Bár a Milan elveszítette az irányítást és a rendelkezést Mattia Liberali játékjoga felett, azonban a megállapodás tartalmaz egy záradékot.
A 19 esztendős tehetség tavaly nyáron 10 év után távozott a Milan utánpótlásából és 11 hónappal a szerződésének lejárta előtt az olasz másodosztályú Catanzaróhoz szerződött, miután nem sikerült megállapodni a szerződésének meghosszabbításáról. A megegyezés alapján az olasz klub nem fizetett átigazolási díjat a Milannak, azonban a szerződésben rögzítésre került egy jelentős továbbértékesítési záradék, mely alapján a jövőbeli klubváltásakor az átigazolási árának 50 százaléka a Rossonerit illeti meg.
Nico Schira információi szerint a Como, a Juventus, a Bologna és a Sassuolo is érdeklődést mutat Liberali szerződtetése iránt. A Juve játékosmegfigyelője jelen volt a Monza elleni rájátszás fináléjában és a 19 éves olasz támadó-középpályást figyelte.
Könnyen elképzelhető, hogy Liberalit a következő idényben már a Serie A-ban láthatjuk, ugyanis nagyszerű teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet a Catanzaróban és 30 mérkőzésen 1628 játékperc alatt 4 gólt szerzett illetve 4 gólpasszt osztott ki. Ráadásul az idény második felében Alberto Aquilani irányítása alatt húzóember volt és rendszeres játéklehetőséget kapott.
Olasz sajtóhírek szerint a Catanzarótól távozó Aquilani veszi át a Sassuolo irányítását a következő idényben és vinni akarja Liberalit is, akinek nagyra értékeli a képességeit.


2 hozzászólás
Igazából nekünk kellene visszahozni.
Kis srác jól tette, hogy magára fogadott, Seria D helyet Seria B egyik legjobb kp-ja lett. Mondjuk ahhoz is sok ész kellett, hogy ne visszavásárlási, hanem csak pénz opció legyen.
Azt honnan tudod, hogy a Milan nem akart ilyet beletenni, csak azt nem fogadták el és anélkül sikerült csak megegyezni? Lejárt volna a szerződése, választhattunk hogy vagy ingyen aláír fél év múlva valahova vagy elfogadjuk a feltételeket, amit szabnak. Nem mi voltunk jobb alkupozícióban.