Santiago Gimenez a felépülési folyamat végén jár és a tervek szerint márciusban visszatérhet a pályára.
A mexikói válogatott csatár legutóbb október végén az Atalanta elleni bajnokin játszott, viszont bokasérüléssel bajlódott már nyár óta és olyannyira felerősödtek a fájdalmai, hogy nem tudta tovább folytatni a játékot. Mivel a konzervatív kezelés nem hozta meg a kívánt eredményt, ezért végül megoperálták a bokáját.
A MilanNews értesülései szerint Gimenez felépülése jó ütemben halad és a jelek szerint márciusban visszatérhet a pályára.
Gimenezre a jövő héten orvosi vizsgálatok várnak, hogy felmérjék a bokájának állapotát és amennyiben megfelelőek az eredmények, akkor készülhet a visszatérésre.
A 24 esztendős csatárnak bizonyítania kell a szezon utolsó hónapjaiban, ugyanis erősen kérdéses a jövője a Milannál. Santiago klubváltása már tavaly nyáron is felmerült, míg januárban a bokasérülése miatt nem voltak ajánlatai más kluboktól. Az aktuális szezonban 11 mérkőzésen játszott és 768 játékperc alatt 1 gól illetve 2 gólpassz fűződik a nevéhez.


2 hozzászólás
Végre visszatér a gólvágónk. Ja nem. Nem voltak nagy reményeim a leigazolásakor, mert a mexikói játékosok nem alkotnak nagyot a topligákban, de minden várakozást alulmúlt.
Nem kell siettetni a visszatérését, még a végén rásérül és nyáron is a nyakunkon marad.
Amikor idejött, elég szépen elkezdett termelni, hogy örömködtünk kommentekben, hogy végre van valaki, aki érzi a kaput. Aztán valami félrement. Ráadásul ebben a rendszerben most nem találom a helyét, a német jobban illik ide szerintem sokkal, nyáron meg tuti prioritás lesz kezdőt hozni oda. Szóval ja, szerintem se sürgessük, sok jelentősége nincs, hogy visszatér-e. Utolsó hónapban kéne rúgatni vele 1-2 gólt és eladni. Szerintem neki is érdeke lesz, mert látni fogja, hogy hozunk a helyére valakit mindenképp.