Szerző: norberto012

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője a Napoli elleni mérkőzés után csalódottan nyilatkozott és elmondta, hogy nem áll szándékában távozni. „Tudom, hogy rossz ezt mondani, de egy olyan csapattól kaptunk ki, amely jobb nálunk. A támadóik jelentették a különbséget. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen egyéni hibákat kövessünk el. Gratulálok az ellenfélnek, még akkor is, ha az első félidő kiegyenlített volt. A második gól után eldőlt a meccs és nem tudtunk reagálni. Sajnos mentálisan gyengék vagyunk. A rendelkezésemre álló játékosok közül a lehető legjobb kezdőcsapatot küldtem a pályára. Nem szabad elveszítenünk az önbizalmunkat és minél hamarabb ki kell lábalnunk ebből a…

Még több...

Kevin-Prince Boateng remek fogadtatásban részesült és jelenleg csak az edzésekre koncentrál – állítja a játékos ügynöke. Mint ismert, a ghánai középpályás december 31-ig a Milannal fog edzeni. Boateng jelenleg szerződésben áll a Schalkéval, azonban nem kizárt, hogy a télen végleg visszatér Milánóba. A Tuttosport pár nappal ezelőtt arról számolt be, miszerint Silvio Berlusconi igent mondott Boateng szerződtetésére. „Boateng nagyszerű fogadtatásban részesült és nagy rajongója a Milannak. Jelenleg csak az edzésekre koncentrál, hogy a legjobb formáját nyújtsa. Nagyon sok barátja van a csapatban, többek között Mario Balotelli. Nagyon hálásak vagyunk Adriano Gallianinak, aki lehetővé tette ügyfelem számára, hogy visszatérjen és Milanellóban…

Még több...

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a Milan-Napoli mérkőzésre. MILAN: Diego Lopez; De Sciglio, Zapata, Ely, Antonelli; Kucka, Montolivo, Bertolacci; Bonaventura; Luiz Adriano, Bacca. Cserék: Abbiati, Donnarumma, Alex, Calabria, De Jong, Jose Mauri, Nocerino, Poli, Suso, Cerci, Honda. NAPOLI: Reina; Hysaj, Albiol, Koulibaly, Ghoulam; Allan, Jorginho, Hamsik; Callejon, Higuain, Insigne. Cserék: Gabriel, Rafael, Strinic, Chiriches, Maggio, Henrique, David Lopez, El Kaddouri, Valdifiori, Chalobah, Mertens, Gabbiadini.

Még több...

Olasz lapértesülések szerint Jeremy Menez visszatért Monacóból, azonban továbbra is kérdéses, hogy mikor léphet ismét pályára. Menezt június elején műtötték meg porckorongsérvvel. Az operációt Bernard Massini professzor végezte. Augusztusban azonban Menez hátfájdalmakra panaszkodott és Monacóba utazott, hogy részt vegyen egy terápián. A Corriere dello Sport információi szerint Menez visszatért Monacóból és megjelent a milanellói edzőközpontban, ahol találkozott Adriano Gallianival, Sinisa Mihajloviccal és az orvosi stáb tagjaival. Ugyanakkor Menez visszatéréséről nincsenek információk és továbbra is bizonytalan, hogy mikor lesz ismét bevethető.

Még több...

Mario Balotelli sérülésének következtében Carlos Bacca és Luiz Adriano fog kezdeni a Napoli ellen. A Milan vasárnap este 20:45-kor fogadja a San Siróban a Napoli együttesét. Sinisa Mihajlovic biztosan nem számíthat Ignazio Abatéra, Philippe Mexésre, Jeremy Menezre és M’Baye Niangra, míg Alessio Romagnoli eltiltás miatt hiányzik. Ami Mario Balotellit illeti, elővigyázatosságból kihagyja a mai meccset. Az olasz csatár nem teljesen egészséges és az egész héten a csapattársaktól külön, egyénileg készült. Ez tehát azt jelenti, hogy a Napoli elleni meccsen egyedül egy bevethető csatár fog ülni a cserepadon, nevezetesen Alessio Cerci. A támadósorban a Bacca, Luiz Adriano kettős fog kezdeni, míg…

Még több...

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője megtartotta sajtótájékoztatóját a Napoli elleni meccs előtt. „Nagyon tisztelem a Napoli edzőjét, Maurizio Sarrit. Jól teljesít és egyre jobb lesz. Az ellenfél egy nagyon szervezett csapat és nekik van az egyik legjobb támadósoruk Európában. Azonban vannak gyengeségeik is, amelyeket ki kell használnunk. Egy nagy meccset várok, két győzelemre hajtó csapattal.” – mondta Mihajlovic a MilanChannelnek. „A győzelemért meg kell küzdeni a pályán. Ha nem játszunk hasonló harci szellemben, mint az ellenfelünk, akkor nem jutunk előre. Vannak bizonyos mérkőzések, amelyek megváltoztathatják a szezont és a vasárnapi ilyen lehet. A Napoli jó formában van és remélem, hogy…

Még több...

Olasz lapértesülések szerint elképzelhető, hogy Kevin-Prince Boateng mellett egy másik korábbi játékosunk, Urby Emanuelson is a csapattal fog edzeni egy ideig. A holland játékos 2014 nyarán távozott a Milantól és a Romához igazolt. Sikertelen fél év után Atalanta volt a következő állomás, ahol szintén nem sikerült megváltania a világot, így a nyáron szerződést bontottak vele. A Corriere della Sera információi szerint Emanuelson visszatér a Milanhoz, akár csak Kevin-Prince Boateng, aki csütörtökön állt edzésbe. Elképzelhető, hogy a 29 éves balhátvéd a következő hónapokban Milanellóban fog edzeni. Emanuelson jelenleg szabadon igazolható, mivel nincs klubja.

Még több...

Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya a Corriere dello Sportnak adott interjút. A 30 éves középpályás beszélt Sinisa Mihajlovicról, a Fiorentinában töltött időszakáról, a Genoa elleni mérkőzésről és a jövőjéről is. „Egy nehéz nyaram volt. Ami a médiát illeti, szkeptikusok voltak velem szemben és nem bíztak bennem. Nagy megelégedéssel töltött el az Inter elleni meccsen nyújtott teljesítményem. Mihajloviccal mindig is egyetértettünk abban, hogy a legjobb pozíció számomra a védelem előtt van. Végül is Mihajlovic volt az, aki ezen a poszton játszattatott a Fiorentinában. Örökké hálás leszek neki, mert megvédett, amikor Firenzében ki akartak közösíteni, miután nem hosszabbítottam meg a szerződésemet. Mihajlovic…

Még több...