Szerző: norberto012

Mattia De Sciglio mellett Cristian Zapata és Alex is bevethető lesz a Palermo elleni bajnokin. Az utóbbi időben rengeteg sérülés nehezítette meg Filippo Inzaghi munkáját. Ugyanakkor a Cagliari elleni meccsen már Ignazio Abate is játszhatott, míg a soron következő bajnokin további három védő is Pippo rendelkezésére fog állni. Inzaghi a Reggiana elleni mérkőzést követően megerősítette, hogy De Sciglio és Zapata bevethető lesz a Palermo ellen, továbbá pénteken Alex is újra edzésbe állt, így ő is játékra kész. A Milan április 4-én, szombaton a Palermo otthonában lép pályára.

Még több...

Hachim Mastour nyilatkozatában elmondta, a felépülése jól halad és másfél hónap múlva már ismét játszhat. A 16 éves játékos térdét a közelmúltban operálták meg. A műtét sikeres volt és ha minden a tervek szerint megy, akkor májusban bevethető lesz. Mastour így sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a szerdai Reggiana elleni felkészülési mérkőzést is. „Nagyon boldog vagyok, hogy hazajöhettem, sokat fejlődtem itt. Sajnos nem tudtam játszani a mérkőzésen. Ők tényleg a legjobbat akarták nekem. A felépülésem? Jól halad, másfél hónap múlva visszatérhetek a pályára. Amióta a Milanhoz szerződtem, fizikailag és mentálisan is sokat fejlődtem” – mondta Mastour.

Még több...

Filippo Inzaghi, a Milan vezetőedzője elmondta, elégedett volt a csapat teljesítményével a Reggiana elleni felkészülési mérkőzésen. A piros-feketék szerda este 3-0-ra legyőzték az olasz harmadosztályban szereplő Reggiana együttesét. A mérkőzésen Suso duplázott, valamint Menez is betalált. A találkozót követően Inzaghi és Suso is megszólalt. FILIPPO INZAGHI: „A csapat jól teljesített. Elégedett vagyok a hozzáállással, az egyéni teljesítményekkel és az utánpótlásban szereplő játékosokkal is. Suso? Már egy ideje szerettem volna kipróbálni őt ezen a poszton, de a jobb oldalon Alessio Cerci és Keisuke Honda is a rendelkezésünkre áll. Tudjuk, hogy ő egy kiváló játékos. Ha így játszik, akkor nehéz helyzetbe fog…

Még több...

Szerda este a Milan 3-0-ra legyőzte egy felkészülési meccsen az olasz harmadosztályú Reggiana csapatát. REGGIANA-MILAN 0-3 Időpont: 2015.03.25. 19:00 Helyszín: Mapei stadion Gólszerzők: Suso (4., 44.), Menez (77.) A kezdőcsapatok: REGGIANA: Messina – Andreoni, De Biasi, De Giosa, Gueye – Parola, Angiulli, Ceccarelli – Alessi, Petkovic, Vernocchi. Cserék: Voltolini, Galullo, Bianciardi, Finato, Sabotic, Ruopolo, Tremolada, Maltese, Ricci, Siega, Feola, Rota, Rocco. MILAN: Abbiati (Gori) – Bonera (Rondanini), Paletta (Mexes), Bocchetti, Albertazzi (Felicioli) – Mastalli (Crociata), Essien (Poli), Muntari (Gamarra) – Suso (Fabbro), Pazzini (Destro), Di Molfetta (Menez). Cserék: Diego Lopez, Gori, Mexes, Menez, Destro, Poli, Abate, Gamarra, Felicioli, Fabbro, Rondanini,…

Még több...

Elképzelhető, hogy a csapatnál kölcsönben szereplő Mattia Destro a szezon végén visszatér a Romához, miután a Milan vezetősége nem tart rá igényt. A 24 éves támadó januárban csatlakozott a Milanhoz, a megállapodások szerint a piros-feketéknek a szezon végén 16 millió eurós kivásárlási opciójuk van. Azonban a Sportmediaset szerint nem valószínű, hogy a Milan vezetősége élni fog az opciós joggal, miután Destro nem nyújtott meggyőző teljesítményt. Így tehát úgy tűnik, hogy az olasz játékos a szezon végén visszatér a Romához. Destro eddig 7 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Milanban és 2 gólt szerzett. Eközben az Express szerint a Milan igényt tart…

Még több...

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Reggiana elleni felkészülési meccsre. A találkozó 19:00-kor kezdődik. REGGIANA: Messina; Andreoni, De Biasi, De Giosa, Gueye; Parola, Angiulli, Ceccarelli; Alessi, Petkovic, Vernocchi. Cserék: Voltolini, Galullo, Bianciardi, Finato, Sabotic, Ruopolo, Tremolada, Maltese, Ricci, Siega, Feola, Rota, Rocco. MILAN: Abbiati; Bonera, Paletta, Bocchetti, Albertazzi; Mastalli (36), Essien, Muntari; Suso, Pazzini, Di Molfetta (41). Cserék: Diego Lopez, Gori, Mexes, Menez, Destro, Poli, Abate, Gamarra (35), Felicioli (37), Fabbro (38), Rondanini (39), Crociata (40).

Még több...

A Milan szerda este az olasz harmadosztályban szereplő Reggiana ellen játszik felkészülési mérkőzést. A válogatott szünet miatt legközelebb jövő hétvégén rendeznek élvonalbeli mérkőzéseket Európában. Mint már arról korábban beszámoltunk, március 25-én a Milan felkészülési mérkőzést játszik. Az ellenfél a harmadosztályú Reggiana lesz. Ez a mérkőzés a Mastour-üzlet része, hiszen a felek 2012-ben úgy állapodtak meg, hogy a jövőben a két csapat részvételével felkészülési mérkőzést fognak rendezni. Filippo Inzaghi, a Milan vezetőedzője kijelölte keretét. A keretben több Primavera játékos is helyet kapott, név szerint Stefano Gori, Ivan Rondanini, Gian Filippo Felicioli, Alessandro Mastalli, Sebastian Gamarra, Giovanni Crociata, Michael Fabbro és Davide…

Még több...

Antonio Conte, az olasz válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőre illetve az Anglia elleni felkészülési meccsre. A keretben helyet kapott a remek teljesítményt nyújtó Luca Antonelli, valamint nagy meglepetésre Alessio Cerci is meghívót kapott. Ahogy arra számítani lehetett, a 26 fős listán több új arcot is találunk, egész pontosan 3 játékos mondhatja el magáról, hogy életében először tagja a Squadra Azzurra névsorának: ők a Sampdoria támadója, Eder, a Palermo kirobbanó formában focizó argentin-olasz játékosa, Vazquez, illetve az Empoli középpályása, Valdifiori. Szintén helyet kaptak a keretben olyan, eddig keveset szereplő játékosok, mint Gabbiadini, Moretti és Bertolacci, valamint…

Még több...

A Milan 3-1-re legyőzte a Cagliarit és a mérkőzést követően többen is megszólaltak. Nyilatkozatcsokor. FILIPPO INZAGHI: „A csapat nagyon jól teljesített. Szürreális volt ehhez hasonló légkörben játszani, nem volt könnyű. Szomorú így látni a San Sirót. A rajongók nagyon türelmesek és tiszteletben kell tartanunk a döntésüket. A lehető leghamarabb vissza kell őket csábítanunk a stadionba. Most 10 döntő fontosságú mérkőzésünk van hátra. A helyes úton vagyunk és szégyen, ami az előző 2 hónapban történt. A 4-3-3-as formációval ismét megtaláltuk a játékstílusunkat és képesek vagyunk gólhelyzeteket kialakítani. Ez a mérkőzés egy jó kiindulási pont volt”. „Cerci csereként állt be és közel…

Még több...

A Serie A-ban szereplő AC Milan legelvakultabb szurkolói (Curva Sud) a Cagliari elleni mérkőzés előtt bojkottra szólították fel drukkertársaikat. A Curva Sud szurkolói csoport számára elfogadhatatlanná vált Silvio Berlusconi tulajdonos állandó ígérgetése, valamint jelenlegi koncepciója, ami miatt szurkolói bojkottot kezdeményeznek, és hivatalos honlapjukon kérték meg társaikat, tegyenek ők is így. A bojkott értelmében a szurkolók nem látogatnak ki a Milan mérkőzéseire, és különféle termékeket sem vásárolnak a jövőben – így fejezve ki elégedetlenségüket. „Mennyi áldozatot hoztunk a Milanért? Hány mezt vásároltunk, hány mérkőzésre mentünk ki és hányszor újítottuk meg a szezonbérleteinket? Nekünk, szurkolóknak hiányzik valami, és egy dologra vágyunk, ez…

Még több...