Alessandro Nesta, a Milan korábbi világbajnok védője ma ünnepli 42. születésnapját. Nesta 1976. március 19-én született Rómában, Olaszországban és már nagyon fiatalon a Lazio utánpótlásában futballozott. 1993-ban az első csapat tagja lett és 9 szezont töltött a fővárosi együttesnél, majd 2002-ben mintegy 30 millió euróért csatlakozott a Milanhoz, ahol 10 éven keresztül futballozott és 326 mérkőzésen lépett pályára. A világbajnok középhátvéd 10 trófeát nyert a csapattal, nevezetesen 2 Scudettót, 1 Olasz kupát, 2 Olasz szuperkupát, 2 Bajnokok Ligáját, 2 Európai szuperkupát és 1 Klubvilágbajnokságot. Az egykori legendás védő ma 42 éves. Isten éltesse sokáig! [adrotate banner=”32″]
Szerző: norberto012
Milan-Chievo 3-2.
A Milan 15:00-kor lép pályára a Chievo ellen az olasz bajnokságban.
Di Biagio 26 fős keretet nevezett a közelgő válogatott mérkőzésekre.
A Milan vasárnap délután a Chievo együttesét fogadja a Serie A-ban.
Jelen pillanatban öt pont a különbség a tabellán az Inter és a Milan között.
A klub vezetősége hosszabb távon tervez a 40 éves olasz szakemberrel.
Az olasz sportigazgató beszélt a kupabúcsúról, a videóbíróról és Donnarummáról is.
Az olasz edző mellett Bonucci és Calhanoglu is nyilatkozott.
Arsenal-Milan 3-1.
