Stefano Pioli a második edző a klub történetében, aki elérte ezt a mérföldkövet.
A Milan múlt hétvégén hazai pályán 1-0-ra győzött az Empoli ellen az olasz bajnokságban. A Calciomercato beszámolója szerint Pioli a kinevezése óta elérte a 351 szerzett pontszámot a Milan vezetőedzőjeként a Serie A-ban.
Ezzel Carlo Ancelotti után Pioli lett a második edző a Milanban, aki a hárompontos rendszer bevezetése óta (1994/95-ös szezon – a szerk.) elérte ezt a mérföldkövet. Pioli eddigi mérlege a Rossoneri irányítása alatt 173 bajnoki mérkőzésen 104 győzelem, 39 döntetlen és 30 vereség, valamint 316-184-es gólarány. A meccsenként szerzett átlagos pontszám 2,03-ra tehető.
Ancelotti nevéhez fűződik a legtöbb pont a Milan edzőjeként a hárompontos rendszerben. A négyszeres BL-győztes olasz tréner 2001 novembere és 2009 nyara között irányította a csapatot, amellyel 283 bajnokin 557 pontot ért el. A mérleg 163 győzelem, 68 döntetlen és 52 vereség, 491-243-as gólkülönbséggel.
Piolit a 350 pontos álomhatár átlépéséről kérdezték az előző meccs után.
„Amit itt a Milannál tapasztalok, az valami egészen kivételes dolog. Amióta megérkeztem Milanellóba, mindig mindent beleadtam és sok mindent kaptam, többek között kritikákat is. Boldog és motivált vagyok, hogy ez a dolog minél tovább tartson.”
8 hozzászólás
Végülis csak Ancelottinál jobb a pontátlaga (6 tized) jóval gyengébb kerettel. Pioliout. 😀
Drága barátom, hogy nézett ki a Serie A Ancelotti, vagy éppen Sacchi idejében? 😅
Nem akarom elvenni Pioli érdemeit, de ezt azért ne felejtsük el miközben össze hasonlítgatjuk őket. De én már csak a nagy csapatok elleni mérlege miatt is elzavarnám a kopaszt. 😀
Szerintem az akkori kerethez képest gyengébb volt a Serie A többi csapata, mint a mostani keretünkhöz képest. Akkoriban itt tobzódtak a világsztárok, az igaziak. A liga is erősebb volt, de szerintem a mi keretünk erősebb volt a mostanihoz képest, mint az akkori liga a mostanihoz képest.
Jó akkor ez legyen egál…ki, mit nyert ennyi meccs alatt? 😅
Na ez az, amit nem korrekt összehasonlítani. Ancelottinak tízszer olyan könnyű dolga volt, konkrétan övé volt a világ legjobb kerete egy időben. Piolinak nincs top10 kerete alighanem Európában. Azért ne várjunk így tőle BL-t. 🙂 Bajnoki címet pont annyit nyert kevesebb idő alatt.
Ja, és félre ne érts, Ancelotti jobb edző, csak az egy ordas kamu, hogy az egyik minden idők egyik legjobbja, a másik meg egy kókler, mikor a másik több meccset nyert, és szerintem a keretéhez képest simán lehozta az egyik eredményeit.
Kettős mérce.
Nem emlekszem mar az akkori korulmenyekre, de most azt lathatjuk, hogy a BL-ert harcolo csapatok es 10-tol lefele, oriasi szakadek van. Persze ebben lehet, hogy az is szerepet jatszik, hogy 5 cserere van lehetoseg.
Nem szeretem az ilyen statisztikákat, ami pusztán egy szám. Semmit nem ad vissza abból, hogy egy edző hogy menedzsel egy idényt, éppen az adott pontátlagot úgy éri el, hogy a bajnoki címért kűzd, vagy stabilan hesszel egy második – negyedik hely pozícióban.
Capello hány bajnoki címet nyert nekünk? És neki milyen a pontátlaga? Erről ennyit.