A statisztikák szerint Andrea Bertolacci lett a klub történetének 4. legdrágább olasz igazolása. Bertolacci érkezését hétfő délután jelentették be hivatalosan és sajtóhírek szerint mintegy 20 millió euróért váltott klubot. Így a 24 éves középpályás lett a klub történetének 4. legdrágább olasz szerzeménye. A listán Mario Balotellivel és Domenico Morfeóval áll holtversenyben, akik szintén 20 millióért érkeztek a Milanhoz. Bertolacci után egyébként olyan játékos jön, mint Andrea Pirlo – aki 10 éven keresztül állt a Milan alkalmazásában és 18 millió ellenében szerződött a Milanhoz a városi rivális Intertől. # JÁTÉKOS ELŐZŐ KLUB POSZT SZEZON ÁTIGAZOLÁSI ÁR 1. Filippo Inzaghi Juventus csatár…
Szerző: norberto012
A Milan a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Monza fiatal játékosát, Matteo Pessinát, aki a következő szezonban a Primavera csapatot fogja erősíteni. Pessina posztja támadó-középpályás, de csatárként is bevethető. A 18 esztendős játékosért bejelentkezett a városi rivális Inter és állítólag már a megállapodás is megtörtént, de jött a Milan ajánlata és végül a piros-feketéket választotta. A klub a hivatalos honlapján hétfő este jelentette be, hogy a fiatal tehetség a Milanhoz igazolt és 2019. június 30-ig szóló szerződést írt alá. Pessina 1997-ben született, így a következő idényben a Primavera csapat tagja lesz.
Az olasz középpályás már átesett az orvosin és 2019-ig írt alá.
Francia lapértesülések szerint a Milan 20 millió eurós ajánlatot tett a Monaco tunéziai védőjéért, Aymen Abdennourért. A játékos ügynöke korábban már megerősítette, hogy Abdennourt három olasz csapat szeretné szerződtetni, nevezetesen a Juventus, az Inter és a Milan. Úgy tűnik, hogy a Milan konkrét lépéseket tett a védő megszerzése érdekében. A L’Equipe francia lap beszámolói szerint a Milan 20 millió eurót ajánlott a 25 éves védőért. Az viszont kérdéses, hogy a Monaco hajlandó-e elengedni a tunéziai válogatott játékost. Abdennour szerződése 2019-ig szól a francia klubbal és piaci értékét a transfermarkt 10 millió euróra becsüli. Eközben Angliából is van kérője Abdennournak, nevezetesen…
A héten újabb tárgyalások lesznek a Milan és az Atalanta között Daniele Baselliről. A 23 éves olasz középpályást már régóta figyelemmel kíséri a Milan és nem kizárt, hogy a rossoneri kedvéért a nyáron elhagyja jelenlegi csapatát, az Atalantát. A La Gazzetta dello Sport mai kiadása szerint Adriano Galliani a héten találkozik az Atalanta elnökével, hogy Baselli átigazolásáról tárgyaljanak. Állítólag a Milan szeretné bevonni az üzletbe Michelangelo Albertazzit, aki iránt az újonc Carpi is érdeklődik. Eközben a Giornale szerint a következő játékosok biztosan távoznak a nyáron: Zaccardo, Albertazzi, Muntari, Nocerino, Rami, Alex.
A legfrissebb hírek szerint a Hellas Verona megegyezett Giampaolo Pazzinivel. Pazzini szerződése a nyáron lejár a Milannál, így ha nem hosszabbít, akkor ingyen távozhat. Mint már arról a napokban beszámoltunk, az olasz csatár iránt három klub, nevezetesen a Lazio, a Bologna és a Sampdoria is érdeklődik, azonban úgy tűnik, hogy a Hellas Verona lesz a befutó. A Sportmediaset szerint Pazzini mindenben megegyezett a veronai klubbal és hamarosan 4 évre szóló szerződést fog aláírni. Ha igazak a híresztelések, akkor Pazzo a következő szezonban Luca Toni társa lesz.
A Sky beszámolói szerint a Milan hétfőre ütemezte Andrea Bertolacci orvosi vizsgálatát. Mint ismert, a piros-feketék megállapodtak a Romával az olasz válogatott középpályásról, aki 20 millió euró ellenében a Milanban folytatja. A Sky szerint hétfő reggel fogják elvégezni az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokat. Bertolacci gépe a reggeli órákban fog megérkezni Milánóba. A 24 éves játékos a vizsgálatok után a klub főhadiszállásán, a Casa Milanban írja alá új szerződését. Ezt követően jön a hivatalos bejelentés. Bertolacci – a korábban megjelent hírek szerint – 4 éves szerződést köt a Milannal és 1,5 millió eurót kereshet.
Michelangelo Albertazzi és Cristian Zaccardo is átadólistára került, míg Philippe Mexés maradhat. A La Gazzetta dello Sport jelentései szerint Michelangelo Albertazzi átadólistán van, akár csak Cristian Zaccardo. Albertazzi a csapat ifjúsági szektorában nevelkedett és tavaly nyáron tért vissza a Hellas Veronától. Az olasz védő az idei szezont a felnőtt csapatnál töltötte, azonban mindössze 1 kupameccsen kapott lehetőséget. A GdS szerint Albertazzi iránt komolyan érdeklődik az újonc Carpi. Zaccardo csupán kiegészítő ember volt a 2014/2015-ös szezonban és ezt tükrözi, hogy csupán 3 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Állítólag Sinisa Mihajlovic edző sem tart igényt a 33 éves védő szolgálataira, aki iránt több klub…
A legfrissebb hírek szerint a Lazio, a Sampdoria és a Bologna is szeretné megszerezni Giampaolo Pazzinit, akinek a nyáron lejár a szerződése a Milannál. A 30 éves csatár szerződése június végén lejár és bizonytalan a jövője a csapatnál. Úgy tűnik, hogy Pazzo elhagyja a Milant, de Olaszországon belül több kérője is van. A La Gazzetta dello Sport szerint a Lazio a legkomolyabb érdeklődő Pazzini iránt, ugyanakkor a SportItalia szerint a Bologna és a Sampdoria is szóba jöhet. Érdekesség, hogy az olasz csatár korábban már szerepelt a Sampnál, így nem lenne ismeretlen számára a közeg. Pazzini jelenlegi bére 2,5 millió euró…
Ügynöke után Jackson Martínez is megerősítette, hogy a Portót elhagyva az Atlético Madridban folytatja a pályafutását. „Az Atlético Madrid játékosa vagyok – jelentette ki a 2012 óta a Portót erősítő Jackson Martínez a Copa América Argentína–Kolumbia negyeddöntője után. – Most elutazom a családommal, kicsit élvezem a szabadságomat, aztán Spanyolországba megyek, ahol bemutatkozom az új klubom szurkolóinak. Nagyon izgatott vagyok, nagy kihívás ez számomra, remélem, minden jól alakul. Még van hová fejlődnöm. Beszéltem már Diego Simeonéval, bízom benne, hogy gyorsan beilleszkedem és lesz helyem a csapatban”. A kolumbiai csatár gyakorlatilag egy lépésre volt attól, hogy a Milanhoz igazoljon.
