Négy vereség után győzött újra a Milan – statisztikák

14

Kilenc emberrel a soraiban 1-0-ra nyert a Bologna ellen a Milan az olasz bajnokság 18. fordulójából elhalasztott meccsen.

– A piros-feketék több mint 30 percen keresztül kettős emberhátrányban játszottak Gabriel Paletta és Juraj Kucka kiállítása miatt. Évek óta nem történt ehhez hasonló, ugyanis a Milan utoljára 2014 májusában egy Sassuolo elleni meccsen fogyatkozott 9 emberre.

– A La Gazzetta dello Sport értékelése alapján a gólpasszt kiosztó Gerard Deulofeu nyújtotta a legjobb teljesítményt a csapatból. A WhoScored internetes oldal szintén a spanyol játékost választotta a meccs legjobbjának.

– Daniele Doveri játékvezető összesen 11 sárga lapot mutatott fel a meccsen, továbbá volt két kiállítás is.



– Január eleje óta sorozatban négy elveszített tétmérkőzést követően tudott újra nyerni a Milan.

– Ez volt a nyolcadik bajnoki a szezonban, amelyen Gianluigi Donnarumma nem kapott gólt.

– Mario Pasalic a második gólját szerezte a Serie A-ban.

– Paletta szezonbeli harmadik piros lapját kapta a Bologna ellen, ilyen még nem fordult elő a pályafutása során. Az európai élvonalbeli bajnokságokat tekintve egy játékost sem állítottak ki ilyen sokszor a jelenlegi idényben.

– Deulofeu nevéhez fűződik a legtöbb sikeres csel a Bologna-Milan meccsen, szám szerint 4.

– Tizedik kapufáját lőtte a Milan ebben a szezonban, ennél többször csak a Juventus találta el azt, pontosan 11-szer.

>> MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:

BOLOGNA – MILAN
55% LABDABIRTOKLÁS 45%
20 KAPURA LÖVÉS 5
5 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 4
9 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 1
6 BLOKKOLT LÖVÉSEK 0
16 SZABADRÚGÁS 16
7 SZÖGLET 9
3 LES 2
3 VÉDÉS 5
13 SZABÁLYTALANSÁG 14
5 SÁRGA LAP 6
0 PIROS LAP 2

 

>> JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

Játékos G GP KL KT CS SZ EK SL PL SP ÖP
Abate 3 1 1 82% 22
Bacca 1 1 53% 15
Deulofeu 1 2 2 4 86% 21
Donnarumma 59% 37
Gomez 100% 9
Kucka 1 2 2 2 1 71% 41
Locatelli 2 2 89% 38
Paletta 2 1 2 1 97% 31
Pasalic 1 3 2 1 3 1 84% 32
Poli 2 1 1 88% 8
Romagnoli 1 90% 31
Suso 3 2 2 65% 34
Vangioni 2 1 1 65% 26
Zapata 2 86% 21

 

[adrotate banner=”28″]

14 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Donnarummának van a harmadik legtöbb passza, elég gyenge százalékkal..
    Ez is probléma a játékunkban, hogy túl sokat passzolnak hátra a kapusnak..
    A gond az, hogy ez nem csak a Bologna ellen volt így, hanem általában így van..

      • Engem igazából az zavar, hogy túl sok a hazaadás, és a nagy számok törvénye alapján, előbb utóbb benne van a hiba..

        Az, hogy Donnarumme gyenge lábbal nem nagyon érdekel.. Buffon is gyenge,Curtois is gyenge, Handanovic is gyenge és még sorolhatnám.. Nem az alapján ítélek meg egy kapust, hogy milyen lábbal..

        • Valóban, túl sokszor hozzák Donnarummát olyan helyzetbe, amelyből könnyen jöhet a hiba. Az előreívelései ugyanis zömmel “el a kaputól” jelszóval történnek, mert nincs ideje (bár sajnos akkor sem túl jó ebben, ha nem nagyon zavarják).
          A védőinket nagyon könnyen zavarba lehet hozni, és megfigyelhető, hogy Paletta vagy Romagnoli sokszor még akkor is a kapusnak adja hátra a labdát, ha a védőtársától 6-7 méterre van a támadója. Ennyire azért nem kellene óvatosnak (már-már beszarinak) lenni. Ha meg egy Milan-védő egy ilyen helyzetet nem tud megoldani, akkor válasszon más foglalkozást.
          Hozzátenném, hogy abban az esetben, ha a védőket letámadják, azért a középpályásoknak is illene visszahúzódniuk, hogy növeljék a passzlehetőségeket. Sajnos sokszor csak az van, hogy a védők bepánikolnak, visszaadják a labdát Donnarummának, aki előrevágja azt a vakvilágba, ami minimum 50%-os esély a labdavesztésre.

          A dolog másik oldala viszont az, hogy ha ilyen sokszor adják vissza Donnarummának a labdát, akkor – tetszik vagy sem – a labdakezelését, passzolási készségét is fejleszteni kell. Ráadásul még nincs is elkésve. Nem az az elsődleges egy kapusnál, hogy lábbal mit tud, de ha ilyen irányba változik a futball, akkor ezt követni kell. Ma már rengeteg csapat alkalmazza az egész pályás letámadást, ami korábban ritkábban fordult elő (illetve a kapus meg is foghatta a hazaadott labdát). Ezzel pedig a kapust is be kell(ett) vonni a játékba, fejleszteni kellett őket labdakezelés tekintetében is. Egyébként Buffon is sokat fejlődött ezen a téren, Neuer a Guardiola-érában határozottan jobb lett lábbal. Ha Donnarumma ezen a téren is fejlődik, minden idők egyik legjobbja lehet a posztján.