Szerző: norberto012

Carlos Bacca, a Sevilla spanyol csatára a Milan fő kiszemeltje a támadósor megerősítése érdekében. A 28 éves játékos remek idényen van túl, hiszen a bajnokságban 37 meccsen 20 gólt szerzett és 7 gólpasszt is kiosztott. Emellett az Európa ligában 7 gólig jutott és a Sevilla végül megnyerte a trófeát. Bacca iránt a Milan mellett a Roma és a Liverpool is érdeklődik. A játékos ügynöke a Milannews.it-nek beszélt a felmerülő pletykákról. „A futballban soha nem tudhatod, hogy mi fog történni. Carlos egy top csatár és a Serie A egy top bajnokság. Azonban szerződése van a Sevillával és más országokból is van…

Még több...

Stephan El Shaarawy, a Milan olasz támadója a nyilatkozatában beszélt a jelenlegi állapotáról, a soron következő szezonról, a csapat új edzőjéről és Andrea Bertolacciról is. A Fáraónak ez lesz az 5. idénye a Milanban és még nem tudni, hogy a következő szezonban milyen szerepet szán neki Sinisa Mihajlovic az új, 4-3-1-2-es felállásban. „Jól érzem magam és néhány napig Szardínián pihentem a barátaimmal. Alig várom, hogy kezdődjön az új idény. Miért döntöttem úgy, hogy maradok a Milanban? Hiszek a projektben és ezt mindig is mondtam. Jól akarok teljesíteni. Azt hiszem, hogy az előző szezonban a mentalitással volt a probléma” – mondta…

Még több...

A Milan a hivatalos honlapján bejelentette, hogy meghosszabbította Nigel De Jong szerződését. De Jongnak eredetileg a szezon végén járt volna le a szerződése és több alkalommal is szóba hozták a Manchester Uniteddel. Vége a találgatásoknak, Sinisa Mihajlovic számol a holland középpályással, aki marad a csapatnál. Pénteken délelőtt a Milan hivatalos honlapján jelentette be a szerződéshosszabbítást. De Jong 2018. június 30-ig hosszabbított. A 30 éves holland válogatott játékos 90 mérkőzésen öltötte magára a piros-fekete mezt és a következő lesz a negyedik szezonja a Milanban.

Még több...

Sinisa Mihajlovic, a Milan új edzője a Sky Sports Italiának adott interjújában beszélt a jövőbeli terveiről, az elképzeléseiről és a lehetséges érkezőkről, többek között Zlatan Ibrahimovicról, Andrea Bertolacciról és Carlos Baccáról. „Olyan csapatot akarok, amelyik mindig győzelmi szándékkal játszik. Az ellenfeleinknek úgy kell elhagyni a pályát, hogy tudják, ki az úr a háznál. Bátorságot és keménységet akarok ezeknek a srácoknak adni. Már beszéltem velük és készen állnak, hogy megkezdjük a munkát”. „Megtiszteltetés, hogy megoszthatom az elképzeléseimet Berlusconi elnök úrral, hiszen Ő mindenkinél többet nyert és pontosan tudja, hogy a Milan mire hivatott. Beszélni fogok az elnök úrral, de végső soron…

Még több...

Állítólag a Milan megállapodott a Romával Andrea Bertolacci átigazolásáról. A 24 éves középpályás játékjogát a Roma és a Genoa közösen birtokolta, azonban a fővárosi együttes a napokban 8,5 millió euróért megvásárolta a másik 50 százalékot is. Minden bizonnyal Bertolacci lesz a Milan első komoly nyári igazolása. A La Gazzetta dello Sport mai száma szerint  az olasz válogatott játékos négy évre szóló szerződést fog aláírni és 1,5 millió eurót fog keresni. A piros-feketék 20 millió eurót fizetnek a Romának. Azt már korábban tudni lehetett, hogy Bertolacci várhatólag nem marad az olasz fővárosban. A Milan állandó játéklehetőséget garantált a játékosnak, amit a…

Még több...

Paolo Maldini, a Milan legendás csapatkapitánya ma ünnepli 47. születésnapját. Maldini 1968. június 26-án látta meg a napvilágot Milánóban, Olaszországban. A piros-feketék ifjúsági akadémiáján nevelkedett és 1985-ben, mindössze 16 esztendősen debütált a felnőtt csapatban. Maldini 24 szezont húzott le a csapatnál és beírta magát a történelembe, hiszen 902 mérkőzésen viselte a piros-fekete mezt. Az olasz hátvéd összesen 26 trófeát hódított el a Milannal, többek között 7 Scudettót és 5 Bajnokok Ligája serleget. Maldini 2009-ben vonult vissza a profi futballtól, utolsó mérkőzését a Fiorentina ellen játszotta május 31-én, a Milan 2-0-ra nyert. Maldini ma 47 éves. Isten éltesse sokáig! Maldini sikerei…

Még több...

Csütörtökön este hivatalossá vált, hogy Simone Verdi 4 év után visszatér a Milanhoz. Mint ismert, az olasz szövetség döntése szerint a mai napig kellett rendezni a közös tulajdonban lévő játékosok sorsát. A Milan és a Torino közösen birtokolta Verdi játékjogát, azonban a feleknek nem sikerült megállapodni, így vaklicit döntött. A Milan ajánlata magasabbnak bizonyult, így Verdi visszatér a csapathoz. A 22 éves támadó-középpályás a jelenlegi szezont az Empolinál töltötte kölcsönben, ahol 28 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. A MilanNews.it szerint a rossoneri 450 ezer eurót fizet Verdi játékjogának másik feléért. Ezentúl tehát a Milan birtokolja Verdi teljes játékjogát.

Még több...

Marco Ezio Fossati a Cagliariban folytatja pályafutását – jelentette be a szardíniai klub a hivatalos honlapján. Fossati a Milan ifjúsági akadémiáján nevelkedett, majd három évet töltött a városi rivális Internél, mielőtt 2011-ben visszatért. Ezt követően a Latinában, az Ascoliban és a Bariban is játszott. Az olasz középpályás a jelenlegi idényt a Perugia együttesénél töltötte a Serie B-ben, ahol 33 mérkőzésen 3 gólt és 3 gólpasszt szerzett. A 22 esztendős középpályás megállapodott a Cagliarival és három évre kötelezte el magát, tehát 2018 nyaráig írt alá. Fossati szerződése eredetileg június végén jár le a Milannál, így ingyen távozik. Az átigazolást a Cagliari…

Még több...

A védelem megerősítése érdekében a Torinóból érkezhet játékos a nyári átigazolási időszakban. Nikola Maksimovic neve már korábban is felmerült a Milannál és úgy tűnik, hogy a piros-feketék nem mondtak le róla. A 23 éves szerb védő a szezonban 37 tétmérkőzésen erősítette a Torinót. A másik célpont Kamil Glik, aki szintén a Toro játékosa. A 27 éves védő a jelenlegi idényben meghatározó tagja volt csapatának, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 44 meccsen kapott lehetőséget és csatárokat megszégyenítő módon 8 gólt szerzett. A Tuttosport mai száma szerint a Milan árajánlatot kért a torinói együttestől és a két játékos közül csak az egyik…

Még több...

A Milannews.it szerint Aymeric Laporte, az Athletic Bilbao fiatal védője a Milan legújabb kiszemeltje. A 21 éves játékost Európa egyik legjobb védőjének tartják és többek között a Manchester United illetve a Real Madrid is bejelentkezett érte. A Milannews.it jelentései szerint Sinisa Mihajlovic egy klasszis védő szerződtetését kérte a vezetőségtől. Így került képbe Aymeric Laporte, aki előtt nagy jövő áll. A játékos nemrég írt alá egy 2019-ig szóló új szerződést, amiben állítólag egy 50 millió eurós kivásárlási záradék szerepel. Ha a piros-feketék valóban szeretnék megszerezni a francia középhátvédet, akkor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Laporte minden sorozatot figyelembe véve 45 mérkőzésen…

Még több...