Pioli lehetőséget ad neki a kezdőcsapat tagjaként – először a szezonban.
Szerző: norberto012
Sandro Tonali végzett a második helyen a szavazáson.
A Sassuolo elleni bajnokin sérült meg súlyosan az olasz válogatott játékos.
A bosnyák középpályás 2019-ben érkezett 8,6 millió euróért az Empolitól.
A Milan korábbi sikeredzője elismerő szavakkal illette a portugál támadót.
Irány a San Siro és Éld át a futball csodáját!
Az 57. percben Dest váltotta a pályán az olasz védőt a Salzburg ellen.
A csapat vezetőedzője szerint a csapat technikailag pontatlan volt a játékban.
A 21 éves jobbhátvéd csereként lépett pályára a Salzburg ellen.
Sandro Tonali a Salzburg elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően nyilatkozott és kitért a csapat teljesítményére, az ellenfél játékára, valamint a zsúfolt meccsnaptárra is. „Tisztában voltunk azzal, hogy egy erős és gyors csapattal nézünk szembe. Kemény és komplikált mérkőzés volt az első perctől kezdve. Ugyan az ellenfél nem alakított ki sok gólhelyzetet, ám amikor megtették, akkor nagyon veszélyesek voltak. Tartottunk egy szintet az egész meccsen, de nem ez volt a legjobb játékunk. Ugyanakkor nem játszottunk rosszul sem.” – nyilatkozta Tonali a lefújás után. „A futballban bármikor fennáll a veszélye annak, hogy gólt kapsz, ezért elég erősnek kell lenned, hogy azonnal reagálni tudj.…