Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója dühös és elégedetlen a játékosok teljesítményével. A Milan hat forduló után a 11. helyen áll a bajnokságban 9 ponttal. A mérleg 3 győzelem és 3 vereség. A rossoneri a legutóbbi fordulóban a Genoa otthonában 1-0-ra kikapott. A találkozót élőben tekintette meg Adriano Galliani, akinek nem nyerték el a tetszését a pályán látottak. A Sky Sport Italia szerint Galliani kedden meglátogatta a csapatot Milanellóban és az edzés előtt volt egy megbeszélés Mihajlovic és a játékosok jelenlétében. A vezérigazgató állítólag leszidta a csapatot, mert úgy gondolja, hogy a játékosok nem hozzák ki magukból a maximumot. A klub…
Szerző: norberto012
Kevin-Prince Boateng két év után visszatér a Milanhoz és december 31-ig az első csapattal fog edzeni – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. Boateng 2013 nyarán 10 millió euróért a német élvonalban szereplő Schalkéhez szerződött, ahol 60 mérkőzésen 7 gólt és 9 gólpasszt jegyzett. Azonban a ghánai középpályást májusban száműzték az első csapattól. A Milan szerda délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Boateng december 31-ig a csapattal fog edzeni. Prince csütörtökön, azaz október 1-jén csatlakozik a kerethez. A 28 éves középpályás a nyáron közel állt ahhoz, hogy az al-Ittihad együtteséhez igazoljon, azonban a klubváltás az utolsó pillanatban meghiúsult.…
Cristian Zapata, a Milan kolumbiai középhátvédje ma ünnepli 29. születésnapját. Zapata 1986. szeptember 30-án született Padilla városában, Kolumbiában és a Deportivo Caliban kezdte meg profi labdarúgó pályafutását. Ezt követően az Udinesében és a Villarrealban is megfordult, mielőtt 2012-ben csatlakozott a Milanhoz. A kolumbiai belsővédő a Milanban eddig összesen 77 mérkőzésen lépett pályára. Zapata ma 29 éves. Isten éltesse sokáig!
Hétfőn a La Gazzetta dello Sport a következő főcímmel jelent meg: „Sinisa rosszabb, mint Pippo. Hol a játék?” Ha összehasonlítjuk Mihajlovic és Inzaghi első 6 mérkőzését, akkor a statisztikák Pippót igazolják. A csapat Mihajloviccal hat meccs alatt 3 győzelmet és 3 vereséget ért el, ugyanez a mérleg Pippo esetében 3 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség. FILIPPO INZAGHI MÉRLEGE 6 FORDULÓ UTÁN (2014/15) Milan-Lazio 3-1 Honda, Muntari, Menez ill. Alex (ÖG) Parma-Milan 4-5 Cassano, Felipe, Lucarelli, De Sciglio (ÖG) ill. Bonaventura, Honda, Menez (2), De Jong Milan-Juventus 0-1 Tevez Empoli-Milan 2-2 Tonelli, Pucciarelli ill. Torres, Honda Cesena-Milan 1-1 Succi ill.…
Lezajlott az olasz bajnokság 6. fordulója. A szombati játéknapon a Roma 5-1-re legyőzte az újonc Carpit, míg a Juventus 2-1-re kikapott a Napolitól. Vasárnap többek között a Milan és az Inter is kikapott, előbbi a Genoától, utóbbi pedig a Fiorentinától. >> A HATODIK FORDULÓ EREDMÉNYEI: IDŐPONT MÉRKŐZÉS EREDM. GÓLSZERZŐK 2015.09.26. Roma-Carpi 5-1 Manolas, Pjanic, Gervinho Salah, Digne ill. Borriello 2015.09.26. Napoli-Juventus 2-1 Insigne, Higuaín ill. Lemina 2015.09.27. Genoa-Milan 1-0 Dzemaili 2015.09.27. Bologna-Udinese 1-2 Mounier ill. Zapata, Agyemang Badu 2015.09.27. Sassuolo-Chievo 1-1 Defrel ill. Pepe 2015.09.27. Torino-Palermo 2-1 Gonzalez (ÖG), Benassi ill. Gonzalez 2015.09.27. Hellas Verona-Lazio 1-2 Helander ill. Biglia, Parolo…
Giacomo Bonaventura, a csapat középpályása számára nagy motiváció a jövő évi Európa-bajnokság, ahol mindenképpen szeretne részt venni az olasz válogatott tagjaként. Bonaventura már az előző szezonban is az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a csapatból, idén pedig 6 mérkőzés után 2 gólnál és 3 gólpassznál jár. „Személy szerint nagyon boldog vagyok. Azt hiszem, hogy jelentős mértékben hozzájárultam a csapat győzelmeihez. Még mindig sok mérkőzés van hátra a szezon végéig és szeretnék továbbra is így teljesíteni. Hinnünk kell magunkban és ki kell javítanunk a hibákat.” – mondta Jack a MilanChannel mikrofonjainak. „Válogatott? Nyáron lesz az Európa-bajnokság és nagyon motivált vagyok. Antonio Conte…
A mai napon három születésnapost köszönthetünk fel, nevezetesen Silvio Berlusconit, Andrij Shevchenkót és Andrea Polit, ugyanis mindhárman ma ünneplik születésnapjukat. Berlusconi, a klub tulajdonosa ma 79 éves. A korábbi olasz kormányfő 1986. február 20-a óta áll a Milan élén és ő a klub történetének legsikeresebb tulajdonosa. A piros-feketék a Berlusconi-éra alatt 8 Scudettót, 6 Olasz szuperkupát, 5 Bajnokok Ligáját, 5 Európai szuperkupát és 1 Klubvilágbajnokságot nyertek. A másik születésnapos a csapat korábbi ukrán gólvágója, Andrij Shevchenko, aki ma ünnepli 39. életévét. Sheva 1999 és 2006 között állt a piros-feketék alkalmazásában, ahol összesen 320 mérkőzésen lépett pályára és ezeken 173 gólt…
A legfrissebb hírek szerint tovább húzódik a klub eladása körüli hercehurca. Silvio Berlusconi még augusztus elején írta alá a szerződést Bee Taechaubollal a klub részvényeinek eladásáról. Akkor úgy egyeztek meg a felek, hogy szeptember 30-ig véglegesen lezárják az üzletet, azonban úgy tűnik, hogy erre pár héttel később fog sor kerülni. Mr. Bee állítólag halasztást kért, így három-négy héttel elhúzódik az üzlet véglegesítése. A MilanNews szerint a thaiföldi üzletember a várakozásokkal ellenben nem érkezik ezen a héten Milánóba.
A Napoli elleni hétvégi rangadón Rodrigo Ely fogja pótolni Alessio Romagnolit a védelemben, aki egy meccses eltiltást kapott – állítja a MilanNews.it Mint ismert, a Genoa elleni találkozó 43. percében a játékvezető felmutatta a második sárga lapot Romagnolinak, így a piros-feketék emberhátrányba kerültek. Romagnoli egy mérkőzéses eltiltást kapott, így mindenképpen kihagyja a hétvégi Napoli elleni találkozót az olasz bajnokság 7. fordulójában. A MilanNews.it szerint a Rodrigo Ely fogja helyettesíteni az olasz hátvédet a védelem tengelyében. Vélhetően Cristian Zapata lesz a másik középhátvéd. Rodrigo Ely eddig két mérkőzésen kapott lehetőséget.
A Genoa elleni mérkőzést követően Sinisa Mihajlovic nyilatkozott az újságíróknak. A Milan idegenben 1-0-ra kikapott a Genoától, a piros-feketék kiállítás miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak. „Jobban kellett volna teljesítenünk. Több gólhelyzetet is kialakítottunk, de nem sikerült ezeket gólra váltani. Kár, mert egy győzelemmel remek pozícióba kerülhettünk volna a tabellán. Nem elég, ha csak az egyik félidőben játszunk jól. Nem szoktam kritizálni a játékvezetőt, így ezúttal sem szeretném kommentálni a döntéseit. A második félidőben jobban játszottunk, de nem tudtunk gólt szerezni. Az utolsó 10-15 percben három csatárral játszottunk, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy veszélyesebb leszel a támadásoknál.…
