Koni De Winter, a Milan belga középhátvédje ma ünnepli a 24. születésnapját.
De Winter 2002. június 12-én született Antwerp városában, Belgiumban. 2015-ig a helyi Antwerp akadémiáján játszott, majd a Lierse és a Zuite Waregem utánpótlásában is megfordult, mielőtt 2018 nyarán a Juventus felfigyelt rá és ingyenes átigazolással szerződtette. A belga középhátvéd a Juve U17-es és az U19-es csapatában is szerepelt, utóbbiban gyakran viselte a csapatkapitányi karszalagot is.
2021 augusztusában bemutatkozott a Juventus U23-as csapatában a Serie C-ben, majd novemberben Massimiliano Allegri irányítása alatt csereként pályára lépve debütált a Juve első csapatában a Bajnokok Ligájában egy Chelsea elleni 4-0-s vereség alkalmával, mindezt 19 évesen, 5 hónaposan és 11 naposan. 2022 nyarán az Empoli egy szezonra kölcsönvette, míg egy évvel később a Genoához került – szintén kölcsönben, azonban a megállapodás tartalmazott egy vásárlási kötelezettséget, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén aktiválódik. A 2023/24-es szezonban összesen 31 mérkőzésen szerepelt a Genoában és több mint 2500 játékpercet játszott. A klub a játékjogáért 8 millió eurót fizetett a Juventusnak, valamint az üzlet egy 15 százalékos továbbértékesítési részesedést is tartalmazott a torinói alakulat javára.
De Winter a 2024/25-ös idényben szintén alapember volt a Genoában, viszont izomsérülés miatt két hónapig nem volt bevethető. Végül 26 meccsen lépett pályára a csapatban és háromszor is bevette az ellenfelek kapuját.
2025 nyarán Massimiliano Allegri javaslatára a Milan bejelentkezett De Winterért és megvásárolta a játékjogát a Genoától 20 millió euróért. A belga válogatott játékos az első milánói idényében rendszeres játéklehetőséghez jutott és összesen 29 tétmeccsen szerepelt, ezeken 2047 játékpercet töltött a pályán.
VÁLOGATOTT:
De Winter 2024 márciusában a belga válogatottban is bemutatkozhatott azok után, hogy az U15-től kezdve az U21-ig végigjárta a korosztályos utánpótlás-válogatottakat. Az első mérkőzése Írország ellen volt egy felkészülési meccs alkalmával és eddig összesen 8 alkalommal jutott játéklehetőséghez a felnőtt nemzeti csapatban. A 2024-es Európa-bajnokságon nem volt kerettag, azonban a 2026-os világbajnokságra meghívót kapott.

KONI DE WINTER
ADATOK:
Születési idő: 2002.06.12.
Születési hely: Antwerpen, Belgium
Nemzetiség: belga
Poszt: középhátvéd
Magasság: 1,91 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2030.06.30.
Mérkőzések a Milanban: 29
Gólok a Milanban: 1
Gólpasszok a Milanban: 1
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 2022.08.21. Empoli-Fiorentina 0-0
Olasz kupa – 2023.11.01. Genoa-Reggiana 1-1
Bajnokok Ligája – 2021.11.23. Chelsea-Juventus 4-0
Isten éltesse sokáig!


