Az AC Milan hivatalos honlapján megerősítette, Mario Baloteli combizomproblémákkal bajlódik így biztosan kihagyja a hétvégi Udinese elleni bajnokit, de kérdéses a játéka a keddi Barcelona elleni BL meccsen is. A Milan hivatalos honlapja csütörtök délután megerősítette, az olasz válogatott támadó izomsérüléssel bajlódik a jobb combjában. Balotelli az elmúlt másfél hétben az olasz válogatottal készült a világbajnoki selejtező mérkőzésekre. Az olaszok Dániával és Örményországgal is 2-2-es döntetlent játszottak. Mariót az elkövetkező napokban újabb vizsgálatok alá vetik, majd ezt követően lehet megállapítani, hogy valójában mennyit kell kihagynia. Így tehát Balotelli biztosan nem léphet pályára a hétvégi Udinese elleni bajnokin és a Barcelona…
Szerző: norberto012
Adil Rami, a Valencia francia védője délután megérkezett Milanellóba, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon. Az AC Milan hivatalos honlapja megerősítette, Rami ma Milanellóba érkezett az orvosi vizsgálatra. Mint ismert, a francia védő összetűzésbe került a Valencia vezetőségével, így kikerült a csapatból. A Milan ezt a lehetőséget kihasználva rendkívül olcsón megszerezte a védőt. Rami egy évre kölcsönben érkezik a Milanhoz. Az olasz klub 400 ezer eurót utal a Valenciának, majd a szezon végén további 6 millió euróért végleg megvásárolhatja. Rami Spanyolországból Milanellóba Ernesto Bronzetti átigazolási ügynök társaságában érkezett meg. Az edzőközpontban Kevin Constant és Philippe Mexés üdvözölte először. VIDEÓ:…
A hírek szerint a Milan szeretné megszerezni a Celtic kapusát, Fraser Forstert, aki az utóbbi időben remek teljesítményével hívta fel magára több csapat figyelmét is. A Milannak jelenleg négy kapusa van, Christian Abbiati, Marco Amelia, Gabriel és Ferdinando Coppola. Az első számú kapus egyértelműen Abbiati, aki azonban a közelmúltban sok hibát vétett. A 36 éves kapus jövője még kérdéses, a nyáron lejár a szerződése és még nem tisztázódott, hogy számít-e rá a klub a következő szezonban. A pletykák szerint a Milan felfigyelt a Celtic angol kapusára, Fraser Forsterre. A 25 éves kapus az elmúlt időben nagyszerűen teljesített és a Benfica…
„A teljes csapattal meg tudjuk csinálni”
A Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri januártól egy új taktikai rendszert alkalmaz, amelybe beleillik Keisuke Honda. A Corriere dello Sport mai száma szerint a rossoneri felállást válthat. A napilap szerint a taktikai döntés elsősorban Keisuke Honda miatt születhet. Mint ismert, a japán válogatott szélső januártól minden bizonnyal a Milanban folytatja. A CSZKA Moszkva játékosa iránt a nyáron már érdeklődött a Milan, de végül nem sikerült megegyezni az orosz klubbal, a játékossal viszont sikerült megállapodni. A jelenleg 4-3-1-2-es felállást felválthatja a 4-2-3-1-es hadrend, melynek értelmében a három támadó-középpályás Mario Balotelli, Ricardo Kaká és Keisuke Honda lenne, míg előttük Giampaolo Pazzini foglalna helyet.…
A Milan vasárnap délután a francia másodosztályban szereplő Caen vendégeként 3-0-ra kikapott. Felkészülési mérkőzés volt. A Caen a klub fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte a Milan ellen. Az edzőmeccset vasárnap délután 17:00-kor rendezték a franciaországi Stade Michel d’Ornano stadionban. A piros-feketék alaposan felforgatott csapattal utaztak el Franciaországba, hisz a kulcsjátékosok pihenőt kaptak, sérültek, vagy pedig hazájuk válogatottjával készülnek. Allegri 19 fős utazó keretének 8 Primavera játékos volt tagja, akik szerepet is kaptak a Caen ellen. A Milan kerete a mérkőzésre: Coppola, Gabriel – Constant, Mexes, Vergara, Zaccardo, Pacifico (42), Rondanini (43) – Emanuelson, Nocerino, Saponara, Mastalli (41), Bende Bendè (46), Aniekan…
A várakozások szerint a jövőheti Udinese elleni bajnokin térhet vissza sérüléséből a Milan brazil játékosa, Ricardo Kaká. Kaká idén nyáron tért vissza a Milanhoz a spanyol Real Madridtól, ám csupán egy mérkőzésen lépett pályára, mivel a Torino elleni bajnokin combizomsérülést szedett össze. A játékos körülbelül 1 hónapig volt harcképtelen sérülése miatt. Jelenleg a válogatott mérkőzések miatt egész Európa szerte nem rendeznek élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket. A Serie-A a jövőhéten folytatódik. A Tuttomercatoweb jelentései szerint Kaká a jövőhét szombaton rendezendő Udinese elleni bajnokin tér vissza, várhatólag a cserepadon kezd majd. Értelemszerűen Kaká nem léphet pályára a ma délutáni Caen elleni barátságos mérkőzésen,…
M’Baye Niang, a Milan francia támadója elmondta, boldog, hogy visszatérhet korábbi csapatához, még akkor is, ha ellenfélként. A Milan vasárnap délután a francia Caen csapatához látogat egy edzőmeccs keretein belül. A Milan vasárnap délután 17:00-kor lép pályára a francia másodosztályban szereplő Caen ellen. A felkészülési mérkőzésen minden bizonnyal pályára lép majd M’Baye Niang, aki 2012 nyarán pont a Caen csapatától szerződött a Milanhoz. Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője kijelölte utazó keretét a meccsre. A keretben 8 Primavera játékos neve szerepel, míg a kulcsjátékosok pihenőt kaptak ill. többen is hazájuk válogatottjával készülnek. „Boldog vagyok, hogy vasárnap visszatérhetek a Caenhez, hisz ebben…
Adil Rami ma érkezik Olaszországba, Milánóba és szombaton átesik az orvosi vizsgálatokon majd csatlakozik a Milanhoz. A játékos januártól léphet pályára a csapatban. Ugyan még a januári átigazolási időszak még messze van, de a Milan vezetősége már két transzfert is tető alá hozott: Adil Rami és Keisuke Honda is januárban érkezik. Rami az elmúlt hetekben összeveszett a Valencia vezetőségével, miután bírálta a csapat átigazolási politikáját. A francia középhátvéddel kapcsolatban kedden jelent meg a hír, miszerint a Milan felvette a kapcsolatot a klubbal és a játékossal. A megállapodás értelmében Rami ma érkezik Milánó városába és szombaton vesz részt az ilyenkor kötelező…
A Milan bejelentette, hogy október 13-án, vasárnap barátságos felkészülési mérkőzést játszanak a francia másodosztályban szereplő Caen ellen. A nemzetközi válogatott mérkőzések miatt jelenleg egész Európában szünet van az élvonalbeli bajnokságokban. Annak érdekében, hogy a Milan ne essen ki a meccsritmusból, vasárnap barátságos mérkőzést játszik a francia Cean ellen. A francia másodosztályban szereplő klub jelenleg a 7. helyen áll a tabellán. A mérleg 10 mérkőzésen 5 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 18 rúgott és 14 kapott gól, így összesen 16 pontot gyűjtöttek. A Caen keretét 11,8 millió euróra becsülik, szemben a Milan 219.5 millió eurós játékoskeretével. A Caen legértékesebb játékosa Damien…