Silvio Berlusconi, a Milan tulajdonosa nem volt túl beszédes a Juventus elleni kupadöntő után. Mint ismert, a csapat hosszabbításban kikapott 1-0-ra, így a torinói együttes nyerte az Olasz kupát. A várakozásokkal ellenben Berlusconi a helyszínen tekintette meg a Milan-Juve kupadöntőt Rómában, a Stadio Olimpicóban. Az elnök Adriano Galliani és Barbara Berlusconi társaságában követte a pályán történő eseményeket. „Ha nyersz, beszélj. Amikor veszítesz jobb, ha csendben maradsz. Brocchi jövője? Majd meglátjuk. A Milan jó teljesítményt nyújtott a mai mérkőzésen és gratulálok a srácoknak.” – értékelt röviden Berlusconi a meccs után. Egyébként már javában zajlanak a tárgyalások a tulajdonosváltásról. A következő egy…
Szerző: norberto012
Az Olasz Labdarúgó Szövetségi nyilvánosságra hozta a Serie A 2016/2017-es idényének főbb időpontjait. Az új szezon augusztus 21-én indul és 2017. május 28-án ér véget. Nemrég befejeződtek Európában az élvonalbeli bajnokságok és a játékosok számára megkezdődik a felkészülés a 2016-os Európa-bajnokságra, amely június közepétől egészen júliusig tart. A Serie A hivatalos honlapján tették közzé az olasz bajnokság új idényének időpontjait. Ezúttal három hétközi fordulót rendeznek, továbbá több szünet is lesz a válogatott mérkőzések miatt. Az Olasz szuperkupa időpontja jelenleg nem ismert, de szeptember és január között kerül megrendezésre. A bajnok és kupagyőztes Juventus az Olasz kupa ezüstérmesével, a Milannal fog…
Német sajtóértesülés szerint az FC Köln szerződtetné a Milan csapatkapitányát, Riccardo Montolivót. A 30 éves játékos szerződése a nyáron lejár a Milannal. Ugyan az utóbbi időben olyan hírek láttak napvilágot, hogy sikerült megegyezni a szerződéshosszabbításról, de ennek ellenére hivatalos bejelentés még továbbra sincs. Az express.de német internetes oldal szerint nem kizárt, hogy Montolivo a nyáron a Bundesligába igazol, ugyanis az élvonalbeli Köln szívesen tudná a soraiban. Az olasz középpályás pályafutása alatt eddig sosem játszott egyetlen külföldi együttesben sem. A szurkolók egyébként kemény kritikával illették Montolivót és követelték, hogy a klub ne hosszabbítson vele szerződést. Montolivo négy év után távozhat Milánóból,…
Milan-Juventus 0-1.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Milan-Juventus kupadöntőre. A találkozó 20:45-kor kezdődik a római Stadio Olimpicóban. A játékvezető Rocchi lesz és a mérkőzést a DIGI Sport 1 élőben közvetíti. MILAN: Donnarumma; Calabria, Zapata, Romagnoli, De Sciglio; Kucka, Montolivo, Poli; Honda, Bacca, Bonaventura. JUVENTUS: Neto; Rugani, Barzagli, Chiellini; Lichtsteiner, Lemina, Hernanes, Pogba, Evra; Mandzukic, Dybala. [adrotate banner=”28″]
Leonel Vangioni, a Milan első nyári igazolása szombat délután megérkezett Rómába. A 29 éves balhátvéd ingyen érkezik a River Plate-től, miután a nyáron lejár a szerződése. Vangioni 121 mérkőzésen lépett pályára az argentin együttes színeiben és többek között Libertadores kupát nyert a csapattal. „Ez egy érzelemmel teli pillanat számomra. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer egy ilyen nagy klubban játszhatok, mint a Milan. Nagyon boldog vagyok. A posztom? Védő vagyok és szeretek segíteni a támadásoknál. Alig várom, hogy találkozhassak a csapattársaimmal és remélem, hogy ma este nyerni fognak. Nagyon izgatott vagyok.” – mondta Vangioni az újságíróknak, miután szombat délután megérkezett…
A várakozások szerint a Milan 4-3-3-as felállásban fog játszani, miközben a Juventusnál minden bizonnyal Paul Pogba, Paulo Dybala és Mario Mandzukic is kezdeni fog. Ma este rendezik meg a Stadio Olimpicóban az Olasz kupa 2015/2016-os kiírásának döntőjét. A találkozót nagy várakozások előzik meg és több mint 67 ezer néző lesz jelen a stadionban. Ami a várható kezdőcsapatokat illeti, Cristian Brocchi a korábbi híreknek megfelelően formációt vált és a csapat 4-3-3-ban fog játszani. Ignazio Abate és Luca Antonelli sérülés miatt kihagyja a találkozót, így a jobbhátvéd Davide Calabria, míg a balhátvéd Mattia De Sciglio lesz. Alessio Romagnoli helye biztos a védelem…
A legfrissebb hírek szerint teltház lesz a Milan-Juventus szombati kupadöntőn. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy szombaton Olaszország két legnépszerűbb csapata mérkőzik meg egymással az Olasz kupa döntőjében. Egyébként Budapestről magyar Milan szurkolók is elutaztak a mérkőzésre, hogy élőben szurkolják ki a győzelmet. A MilanChannel beszámolói szerint a szombati Milan-Juve mérkőzésre minden jegy elkelt és 67 123 jegyet értékesítettek összesen, így teltház lesz a római Stadio Olimpicóban. A jegyértékesítésből származó bevétel meghaladja a 4 millió eurót. Amennyiben a piros-feketék legyőzik a Juventust, akkor a következő szezonban indulhatnak a nemzetközi porondon és automatikusan az Európa liga csoportkörébe kerülnek. [adrotate banner=”28″]
Adil Rami, a Milan korábbi francia védője úgy véli, hogy Filippo Inzaghi az előző szezonban nem adott neki lehetőséget a bizonyításra. A 30 éves védő tavaly nyáron csatlakozott a Sevillához mindössze 3,5 millió euróért és ebben a szezonban összesen 44 meccsen lépett pályára az Európa liga győztes csapatban. Rami az újságíróknak nyilatkozva elmondta, nem bíztak benne eléggé a Milannál és ezért távozott. „Inzaghi nem bízott bennem, most pedig itt vagyok és az Európa liga győzelmet ünneplem a Sevillával. Nem tudom, hogy mi lehet oka a Milan válságának.” – mondta Rami. A francia védő másfél éven keresztül volt a Milan játékosa…
Úgy tűnik, hogy Ignazio Abate és Luca Antonelli sem léphet pályára szombaton a kupadöntőn. A Milan szombaton Rómában a Juventusszal találkozik az Olasz kupa döntőjében és a piros-feketék a 6. alkalommal hódíthatják el a trófeát. Ugyanakkor sérülések okozhatnak problémát Cristian Brocchi számára, aki vélhetően nem számíthat két szélsővédőjére. Az elmúlt napokban Abate és Antonelli külön edzett a csapattársaktól és nem valószínű, hogy pályára léphetnek a mérkőzésen. Ebben az esetben Davide Calabria kezdhet jobbhátvéd poszton, míg a balhátvéd Mattia De Sciglio lesz. Eközben M’Baye Niang már napok óta teljes értékű edzésmunkát végez és több hónapos kihagyás után van esély a játékára.…
