Szerző: norberto012

Adriano Galliani, a Milan ügyvezető-igazgatója szerint Keisuke Honda várhatólag januárban érkezik majd ill. kitért Robinho szerződéshosszabbítására is. A Milan eddig Vergarát, Saponarát és Polit szerződtette a nyári átigazolási időszakban, úgy tűnik, hogy a következő szerzemény a japán Honda lesz. Galliani az újságíróknak adott nyilatkozatában szót ejtett Robinhóról, Hondáról és El Shaarawyról is. „Robinho egy bajnok. A Santosban kezdte el csodálatos karrierjét. Robinho nem volt hajlandó más brazil klubhoz aláírni, csak a Santoshoz. Mi nem tudtunk megállapodni a klubbal, ezért úgy döntöttünk, hosszabbítunk Robinhóval, aki beleegyezett a fizetésének csökkentésébe és további 3 évre írt alá. Mondtam neki, hogy az előző szezonban…

Még több...

Kobe Bryant, a NBA-ban szereplő Los Angeles Lakers kosarasa ma látogatást tett a milanellói edzőközpontban. A kosárlabda játékos bevallása szerint már régóta Milan szurkoló. Már sok híres ember látogatott el Milanellóba: elég a teniszező Novak Djokovic vagy az énekes Michel Telo nevét említeni. Ma a NBA sztárja, a Los Angeles Lakers kosarasa, Kobe Bryant látogatott el az edzőközpontba. A kosárlabda játékos saját bevallása szerint már gyerekkora óta Milan drukker. „Nagyszerű érzés, hogy itt lehetek Milanellóban. Mindig is az álmom volt, hogy idejöjjek. Én már gyerekkorom óta nagy Milan szurkoló vagyok. Miért pont a Milan a kedvencem? Amikor kissrác voltam, néztem…

Még több...

Búcsúmérkőzést szerveztek Mark van Bommelnek, aki úgy döntött, befejezi profi pályafutását és szögre akasztja a stoplist. A mérkőzésen jelenlegi egyéniségek is pályára léptek. Van Bommel tegnap este búcsúzott el a szurkolóktól egy búcsúmérkőzés keretein belül, amelyeken olyan játékosok léptek pályára mint Wesley Sneijder, Zlatan Ibrahimovic, Arjen Robben vagy éppen Frank Ribéry. A holland középpályás 2011. január 25-én írta alá féléves szerződését a Milanhoz. Négy nappal később debütált a Catania ellen, amelyen második sárga lapját követően kiállították. Van Bommel nagyszerűen beilleszkedett a csapatba és nagyban hozzájárult a Milan 18. bajnoki címéhez. Egy újabb szezont követően úgy döntött, távozik a csapattól és…

Még több...

Gabriel, a Milan fiatal brazil kapusa elárulta, egy álma válna valóra, ha a Milan első számú kapusa lenne. Maradni akar és bebizonyítani, hogy jó vétel volt. Gabriel tavaly nyáron érkezett a csapathoz, hogy Christian Abbiatit követően ő legyen az első számú kapus. Eddig még nem sikerült a felnőtt csapatban hivatalos mérkőzésen pályára lépniee, ám a Milan Primavera csapatban többször is nagyszerű teljesítményt nyújtott. „Nagy reményekkel várom az új szezont, szeretnék maradni a csapatnál. A fiatal játékosoknak keményen kell dolgozniuk és meghallgatni a vezetőedző tanácsait. Sokat fejlődtem mióta itt vagyok és köszönettel tartozom a kapusedzőknek, akik sok mindent megtanítottak nekem” –…

Még több...

Gennaro Gattuso, a Milan korábbi középpályása és jelenleg a Palermónál dolgozó vezetőedző elárulta, a vezetőség felajánlotta neki az edzői posztot az egyik ifjúsági csapatban, ám ő elutasította. Gattuso tavaly nyáron 13 éves szolgálatot követően elhagyta a Milant és a svájci bajnokságban szereplő Sion csapatához szerződött. Eleinte játékosként szerepelt, majd a vezetőség játékos-edzőnek nevezte ki, így az olasz középpályás valójában vezetőedző volt, de pályára lépett. Végül elhagyta a Siont és vezetőedzői állás után nézett, miután elvégezte a profi edzői tanfolyamot. Gattuso a La Gazzetta dello Sportnak elárulta, a Milantól is kapott megkeresést, ám ő komolyabb kihívásra vágyott.  „A Milan vezetősége az…

Még több...

A Milan nyári szerzeménye, Riccardo Saponara a rajongók kérdésére válaszolt a Twitter közösségi oldalon. Saponara a nyáron szerződött a Milanhoz az Empolitól és támadó-középpályásként bevethető. A Milan szurkolók kérdezgették az olasz játékost. Mi volt az első benyomásod, amikor megérkeztél a Milanhoz? – Már megismerkedtem a csapattársaimmal és a szakmai stábbal. Tudom, hogy egy nagy szezon áll előttünk. Ki a példaképed és ki a kedvenc játékosod a Milanból? – Kaká az én példaképem és a jelenlegi csapatból Riccardo Montolivo játéka kápráztatott el. Alexandre Pato ikertestvére vagy? – Igen, talán. Nagyon hasonlítunk, csak a születési dátumunk eltérő. Mi a legnagyobb álmod a…

Még több...

Robinho ügynöke, Marisa Ramos cáfolta a híreszteléseket, miszerint ma asztalhoz ültek Robinho szerződésének meghosszabbítása érdekében. Robinho már a téli átigazolási időszakban nagyon közel állt a Santoshoz és most is nagyon kevés választotta el attól, hogy a nevelőegyesületében folytassa pályafutását. A brazil klub végül pénzügyi gondok miatt visszalépett az üzlettől. Az előzetes hírek arról szóltak, hogy a vezetőség és Robinho ügynöke ma tárgyal a játékos szerződéséről. A pletykák szerint Robinho új szerződése 2015-ig szólna és 4 millió eurót keresne a következő két évben. „A Milan vezetőségével adminisztratív dolgokat intéztünk. Nem volt szó Robinho szerződésének meghosszabbításáról. Monaco? Nem. Robinho boldog a Milanban.…

Még több...