A klub új játékost szemelt ki a védelembe Theo tehermentesítésére.
Szerző: norberto012
Kiváló formában tért vissza a portugál válogatott edzőtáborából.
Eddig nem úgy sikerült az első milánói szezonja, ahogy azt eltervezte.
A védelembe, a középpályára és a támadó-szekcióba is van célpont a lejáró szerződésű játékosok közül.
A 41 éves csatár elővigyázatosságból kihagyta a svédek tegnapi mérkőzését.
Az elnök szerint továbbra is töretlen a bizalom Stefano Pioli felé.
Az utolsó percben hatalmas bravúrt mutatott be a Milan kapusa.
Egybehangzó olasz és spanyol sajtóinformációk szerint a Milan már meghozta a döntést Sergino Destről. Az amerikai válogatott jobbhátvéd tavaly nyáron csatlakozott a Milanhoz az FC Barcelona együttesétől. Alessandro Florenzi súlyos sérülése miatt a klub kénytelen volt beavatkozni az átigazolási piacon és kölcsönvette Destet. Fabrizio Romano tényként közölte, hogy a Milan vezetősége nem tervezi végleg megvásárolni Dest játékjogát a Barcelonától a kölcsönszerződés lejártával. A helyzet változatlan hónapok óta és a piros-feketék nem tartanak igényt Dest további szolgálataira a következő szezonban – ezt az olasz La Gazzetta dello Sport lap és a spanyol Relevo portál is megerősítette. A megegyezés értelmében a Milannak…
A napokban sérülés miatt elhagyta az U21-es válogatott edzőtáborát.
A várakozások szerint négy évre fogja elkötelezni magát a Milan mellett.