Leonardo, a Milan technikai igazgatója nyilatkozott az Atalanta elleni 2-2-es döntetlen után. A brazil szakember szerint a csapat az évek során elvesztette a győztes mentalitását és ezen változtatni kell.

“Ennek a Milannak jelenleg két arca van. Amint csökken az intenzitás, elkezdünk küzdeni. A mérkőzés során számos igazán jó dolgot csináltunk, aztán szenvedtünk. Ez nem lehet kifogás, de ha megnézzük, akkor a Milan az elmúlt néhány évben a hatodik helyen végzett és ez azt jelenti, hogy a csapat elveszítette a győztes mentalitást. Célunk, hogy uraljuk és irányítsuk a mérkőzéseket, de fel kell készülnünk a szenvedésre és időben le kell zárnunk a meccseket.” – mondta Leonardo a MilanTV-nek.

“Sok pozitív dolog van és nem csak a támadóinkra gondolok. Hátulról építjük fel a játékot, jól járatjuk a labdát és sok gólhelyzetet alakítunk ki. Az első félidőt kétgólos előnnyel is lezárhattuk volna. Suso igazán nagyon jó meccset játszott és kiosztott két gólpasszt, ismét megmutatta tehetségét. Sajnos hiányzik az, hogy végig 90 percig képesek legyünk irányítani a meccset. Előrelépés? Július 25-én megkezdtük a munkát és pozitív környezetet teremtettünk. A Milannak el kell érnie a céljait, de mindez csak mentalitás kérdése.”

“Normális, ha nagy elvárások vannak egy olyan csapat számára, mint a Milan. Fontos célok eléréséért kell küzdeni. Meggyőződésem, hogy ezzel a csapattal képesek vagyunk mentális szinten jobban kezelni ezeket a szituációkat és lezárni a meccseket. Meg kell változtatnunk a mentalitását a csapatnak, amely az előző idényben hatodik lett. Az elkövetkező néhány mérkőzéseken jeleket adhatunk.”

“Az egész klubnak vállalnia kell a felelősséget. A bajnokságokat a klubok nyerik és egy olyan csapatot építünk, amely képes erre. Természetes, hogy a folyamat fokozatos. Úgy gondolom, hogy a klubnak is nyertes mentalitás szükséges, hogy a csapat eredményeket érjen el. Még mindig építkezés alatt állunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk azonnal valamit.”

Néhány nap múlva hétközi fordulót rendeznek az olasz bajnokságban, a Milan csütörtök este az Empoli otthonában lép pályára a 6. forduló zárómeccsén.

4 hozzászólás a bejegyzéshez