙂
El Shaarawyt én se értem hogy miért nincs a keretbe, megvettük horribilis összegért és még csak nem is játszatjuk, majd úgy járunk mint gourcuffal hogy eladjuk és más csapatba pedig bebizonyítja hogy mennyit is ér mert ott kap játéklehetőséget!
Nemrégiben láttam Milan Badelj-ről egy összeállítást és aztán megnéztem pár meccsét és azt mondom hogy el tudnám képzelni Milan mezbe, talán ő meg tudná adni azt a kreativitást a középpályára amire szükségünk lenne
nem olyan rossz kezdő ez….Mondjuk Amrosini helyet én bárkit!!!!betennék..
Hatalmas nagy alibi a srác!!
3 milliós ajánlat Montolivoért?
Ezzel egy a baj!Ezt még az AEK Athen is megadná,meg lefogadom,hogy még a fizetését is…
Egy ilyen ajánlattal senkivel nem leszünk versenyképesek.
azt én is túlzottnak tartom,hogy egyes európai élklubok dobálják 30-40-50 millákat..
De könyörgöm,ha újra a világ legjobbja akarunk lenni(állítólag ez a cél)akkor ne sajnáljunk már 5-esetleg 10 millió eurót egy olyan játékosért(és itt nem csak Montolivoról van szó)aki a saját posztján klasszisnak számít…
Egy „kicsit”a zsebbe kell nyúlni,másképp nem fog menni…
Szerintem meg be kéne fejezni Ambrosini fikázását. Attól, hogy valaki nem a fülén pörgeti a labdát és nem oszt olyan passzokat, mint Pirlo, még hasznos játékos. Mindig is az volt.
sulci13!
Ezzel a 3-milkás ajánlattal csak a Fionak teszünk szivességet,mert nyáron TUTI hogy nálunk köt ki,csak akkor már INGYEN….
Szóval ez egy jó ajánlat 6-hónapért! Ezt meg te sem gonoltad komolyan hogy elmegy egy AEK-ba!?!? Azt már lenyilatkozta hogy mindenképpen Olaszországban marad!
Forever Milan
Természetesen tudom,hogy nem megy az AEK-ba,csak érzékeltetni akartam,hogy ezt bármelyik csapat megadja..
Biztos vagy benne,hogy Olaszországban marad?Legyen igazad……..
De a télen szerintem egy jó pár premier ligás csapat is bejelentkezik…
A maga posztján szerintem benne van a világ 10 legjobbjában…
Bármelyik csapat szívesen látná őt……
Egyes dolgokat én sem értek, ha a kezdő 11-re nézek….!
Antonini helyett oké hogy nem Zambrotta kezd (kell a Barca ellen), de hol van Taiwo??
Vagy Nesta-t miért nem pihenteti, és dobja be Mexes-t?
De hiányolom a keretből a fáraót is, Pippo-t is….
Vannak érdekes, és megmagyarázhatatlan dolgok!!
itt a HIVATALOS keret: Abbiati, Piscitelli (51), Roma, Abate, Antonini, Bonera, Nesta, Taiwo, Thiago Silva, Yepes, Ambrosini, Aquilani, Emanuelson, Nocerino, Seedorf, Van Bommel, Ibrahimovic, Inzaghi, Pato, Robinho
mit kell sírni?előbb nézzetek utána…
Ebből meg Zambrotta hiányzik… 🙂
Ambrosinit meg Antoninit nem játszatnám.Inkább van Bommelt és Taiwot kéne játszatni…
Kíváncsi vagyok, hogy tartalékolunk-e a szerdai meccsre. Csak remélni merem, hogy nem… nem voltak szétterhelve a fiúk az elmúlt hetekben és van egy olyan rossz érzésem, hogy ha most nem a leütőképesebb csapattal állunk ki, akkor se 3 pont, se BL csoport elsőség. Bár ne legyen igazam.
Ami Montolivio féle 3 millás ajánlatot illeti, szerintem még viccnek is rossz. Ez csak úgy jöhet össze, ha megállapodunk vele, hogy nyáron ingyen jön, aztán közösen megyünk mutatni az előszerződést a Fiorentinának. Bár akkor is pofátlan összeg. Aztán majd jönnek a további hírek, Gansoért 10m, Eriksenért egy év ingyen kölcsön 5m-s vásárlási opcióval, CR-ért meg felajánljuk Antoninit 1:1 cserére…
Nem értelek titeket minek kéne a pénzt szorni amig megy a szekér, és ugy néz ki ,hogy legkésöbb nyáron ugy is nálunk fog kikötni Montolivo!?
Csak engem aggaszt, hogy Antonini nevét vélem felfedezni?