Spanyol lapértesülések szerint az FC Barcelona szeretné szerződtetni a Milan kolumbiai csatárát, Carlos Baccát, amennyiben nem sikerül megszerezni Luciano Viettót, a fő kiszemeltet. A spanyol élvonalban szereplő Barcelona mindenképpen szeretne egy támadót igazolni, ugyanis Lionel Messi, Luis Suarez és Neymar mellett csak a saját nevelésű Munir El Haddadi bevethető csatárposzton. Korábban Kevin Gameiro vagy éppen Robin van Persie neve is felmerült, most pedig Lucano Viettót és Carlos Baccát hozták szóba a katalánokkal. A legfrissebb hírek szerint a Barca lemarad Viettóról, aki inkább a folyamatos játéklehetőséget preferálja, ezért a Sevillához igazol. Abban az esetben, ha a gránátvörös-kékeknek valóban nem sikerül szerződtetni…
Szerző: norberto012
Gianluigi Donnarumma, a csapat fiatal kapusa elmondta, szeretné hosszú távra elkötelezni magát és a jövőben az egyik álma válna valóra, ha egyszer viselhetné a csapatkapitányi karszalagot. A 17 esztendős kapus tavaly októberben debütált a Milanban és élt a lehetőséggel, amit Sinisa Mihajlovic adott neki. Donnarumma végül 10 meccset hozott le kapott gól nélkül a Serie A-ban az előző szezonban. „Nagyon tetszik a szerződéshosszabbítás ötlete, szeretnék hosszú távú kapcsolatot a Milannal. Nem jelent problémát számomra az a gondolat, hogy az egész pályafutásom alatt ugyanabban a klubban szerepeljek és mivel mindig is Milan szurkoló voltam, ezért egy álom lenne a csapatkapitányi karszalag…
Török médiaértesülés szerint a Besiktas szeretné soraiban tudni a Milan brazil csatárát, Luiz Adrianót. A török bajnok nemrég elveszítette a német válogatott gólvágóját, Mario Gomezt, akinek lejárt a kölcsönszerződése és a megegyezés értelmében visszatért a Fiorentinához. Jelenleg a firenzeiek birtokolják a játékos teljes játékjogát, így a Besiktasnak új csatár után kell néznie. Az Aksam.com internetes török portál szerint a Besiktas egy 4 millió eurós ajánlatot fontolgat Luiz Adrianóért, aki az előző szezonban többnyire csereként lépett pályára a Milanban. Ugyan tavaly nyáron nagy reményekkel érkezett, de mégsem sikerült beváltani ezeket, amely talán a folyamatos játéklehetőség hiánya miatt volt. Luiz Adriano a…
A hírek szerint Andrea Poli a Cagliari érdeklődésének ellenére maradni fog a Milannál. A 26 éves középpályás három évvel ezelőtt, 2013 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Sampdoriától és az előző szezonban csak kiegészítőember volt a csapatban. A La Gazzetta dello Sport szerint Vincenzo Montella kérésére a Milan megtartaná Polit, aki ajánlatot kapott az olasz élvonalban szereplő Cagliaritól. Poli eddig összesen 96 meccsen lépett pályára a Milanban. [adrotate banner=”28″]
A Milan hivatalos közleményben ismertette, hogy Jeremy Menez sérülés miatt elhagyta az amerikai edzőtábort. Mint ismert, a csapat múlthéten pénteken elutazott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a következő két hétben részt vesz az International Champions Cup felkészülési tornán. A klub közleménye szerint sérülés történt az egyik edzésen. Menez jobb lábszárában egy izom sérült meg, így a francia játékos elhagyta a csapat edzőtáborát. A 29 éves csatár az orvosi stáb döntése alapján azonnal visszatér Olaszországba, hogy a lehető leghamarabb kivizsgálják. A jelenlegi helyzet szerint M’Baye Niang, Luiz Adriano, Alessandro Matri és Luca Vido bevethető csatárposzton, ugyanis Carlos Bacca és Gianluca Lapadula…
Meglehetősen kapós lett a közelmúltban az átigazolási piacon Martín Cáceres, ugyanis öt olasz klub harcol a Juventus korábbi középhátvédjének megszerzéséért. A 29 éves védő négy és fél év után elhagyta a Juventust, miután lejárt a szerződése. Cáceres korábban az FC Barcelonában és a Sevillában is megfordult az olaszországi kalandja előtt, 1-szeres BL-győztesnek és 5-szörös olasz bajnoknak mondhatja magát. A GazzettaWorld internetes oldal cikke szerint több Serie A-ban szereplő klub is felfigyelt Cáceresre, aki új csapatot keres magának. Állítólag a Napoli, a Roma, a Fiorentina, a Milan és az Inter is szeretné soraiban tudni az uruguayi játékost, aki nagy rutinnal rendelkezik…
Jeremy Menez ezúttal az Egyesült Arab Emírségekből kapott egy rendkívül jövedelmező ajánlatot. Mint arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk, Menez visszautasította a francia élvonalban szereplő Guingampot. Ugyan nyitott arra, hogy visszatérjen hazájába, de egy ambiciózusabb együttesben szeretne játszani, ezért az ügynöke a L’Equipe sportnapilap szerint beajánlotta az Olympique Marseille-nek. A 29 esztendős francia játékos most a Közel-Keletről kapott ajánlatot – számolt be erről a La Gazzetta dello Sport. Az olasz napilap szerint egy meg nem nevezett Abu Dhabi székhelyű klub 2 éves szerződést kínált busás fizetéssel Meneznek, aki első körben nemet mondott, mert legalább 3 éves kontraktust szeretne. Menez szerződése jövő…
Várhatóan december 23-án Abu Dhabiban fogják megrendezni a Juventus-Milan összecsapást az Olasz szuperkupában. Az Olasz szuperkupát minden évben az aktuális Serie A bajnok és az Olasz kupa győztes vívja egymással, de mivel az előző szezonban mindkettőt a Juventus nyerte, így a kupadöntős Milan lesz a torinóiak ellenfele. A mérkőzésre hagyományosan a szezonkezdet előtt szokott sor kerülni. Tavaly augusztusban Shanghajban, az azt megelőző évben pedig decemberben Dohában rendezték a szuperkupát és a tervek szerint idén is télen lesz. A La Gazzetta dello Sport szerint december 23-án kerül megrendezésre az Olasz szuperkupa, a helyszín pedig nem más lesz, mint Abu Dhabi. A…
A hírek szerint elképzelhető, hogy a klub a következő szezonra kölcsönadja Leonel Vangionit. Közel egy hónappal ezelőtt kezdődött meg Vangioni milánói kalandja, de lehet, hogy hamarosan véget ér. A 29 éves játékos ingyen csatlakozott a csapathoz, miután lejárt a szerződése a River Plate együttesénél és szabadon igazolhatóvá vált. Vangioni kihagyta az FC Bordeaux elleni felkészülési mérkőzést, továbbá kimaradt az amerikai turnéra utazó keretből is. A La Gazzetta dello Sport szerint a Milan szeretné kölcsönadni a következő szezonra a Genoának, hogy megismerje és alkalmazkodjon az olasz foci játékstílusához. Egyébként nagyon jó kapcsolatot ápol egymással a Milan és a Genoa, a két…
Carlos Bacca ismét visszautasította a West Ham ajánlatát, miközben a Napoli, a Sevilla és a Paris Saint-Germain is érdeklődik iránta. Bacca – a klub közleménye szerint a nem megfelelő erőnléti állapota miatt – kimaradt a csapat amerikai turnéjára utazó keretből, így biztosan kihagyja a soron következő három felkészülési mérkőzést. A 29 éves csatár nemrég tért vissza nyaralásából és egyénileg folytatja az edzéseket Milanellóban. A Radio CRC jelentése szerint a Napoli megkezdte a puhatolózást a Milannál a kolumbiai támadó megszerzése ügyében. Amennyiben Gonzalo Higuaín távozik tőlük, akkor a nápolyiak Baccával pótolnák, aki korábban világosan kifejtette, hogy egy olyan csapathoz szeretne igazolni,…