Kjaer: „A Milan egy valóra vált álmom volt”

Simon Kjaer terjedelmes interjút adott a MilanVibes mikrofonjainak és elmondta, hogy élete egyik legszebb napjaként tekint vissza a 2022-es Scudetto-győzelemre, valamint beszélt a nyomásról, a gyerekeiről és a visszavonulásának okáról is. A korábbi dán válogatott védő elárulta, hogy sikerült valóra váltania az álmát a Milanban és arról is beszélt, hogy milyen hatással volt rá a „vadállat” Zlatan Ibrahimovic.

A SCUDETTO MEGNYERÉSÉRŐL
“Libabőrös leszek, ha visszagondolok rá. Életem egyik legszebb napja volt olyan érzelmekkel, melyek örökre velem maradnak. A Milan egy valóra volt álom volt számomra, ahogy a Scudetto megnyerése is.”

A FUTBALLISTÁVÁ VÁLÁSÁRÓL
“Úgy nőttem fel, hogy kialakult bennem a futball iránti szenvedély. Négy évesen kezdtem, majd tartottam egy rövid szünetet és hat évesen folytattam. Élveztem a futballt, aztán álom lett számomra. A futball volt az első szerelmem. Nem akartam házi feladatot írni, hanem futballista akartam lenni. Ez egy olyan álom volt, ami segített megtalálni az életemben a pozitív dolgokat.”

A NYOMÁSRÓL
“Bár jobb, amikor még csak álom, mert utána jött a nyomás és kevésbé lesz szép. Idővel hozzászoksz a nyomáshoz, de ha elveszítesz egy Fenerbahce-Galatasaray rangadót Törökországban, akkor másnap ki sem lépsz az utcára. Milánóban a városi derbi valamivel nyugodtabb, de így is hatalmas nyomással járt. Ott sem feltétlenül hagyod el a lakásod. A nyomás egy olyan tényező, ami nagy súllyal nehezedik a futballra. Fiatalkorban egyre inkább nő a nyomás, de a gyerekeknek mindig élvezniük kellene a játékot. A futballt elkezdő gyerekek 99 százaléka keményen edz és ezt csak akkor lehet csinálni, ha élvezed is. A gyerekeim nem Lamine Yamalok. Ha a jövőben futballisták lesznek, akkor az azt jelenti, hogy nagy munkát tettek bele, különösen 14-15 évesen. Az édesapám mindig a kemény munka és az élvezet kombinációjára nevelt engem és így nőttem fel.”

A FEJLŐDÉSRŐL
“Úgy gondolom, hogy a győzelmi kényszer a tehetség fejlődésének akadálya és ez már korán elkezdődik. A tanácsom az, hogy ne legyen benned megbánás. Amikor pályára lépsz, akkor adj bele mindent és ne gondolj semmi másra. Amit a pályafutásom utolsó szakaszában átéltem, az öröm és szórakozás volt a legmagasabb szinten. Tudtam, hogy az edzéseken mindent beleadtam. Akár nyertem, akár veszítettem a San Siróban, de amikor haza mentem boldog voltam, mert tudtam, hogy egész héten mindent beleadtam. Ez lehetőséget ad arra, hogy elégedetten hagyd el a pályát. Remélem, hogy a gyerekeim is el fognak jutni eddig ezen az úton. Nekem 29 évesen sikerült.”

A PÉLDAKÉPEKRŐL
“Emberileg Paolo Maldini első számú példakép. Minden nap szoros kapcsolatban kell állnod egy ilyen emberrel. De ott van Zlatan Ibrahimovic is, aki néha nem a legkedvesebb, viszont mentalitásban és győzni akarásban még soha nem láttam hozzá hasonlót. Rengeteget tanultam tőle erről a mentalitásról és nagyon örülök, hogy 29 évesen találkoztam vele, mert Zlatan egy igazi vadállat. Christian Eriksen a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam. Sok évet töltöttünk együtt a válogatottban és egy abszolút top játékos minden képességével rendelkezett.”

A SÚLYOS TÉRDSÉRÜLÉSÉRŐL
“Egy sérülés része egy. futballista pályafutásának. Az a sérülésem a Genoa elleni meccsen megfékezte a karrierem csúcsidőszakát. Akkoriban Aranylabda-jelölt voltam és a 18. helyen végeztem. De ez egy folyamat: olyan korban történt velem ez a sérülés, amikor egyszerre nagyon pozitív és nagyon negatív. Egyrészt negatív, mert 30 évesen a tested már lassabban reagál, de pozitív is, mert megtanított arra, hogy mit jelent következetesnek lenni és napi 15-16 órát dolgozni egy célért. Rengeteget tanultam belőle. Abban az évben, amikor megnyertük a Scudettót, mindig úgy éreztem, hogy én is részese vagyok a sikernek, akárcsak a többiek. Nyilvánvalóan ha választhattam volna, akkor inkább elkerültem volna ezt a sérülést.”

A VISSZAVONULÁSRÓL
“Azért is hagytam abba a futballt, mert megvalósítottam az álmomat, hogy nyerjek a Milannal. Aztán eljutottam arra a pontra, amikor már elég idős voltam a visszavonuláshoz és a fiaim is olyan korban voltak, amikor már nem élveztem volna tovább a játékot. 15 éves voltam, amikor elhagytam az otthonomat és olyan helyzetben voltam a visszavonulásom előtt, hogy hacsak nem a Real Madrid hív a negyedik csapatába vagy nem keres meg egy kivételes csapat, akkor nem hiányzott volna a játék. Persze hiányoznak a csapattársak és a San Siro, de maga a futball nem.”

A MILANRÓL
“Nyolc évet töltöttem a válogatottban csapatkapitányként és a Milannál is egyfajta vezér voltam Calabria és a többiek mellett. Tudtam, hogy mindenkire szükségem van. Az egyik legnagyobb erősségem az volt, hogy úgy éreztem, hogy képes vagyok mindenkit 5 százalékkal jobbá tenni egy olyan légkör megteremtésével, amely a fejlődést segíti. Tudtam, hogy nem vagyok képes egyedül játszani és szükségem van a csapatra a győzelemhez. Mindig a csapat volt az első számomra. A legfontosabb, hogy egy közösséget építsünk és együtt jussunk el a csúcsra. A csapat nélkül nem lehet nyerni. Amikor az öltözőben vagy, akkor egy közösség részévé válsz és együtt közösen egy álmot építetek fel. Ez az egyik legszebb dolog a futballban.”

“Amikor 19 évesen Olaszországba kerültem, az volt az álmom, hogy a Milanhoz igazoljak. Aztán persze ott volt a dán válogatott is, ahol 15 évet töltöttem, ebből nyolcat kapitányként és rekord számú mérkőzést játszottam, de a Milanban is megélhettem az álmomat négy és fél éven keresztül.” 

A CSALÁD JELENTŐSÉGÉRŐL
“A család a mindenem, még a futballban is. Minden a családdal kezdődik. Tisztelet, munkavágy… Az én feladatom nem a gólszerzés volt, de a fiaim ugyanolyan makacsok, mint én. Néha ők is gólt akarnak szerezni. Mindketten védők. Kevésbé vagyok szigorú velük, mint az apám, amikor tanácsot adok nekik. Ha kérdeznek, akkor tanácsot adok nekik és más irányba terelgetem őket, mint amerre éppen tartanak. A kemény munkájuk gyümölcse mindaz, amit most csinálnak. Mindketten középhátvédek és az egyikük bal lábas. Nekem az édesapám volt a példaképem. A gyerekeim most 10 és 12 évesek, szóval az évek múlásával csak rosszabb lesz.” – mondta nevetve. “Az életútjuk azon is múlik, hogy ebben a korban nem fognak rám hallgatni. Azért hagytam abba a futballt, mert több időt akartam velük tölteni. Egy futballista szinte soha nincs otthon. Amikor rekordot döntöttem a válogatottban a meccsek számában, akkor az edző azt mondta, hogy legalább két és fél évet töltöttem a válogatottnál az életemből. Akkor jöttem rá arra, hogy ez a gyerekeim életének egy jelentős része volt és ezt az időt pótolnom kell.”

A KEZDETEKRŐL
“Amikor 15 éves voltam, a Midtjylland akadémiáján nem választottak ki. Azért kerültem be, mert három gyerek nemet mondott. Összesen 15 edző volt, akik leírták három játékosnak a nevét, akik szerintük eljutnak az első csapatig és az én nevem nem szerepelt közöttük. A következő évben már minden edzőnek ott voltam a listáján. Ez azért van, mert mindenkinek másképp alakul az útja. Eljön egy pont, amikor a szórakozásból célirányos munka lesz és néhányan akár a feladáson is elgondolkodnak, de ebben a korban az a legfontosabb, hogy élvezzük a futballt. Attól félek, hogy amikor a gyerekeim 15 évesek lesznek, akkor nyomást fognak érezni az apjuk miatt. Nagyon fontos számomra, hogy ne azért kezdjenek el futballozni, mert az apjuk is ezt csinálta, hanem azért, mert ők akarják. Most már látom, hogy amikor meccsre megyünk, akkor az emberek azt mondják, hogy az apjuk a Milanban játszott, de én soha nem fogok ilyen nyomást helyezni a gyerekeimre.”

A VISSZAVONULÁS UTÁNI ÉLETRŐL
“Boldog vagyok és a legfontosabb számomra, hogy minél több időt töltsek a feleségemmel és a gyerekeimmel, hogy közös emlékeket szerezzünk. Ugyanakkor tennem is kell valamit, mert az utam a futballban még nem ért véget. Nem maradhatok túl sokáig elvonulva. Most tanulom ezt az új szerepkörömet a Midtjyllandnál, aztán majd meglátjuk, hogy merre visz az élet.”