Szerző: norberto012

A Milan szemet vetett a portugál bajnokságban szereplő Benfica szélsőjére, Ola Johnra. A holland játékos 2012 nyarán csatlakozott a Benficához a Twentétől, azonban nem sikerült megváltania a világot, így az előző szezont a Hamburgban töltötte kölcsönben. John a jelenlegi szezonban 25 bajnoki meccsen kapott lehetőséget, 3 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Az O Jogo szerint John a Milan legújabb kiszemeltje és komoly esély van arra, hogy a nyáron elhagyja Portugáliát. A jelentések szerint a Benfica átigazolási listára fogja tenni a holland balszélső támadót és 20 millió euró körül van az ára. Ola John játékjogának egy része a Doyen Sports tulajdonában…

Még több...

Filippo Inzaghi sérülés miatt nem számíthat a szezon hátralevő részében Riccardo Montolivóra. A 30 éves középpályásnak tavaly májusban tört el a sípcsontja és hosszú kihagyás után november végén lépett pályára bajnoki mérkőzésen. Montolivo 10 mérkőzésen kapott lehetőséget a szezonban, majd ismét megsérült és kihagyta a csapat 9 legutóbbi meccsét. A MilanChannel szerint Montolivót műteni kell és a jelenlegi szezonban már nem léphet pályára. A felépülése körülbelül 2 hónapot vesz majd igénybe.

Még több...

Olasz médiaértesülések szerint a francia élvonalban szereplő Monaco érdeklődik Jeremy Menez iránt. A 27 éves játékos 16 góllal a 4. helyen áll a Serie A góllövőlistáján és ezzel a Milan legeredményesebb játékosa. A Sky Sport Italia szerint a Monaco a nyári átigazolási időszakban szeretné kivásárolni a szerződéséből a francia támadót. Ebben az esetben a hercegségbelieknek komolyan a zsebükbe kell nyúlni, hiszen Menezt 2017-ig szerződés köti a piros-feketékhez. Menez piaci értékét a transfermarkt.de 14 millió euróra becsüli. A francia támadó számára nem lenne idegen a környezet, hiszen 2006-2008 között már játszott a Monacóban.

Még több...

Olasz sajtóhírek szerint a Financial Fair Play (FFP) szabályainak megszegése miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) súlyosan megbüntetheti az AS Romát és az Internazionalét. A La Gazzetta dello Sport és a La Repubblica egyaránt arról számolt be, hogy az UEFA kedden hozza nyilvánosságra a büntetést, amely szerint az Inter 5–8 millió eurós számlára számíthat az európai szövetségtől, és a milánóiak 25 fős keret helyett csak 21-essel dolgozhatnak a következő szezonban, továbbá elképzelhető, hogy korlátozzák a nerazzuri mozgási lehetőségét az átigazolási piacon. A Roma esetében hasonló a helyzet, de a La Repubblica szerint nem kizárt, hogy az AC Milant, a Laziót és…

Még több...

Gian Filippo Felicioli, a Milan Primavera középpályása mindössze 17 évesen debütált a felnőtt csapatban a Napoli elleni mérkőzésen. Az olasz játékos 1997. szeptember 30-án született. Az utóbbi években az utánpótláscsapatokban szerepelt és 2013 nyarán került a Primavera csapathoz. Felicioli a 83. percben állt be Giacomo Bonaventura helyére a Napoli elleni mérkőzésen. A 17 éves játékos nagyon sokoldalú, hiszen a középpálya és a támadó-szekció szélein is bevethető. << PRIMAVERA JÁTÉKOSOK A FELNŐTT CSAPATBAN >> NÉV KOR POSZT KERETBEN MECCS Hachim MASTOUR 16 támadó 3 – Gianluigi DONNARUMMA 16 kapus 6 – Ivan DE SANTIS 17 védő 4 – Gian Filippo FELICIOLI…

Még több...

Mattia De Sciglio beírta magát a Serie A történelmébe, miután a Napoli elleni mérkőzésen a kezdő sípszó után 42 másodperccel kiállította a játékvezető. A 22 éves védő 42 másodperc után a tizenhatoson belül szabálytalankodott az ellenfél játékosával szemben, így Paolo Mazzoleni játékvezető azonnal kiállította. Ezzel De Sciglióé lett az olasz labdarúgás történetének leggyorsabb kiállítása. Korábban Luis Oliveira tartotta a rekordot, akinek 1999-ben a Fiorentina játékosaként 50 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megkapja a piros lapot. Egyébként Diego Lopez hatalmas bravúrral hárította Gonzalo Higuaín büntetőjét. A Milan 70. percig bírta a védekezést, utána viszont háromszor is betalált a Napoli. A Napoli…

Még több...

Pénteken jelentették be, hogy Silvio Berlusconi és Bee Taechaubol megállapodott egymással, így a thaiföldi üzletember megvásárolja a klub egy részét. Arról nincsenek információk, hogy Taechaubol a klub hány százalékát vásárolja meg, de kiderült, hogy továbbra is Silvio Berlusconi lesz az elnök, valamint Adriano Galliani és Barbara Berlusconi helye is biztos a vezetőségben. „Szeretném megköszönni Berlusconi úrnak ezt a lehetőséget. Még néhány részletet ki kell dolgoznunk, amihez időre van szükség. Miért pont a Milan? Mert ez a világ legjobb és legrangosabb csapata. Hogy 49 vagy 51 százalékom lesz, azt ma még nem tudom megmondani. A célunk az, hogy üzletileg is és…

Még több...

Az angol élvonalban szereplő Everton szeretné megszerezni a Milannál kegyvesztetté vált Sulley Muntarit. A 30 éves középpályás a jelenlegi szezonban 16 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, azonban az utóbbi időben mellőzte őt Filippo Inzaghi. A Gazzetta.it beszámolói szerint az Everton komolyan gondolja Muntari leigazolását, akiért a West Ham és több amerikai együttes is bejelentkezett. Állítólag az Everton vezetősége már felvette a kapcsolatot a ghánai középpályás ügynökével és a nyáron ajánlatot is tehetnek. Az angol klub bízik abban, hogy jó áron meg tudja szerezni Muntarit, akinek a jövő nyárig érvényes szerződése van a piros-feketékkel. Muntari számára nem lenne idegen a Premier League,…

Még több...

A Milan Primavera pénteken 2-2-es döntetlent játszott a Perugia korosztályos csapatával a Primavera bajnokság 24. fordulójában. Mint már arról a múlt héten beszámoltunk, a Primavera csapat matematikailag is biztosította helyét a Kieséses szakaszba. Az alapszakaszból még pár forduló van hátra és ezúttal 1 pontot sikerült szerezni a „tétnélküli” meccsen. A 17. percben Di Molfetta góljával szerzett vezetést a Milan, majd 6 perc múlva jött az egyenlítés. A második játékrészt jobban kezdték a piros-feketék és ezt Calabria gólja is bizonyítja. A meccs végéhez közeledve egyre inkább úgy tűnt, hogy sikerül megszerezni a 3 pontot, azonban a 90. percben ismét egyenlített a…

Még több...