A Milan szeptember 3-án egy felkészülési mérkőzést játszik a Mantova együttesével – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. A felkészülési időszak véget ért a Milan számára és a hétvégén rajtol a Serie A. Az első fordulóban a Fiorentina lesz az ellenfél. Az is eldőlt, hogy a csapat szeptember elején egy felkészülési mérkőzést fog játszani. A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szeptember 3-án a harmadosztályban szereplő Mantova otthonában lép pályára a csapat. Ezt az edzőmeccset abból a célból szervezik, hogy a játékosok ne essenek ki a meccsritmusból, ugyanis a 2. fordulót követően két hét válogatott szünet következik. A…
Szerző: norberto012
Gennaro Gattuso, a Milan korábbi játékosa az olasz harmadosztályban szereplő Pisa vezetőedzője lett. Gattuso 13 éven keresztül állt a Milan alkalmazásában és 2012-ben hagyta el a klubot, majd egy év múlva visszavonult. A világbajnok középpályás 466 mérkőzésen lépett pályára a Milanban. Visszavonulása után edzőként vállalt munkát a Sionnál, az előző szezonban pedig az OFI Kréta együttesét irányította. Csütörtökön az olasz harmadosztályban szereplő Pisa a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gattuso lesz a csapat vezetőedzője. Gattuso már aláírta szerződését és levezényelte első edzését a Pisa edzőjeként.
Állítólag Sinisa Mihajlovic nem számol Antonio Nocerinóval a 2015/2016-os szezonban. A 30 éves középpályás 2011 nyarán szerződött a Milanhoz és az első idényében nagyszerű teljesítményt nyújtott, ugyanis 35 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett. Ezt követően Nocerino formája visszaesett és az utóbbi években a West Hamben, a Torinóban és a Parmában is megfordult kölcsönben. Az olasz középpályás a kölcsönszerződése lejártával a nyáron visszatért a csapathoz, azonban úgy tűnik, hogy létszámfelettivé vált. A La Gazzetta dello Sport mai kiadása szerint Sinisa Mihajlovic meghozta a döntést, így a soron következő szezonban nem számol Nocerinóval. Az olasz középpályás szerződéséből egy év van hátra, állítólag…
Jeremy Menez hátproblémák miatt nem vett részt a csapat mai edzésén és csütörtökön Monte Carlóban van jelenése vizsgálaton. Menez csereként beállva kapott lehetőséget a Perugia elleni kupameccsen. A francia csatár sérülés miatt gyakorlatilag az egész felkészülési időszakot kihagyta. A MilanChannel beszámolói szerint Menez hátfájdalmakra panaszkodott, így ki kellett hagynia a csapat szerdai edzését. A várakozások szerint Menez csütörtökön Monte Carlóba repül, hogy találkozzon Bernard Massini specialistával és orvosi vizsgálatokon vegyen részt. Júniusban egyébként Massini végezte a francia játékos műtétjét. A jelenlegi helyzet szerint kérdéses, hogy Menez mikor léphet ismét pályára. Sinisa Mihajlovic edző szerint most a legfontosabb dolog, hogy felépüljön.…
Silvio Berlusconi zöld utat adott, így a Milan kedd este megkezdte a tárgyalásokat a Sampdoriával Roberto Soriano átigazolásáról. A Sky és a Gazzetta egybehangzó jelentései szerint Berlusconi zöld utat adott a tárgyalásokhoz, amelyek kedden este hivatalosan is megkezdődtek a felek között. A Sampdoria 10 millió eurót szeretne kapni, amit a Milan és a Juventus is hajlandó kifizetni. Állítólag Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója Antonio Nocerino játékjogát is felajánlotta a Sampnak, sikertelenül. Az olasz klub Andrea Polit szeretné, viszont őt a Milan nem engedi el. Eközben a Sky szerint a Milan megtette 10 millió eurós ajánlatát. Az átigazolási ár két részletben…
Alessandro Matri, a Milan csatára ma ünnepli 31. születésnapját. Matri 1984. augusztus 19-én született és a Milan ifjúsági akadémiáján nevelkedett. Ezt követően számos csapatban megfordult, többek között a Cagliariban és a Juventusban is megfordult, mielőtt 2011 nyarán a Milanhoz igazolt. Az olasz csatár a Milanban összesen 18 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. Matri ma 31 éves. Isten éltesse sokáig!
Olasz lapértesülések szerint egy angol csapat 12-13 millió eurós ajánlatot tett Rodrigo Elyért, amit a Milan elutasított. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Rodrigo Ely nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt a felkészülési időszakban. Több mérkőzésen is nagyon magabiztosan játszott. A 21 éves játékos az előző szezont az Avellinóban töltötte kölcsönben. Ely már tétmérkőzésen is debütált a Milan felnőtt csapatában, hiszen Mihajlovic a kezdőcsapatba jelölte a Perugia elleni kupameccsen. A Corriere della Sera beszámolói szerint ajánlat érkezett a Premier League-ből. Egy angol csapat 12-13 millió eurós ajánlatot tett a brazil védőért, amit a Milan visszautasított. A fiatal középhátvéd a Milan ifjúsági akadémiáján…
Az olasz élvonalban szereplő Lazio Alessandro Matrival pótolná a sérüléssel bajlódó Miroslav Klosét. A Lazio tegnap 1-0-ra legyőzte a Bayer Leverkusent a Bajnokok Ligája play-off körében, azonban Miroslav Klose komoly izomsérülést szedett össze és Filip Djordjevic sem áll Stefano Pioli vezetőedző rendelkezésére. A Sky Italia szerint a Lazio vezetősége egy csatárt szeretne igazolni a nyáron. A fő kiszemelt a Milan kegyvesztett csatára, Alessandro Matri. A 31 éves játékos az előző szezonban a Genoában és a Juventusban szerepelt kölcsönben. Továbbá a Sky szerint Sinisa Mihajlovic egyelőre a csapatnál tartja Matrit.
Kedd délelőtt a Milan edzőmeccset játszott a Primavera együttes játékosaival a milanellói sportközpontban. A Milan hétfőn 2-0-ra legyőzte a Perugiát az Olasz kupa harmadik körében, így a piros-feketék továbbjutottak a következő körbe, ahol decemberben a Crotone lesz az ellenfél. A szakmai stáb úgy döntött, hogy ma délelőtt a kupameccsen kimaradt játékosok egy edzőmeccset játszanak a Primaverásokkal. Az edzőmeccset a felnőttek 4-0-ra nyerték. A gólokat Alex, José Mauri, Zaccardo és Cerci szerezte. MILAN: 1. félidő: Abbiati – Abate, Alex, Paletta, Calabria – Poli, Montolivo, Nocerino – Menez – Cerci, Matri. 2. félidő: Agazzi – Abate, Alex, Paletta, Zaccardo – Poli, Montolivo,…
José Mauri képviselője cáfolta a korábban felmerült pletykákat, miszerint a vezetőség szeretné kölcsönadni az olasz középpályást a nyáron. A Milan a nyáron ingyen szerződtette José Maurit a Parma együttesétől. Az elmúlt napokban több pletyka is napvilágot látott, amelyek szerint a vezetőség a több játéklehetőség reményében kölcsönadná a 19 éves középpályást. „Senki sem beszélt a lehetőségről. Tudomásom szerint Mauri maradni fog a Milanban. Nincsenek telefonhívások a Milannal vagy más klubokkal. José keményen edz a kezdőcsapatba kerülés érdekében. Nyilvánvaló, hogy azonnal nem fog a középpálya vezére lenni. Sokat kell fejlődnie. Nagyszerű a kapcsolata Mihajloviccal és azért dolgozik, hogy napról-napra jobb legyen.” -…
