Ruben Amorim boldogan és elégedetten adott interjút a Lecce elleni meccs után, hogy győzelemmel tudták megajándékozni a szurkolókat a San Siro 100. évfordulója alkalmából és elmondta, hogy jó úton haladnak, de még rengeteg tennivaló van.
“Nagyon boldog vagyok a csapat játéka miatt. Úgy gondolom, hogy folyékonyabb volt a játékunk és jó volt a játékosok elhivatottsága. Nagy jelentősége volt, hogy jól védekeztünk az utolsó percig, még 3-0-s előnyben is. Továbbá nagyon fontos volt számunkra, hogy győzelemmel ajándékozhattuk meg a szurkolóinkat, hiszen nagy dolgokat éltek át ebben a stadionban. Rengeteg emlék fűzi őket ehhez a stadionhoz és örömöt akarunk nekik szerezni. Úgy vélem, hogy egy olyan csapatot láttak ezen a meccsen, amely jó futballt akar játszani és győzni akar. Időnként vannak nehézségek, de mindent bele adunk, hogy segítsük a Milant.” – nyilatkozta Amorim a Milan TV-nek.
“Nagyon elégedett vagyok az ellenfél védelme mögé történő felfutásokkal is. Úgy vélem, hogy komoly veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára és a Lecce tartott a beindulásainktól. A helyezkedésünk a labdabirtoklásnál segített abban, hogy visszaszerezzük a labdákat, amikor eladtuk. Közel voltunk az ellenfél játékosaihoz és ezáltal könnyebb dolgunk volt. Modric nagyon jól irányította a játékot és diktálta a tempót. Rabiot egyre jobb formában van. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, de sok teendőnk van. Ez a mérkőzés semmin sem változtat abban a tekintetben, hogy mit kell tennünk.”
Amorim a DAZN-nak: “Sokat fejlődtünk és úgy gondolom, hogy a játékosok felszabadultsága, mozgása és különösen a hátulról történő beindulások jelentették a különbséget. Nem csupán kontrolláltuk a labdát, hanem akkor is veszélyesek tudtunk lenni, amikor volt üres területünk a felfutásokhoz és ez kulcsfontosságú tényező volt. Kontroll alatt tartottuk a meccset, miközben tisztában voltunk azzal, hogy az ellenfél arra vár, hogy hibázzunk. Nagyon jól kezeltük a helyzetet. Stabilan védekeztünk és összességében nagyszerű győzelmet arattunk.”
A CSAPAT EGY LÉPÉST TETT AZ EREDMÉNYESSÉG ÉS A TELJESÍTMÉNY TERÉN IS. A KÜLFÖLDI EDZŐK KÖZÜL ÖN ELŐTT CSAK LIEDHOLM RENDELKEZETT JOBB MÉRLEGGEL AZ ELSŐ 5 MÉRKŐZÉSÉN…
“Érdekes, de ez egy másik korszak és egy új éra. Még nagyon sok tennivalónk van, de egyre jobban játszunk és fejlődünk. A legfontosabb dolog, hogy tanulunk. Az előző mérkőzéseken akadtak nehézségeink, mert a helyezkedésünk túlságosan merev volt, ezúttal viszont a játékosok valamivel több szabadságot kaptak és ezáltal jobban is teljesítettek.”
MENNYIRE VAN MESSZE A MILAN AZ INTERTŐL ÉS A ROMÁTÓL?
“Véleményem szerint messze vagyunk. Az Inter és a Roma sokkal több időt töltött együtt csapatként, több és világosabb mechanizmusok alakultak ki, mint nálunk. Mindenesetre nem veszítettünk olyan sok pontot. Eddig 2-2 pontot hullajtottunk Torinóban a Juventus ellen és Rómában a Lazio ellen, szóval nem kell mindent kidobni az ablakon, még a legutóbbi eredmények alapján sem. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt. Ezúttal úgy nyertünk, hogy tudtuk, hogy egy erős és jó formában lévő csapat ellen játszunk. Minden ellenfél más és bizonyos mérkőzéseken lesznek nehézségeink, de ez a folyamat része. Azt gondolom, hogy több pontunknak kellene lennie az alapján, ha megnézzük, hogyan alakultak a mérkőzéseink. Bár a Juventus ellen nem játszottunk túl jól, ennek ellenére mindössze 30 másodpercre voltunk a győzelemtől, míg a Lazio ellen a két félidőt figyelembe véve többet érdemeltünk volna.”
HOGYAN TERVEZI MENEDZSELNI MODRIC JÁTÉKIDEJÉT?
“Ő egy olyan játékos, akinek sok labdaérintésre van szüksége ahhoz, hogy a legjobb formáját tudja nyújtani, de készen áll arra, hogy bármelyik mérkőzésen pályára lépjen, amikor szükségünk van rá. A fizikalitás nem igazán számít. Nyilván bizonyos mérkőzéseken, például a Lazio elleni első félidőben a folyamatos átmenetek és az adok-kapok nem kedvez Modricnak, ahogy Jasharinak sem. Úgy kell futballoznunk, hogy a képességeink kibontakozhassanak. Amikor ilyen meccseket játszunk és mélyen védekező csapatok ellen lépünk pályára, akkor Modric sok időt tölthet a pályán, míg a többi meccs esetén majd meglátjuk. Véleményem szerint Luka bármilyen típusú mérkőzésen készen áll a játékra.”
MI ALAPJÁN FOGJA MEGHOZNI A DÖNTÉSEIT A JÖVŐBEN A KEZDŐCSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSÁRÓL?
“Úgy gondolom, hogy ez a mérkőzéseken és az egyéni játékosok jellemvonásain múlik. Természetesen meghallgatom a játékosaimat, de egy edzőnek – különösen egy ilyen nagy klubnál – lehetetlen pusztán az alapján döntéseket hoznia, amit a játékosoktól hall. Az edző látja őket és megpróbálja megérteni őket, de minden játékos hajlamos a saját jellemvonásaihoz igazítani a játékot és ezáltal nehézzé válik egy identitás kialakítása. Ezért a végső döntés mindig az enyém. Amit az előző mérkőzéseken észleltem és amit már a Manchester Unitednél is megtapasztaltam, hogy néha nem rendelkezünk megfelelő adottságokkal ahhoz, hogy egy bizonyos módon futballozzunk. Nem követhetem el újra ugyanazt a hibát. Ha ezek nem adottak, akkor kissé alkalmazkodnunk kell. Úgy gondolom, hogy most ezen a meccsen működött, de egy másik mérkőzésen visszatérhetünk a háromvédős felálláshoz. A kulcs az, hogy többféleképpen is tudjunk játszani, különösen a Serie A-ban, mert intelligens edzők vannak Olaszországban. Nagyon jól alkalmazzák az emberfogásos védekezést, de amikor az ellenfelek elveszítik a fókuszt arról, hogy mit akarunk tenni a pályán, akkor nehezebb dolguk van. Ugyanígy néha számomra is nehézséget okoz megérteni más csapatok mozgását.”

