Adil Rami, a Milan francia védője elmondta, ha Inzaghi marad a vezetőedző, akkor a nyáron elhagyja a klubot. Rami a szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára, azonban az utóbbi időben nagyon kevés játéklehetőséget kapott – egyrészt sérülések hátráltatták, másrészt pedig úgy tűnik, hogy megromlott a kapcsolata Filippo Inzaghival. „Még két év van hátra a szerződésemből, azonban sokkal több játéklehetőséget akarok és a Bajnokok Ligájában is szeretnék játszani. Várok, majd meglátjuk, hogy mi történik. Ha Inzaghi marad, akkor távozom és máshol folytatom a pályafutásomat. Ellenkező esetben örömmel maradok” – mondta Rami. A 29 éves védő szerződése 2017 nyarán jár le és a…
Szerző: norberto012
Alessandro Mastalli, a Milan Primavera csapatkapitánya vasárnap debütált a felnőtt csapatban a Torino elleni 3-0-ra megnyert találkozón. Filippo Inzaghi a fiatal középpályást a jelenlegi szezonban 12 mérkőzésen nevezte a keretbe, ennek ellenére csak most debütált a felnőtt csapatban. Mastalli a 75. percben állt be csereként Andrea Poli helyére és igazán jól teljesített. A 19 éves játékos 100 százalékos pontossággal passzolt és volt egy gólhelyzete is. A Milan végül 3-0-ra nyert és Mastalli győztes mérkőzésen debütált. „A debütálásom? Ez egy csodálatos érzés. Köszönöm a klubnak, az edzőnek és a többieknek. Nyilvánvaló, ha a felnőtt csapattal edzel akkor gyakran gondolsz a debütálásra.…
Silvio Berlusconi, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan elnöke elmondta, már felvették a kapcsolatot Carlo Ancelottival, és szeretnék, hogy ő váltsa Filippo Inzaghit a csapat élén. Mint beszámoltunk róla, Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, a következő idénytől nem Carlo Ancelotti lesz a 2014-es BL-győztes trénere. Olasz lapértesülések szerint a szakember egy évet kihagy, és nem vállal el új csapatot, ám Berlusconi szeretné meggyőzni őt a visszatérésről. „Felvettük a kapcsolatot Ancelottival, de vannak alternatívák is. Egy külföldi és két olasz jelöltünk is van – mondta Berlusconi a La Gazzetta dello Sportnak. – Remélem, visszatér a Milanhoz. Optimista…
Filippo Inzaghi, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Milan vezetőedzője a következő szezonban is kölcsönvenné Marco van Ginkelt, a Chelsea holland válogatott középpályását. „Sajnos nem a mi játékosunk, de rengeteget fejlődött. Sorozatban hét-nyolc mérkőzést játszott most, és egy nagyszerű játékos bontakozik ki a szemünk láttára. Kiválóan teljesít az edzéseken – idézi Inzaghit a FIFA hivatalos oldala. – A Chelsea-nek remek középpályásai vannak, Van Ginkelnek pedig játszania kellene. Amennyiben lehetséges, mindenképpen meg szeretném tartani, rengeteget segít nekünk.” A 22 éves játékos különböző sérülések miatt csupán tizenhétszer lépett pályára a Milanban, de a rossoneri egyik legjobbja volt a Torino elleni 3–0-s győzelem során,…
A legfrissebb hírek szerint a Milan megállapodott Unai Emeryvel, a Sevilla vezetőedzőjével. Az utóbbi időben sok kérdés merült fel a csapat háza táján, de szinte biztos, hogy a következő szezonban nem Filippo Inzaghi fogja irányítani a Milant. Az első számú edzőjelölt Carlo Ancelotti, aki vélhetően a szezon végén elhagyja a Real Madridot. Eközben a Sportmediaset tudósítója, Maurizio Pistocchi biztosra veszi, hogy Unai Emery lesz a csapat új edzője. „A forrásaim szerint – melyek nem tévedtek Seedorffal és Mancinivel kapcsolatban sem – Emery megegyezett a Milannal. A szakember tavaly megnyerte az Európa ligát a Sevillával és idén is ott vannak a…
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Torino elleni mérkőzésre. MILAN: Abbiati; Zaccardo, Alex, Paletta, Bocchetti; Poli, De Jong, Van Ginkel; Honda, Pazzini, El Shaarawy. Cserék: Diego Lopez, Donnarumma (99), Felicioli (37), Mexes, Zapata, Mastalli (36), Piccinocchi (38), Cerci, Destro, Di Molfetta (35), Mastour. TORINO: Padelli; Darmian, Glik, Moretti; Bruno Peres, Vives, Gazzi, El Kaddouri, Molinaro; Amauri, J.Martinez. Cserék: Ichazo, Zaccagno (74), Jansson, Gaston Silva, A. Gonzalez, Basha, Benassi, Morra (75), Rosso (90).
A Milan 26 évvel ezelőtt a Steaua Bukarest legyőzésével nyerte meg harmadik BEK trófeáját. Az 1989-es Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjét (BEK) Spanyolországban rendezték a barcelonai Camp Nou-ban. A fináléban a Milan a román Steaua Bukarest ellen lépett pályára és Van Basten illetve Gullit duplájának köszönhetően 4-0-s rossoneri siker született. A Milan a harmadik alkalommal hódítota el a BEK trófeát. MILAN – STEAUA BUKAREST 4-0 Időpont: 1989.05.24. Helyszín: Camp Nou, Barcelona Játékvezető: Karl-Heinz Tritschler Gólszerzők: Gullit (18., 39.), Van Basten (27., 47.) A kezdőcsapatok: MILAN: Giovanni Galli – Mauro Tassotti, Paolo Maldini, Angelo Colombo, Alessandro Costacurta (Filippo Galli 74.), Franco Baresi, Roberto…
Carlo Ancelotti, a La Ligában szereplő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a gárda szombati, Getafe elleni bajnoki mérkőzése után elmondta, reméli, hogy a következő idényben is a királyiak trénere lesz. Mint ismert, az olasz Carlo Ancelotti jövője bizonytalanná vált a Real Madridnál, miután a csapat a Juventus ellen kiesett a Bajnokok Ligájából, majd nem sokkal később az is eldőlt, hogy a spanyol labdarúgó-bajnokságban csak a második helyen végez az ősi rivális FC Barcelona mögött. A La Liga 2014–2015-ös szezonja a szombati, 38. fordulóval hivatalosan is véget ért, Ancelotti a nyilvánosság előtt beszélt a jövőbeli terveiről. „A jövőm számomra egyértelmű. Vagy maradok…
Milan-Torino vasárnap 20:45.
A Milan utánpótláscsapatában szereplő Marcello Jones reméli, hogy hamarosan szerződést kap a Milantól. A tehetséges játékosra három évvel ezelőtt figyeltek fel, miután remek teljesítménnyel rukkolt elő a Milan nyári edzőtáborában. Jones a DailyRercordnak elmondta, hogy korábban a Celticnél is megfordult próbajátékon. „Mielőtt megérkeztem a Milanhoz, részt vettem a Celtic focitáborában és azt szerették volna, ha maradok. De egyszer jött a Milan hívása és csatlakoztam hozzájuk. Nem tudtam elutasítani az ajánlatot. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra. Tárgyalás van a klubbal a szerződésemről és néhány héten belül meglesz a döntés a jövőmről”. A 16 éves támadó iránt a Barcelona, a Real Madrid,…