Olasz jelentések szerint lelassultak a tárgyalások Fabio Paratici ügynöke és a Milan vezetősége között, ezáltal erősen bizonytalanná vált az olasz szakember érkezése.
A napokban arról szóltak a hírek, hogy a Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat és szóban megállapodott Paraticivel, aki a klub sportigazgatói pozícióját fogja betölteni.
A MilanNews, a La Gazzetta dello Sport és a Calciomercato értesülései szerint jelentősen lelassultak a tárgyalások a Milan vezetősége és Paratici ügynöke között. A felek ügyvédjei az elmúlt órákban a szerződés részleteinek meghatározásán dolgoztak és akadályok merültek fel, ezáltal jelen állás szerint holtponton vannak a tárgyalások.
A tárgyalások lelassulásának oka a kilépési záradékhoz kapcsolódik, amelyet a Milan vezetősége szeretne beilleszteni a szerződésbe. Mint ismert, az olasz szakembert korábban 30 hónapra eltiltották a Juventusnál kirobbant tőkenyereség hamis elkönyveléséhez kapcsolódó ügy miatt és az eltiltás július 20-án jár le, de április 15-én újabb tárgyalás van kitűzve a bíróságon. A római ügyészség által indított büntetőeljárásban Paratici is szerepel a gyanúsítottak listáján tőzsdei manipuláció, az eljárás akadályozása és hamis számlázás vádjával. A Milan elővigyázatosságból meg akarja védeni magát egy kilépési záradékkal, amely lehetővé tenné, hogy a klub egyoldalúan visszalépjen Paratici kinevezésétől, amennyiben a bíróság kedvezőtlen döntést hoz és meghosszabbítja a büntetést.
A MilanNews szerint Paratici eltiltása a legkényesebb rész a tárgyalásokon, mivel az olasz szakember hivatalosan július végéig nem állhat munkába a Milannál. Bár a felek közötti kapcsolat nem szakadt meg végleg, ennek ellenére a Milan más szakember után nézhet sportigazgatói poszton. A Gazzetta és a MilanNews is arról ír, hogy újra képbe kerülhet Igli Tare és az Atalanta sportigazgatójaként dolgozó Tony D’Amico neve.
6 hozzászólás
Bohózat. Csak inkább sírunk, mint nevetünk rajta.
Akkor miért nem várnak a szerződéssel a tárgyalásig, 04.15. mindjárt itt van, aztán ha újra elmeszelik, akkor nincs szerződés. Mivel július végéig eleve nem dolgozhatna, azon a 2 héten már nem múlik semmi.
Mondjuk eleve nem értem, miért egy ilyen problémás ember az elsőszámú jelölt. A július 20. utáni munkakezdés megintcsak vet fel kérdéseket a következő szezon felkészülését és igazolásait tekintve. De legalább majd lehet takarózni azzal, hogy későn érkezett az új edző, és a játékosok. Nem ismerem a munkásságát, de valami zseninek kell lennie, hogy ilyen előélettel is őt akarjuk.
Nem csak a bünti miatt akarják belerakni a záradékot ,hanem teljesítményre is, viszont Paratici meg elég nagy név ahhoz ,hogy neki ne diktáljanak.
Sajnos ebből is látszik, hogy a vezetésben valami nem oké. Miert kell egy ilyen problémás valaki, tényleg nem találnak erre a poziccióra valami normális csókát?! Rendben, hogy nem megy ebben a szezonban, de azért az AC Milan sportigazgatói posztjáról van szó. Röhej, szerintem fél Európa ezen röhög. Amúgy teljesen igazad van, ha eddig nem találtak semmit, akkor a tárgyalás után is eldönthetik kell-e vagy sem.
Senkit…
Gondolom, dolgozni dolgozhat, csak pár munkakörben nem. Nem hiszem, hogy úgy általában a munkától tiltották el. Ez esetben hivatalosan más pozícióra felvehetnék ( takarító, szertáros, stb 🙂 ), aztán, hogy valójában mit csinálna… A bünti lejárta után pedig hivatalosan is lehetne főkukumuku.
Eleve egy ilyen valakivel le sem ültem volna tárgyalni. De ha már leülök, nyilván azzal kezdem, hogy van az a másik ügy, amiben szintén érintett, és hogy mi van akkor, ha abban is elmeszelik. Ha abban nem tudtak megegyezni, hogy egy újabb (vagy meghosszabbított) eltiltás esetén a Milan nyilvánvalóan nem kíván vele szerződésben maradni, akkor mi a francról tárgyaltak hetekig? Egy szerződésnek mindig vannak objektíve lényeges, objektíve kevésbé lényeges, valamint a felek által lényegesnek tartott elemei. Ami a patthelyzetet okozza, az egyszerűen nem lehet sem objektíve, sem a felek által lényegtelennek tartott kérdés, sőt, a legfontosabb pontok között a helye. Ha viszont fontos, hogy lehet az, hogy előrehaladott tárgyalások vannak, megegyeztek, de ez megmaradt?
Lehet, hogy Paratici egy jó szakember. De egy olyan Juventusban ténykedett, aminek az elmúlt évtizedekben szinte főtevékenységévé váltak a gyanús, a szabálytalan, a tiltott ügyeskedések. Ebben a fertőben jól elvolt Paratici. Eltiltották. Most megint vizsgálat folyik ellene. Ilyenkor már a gyanú elég érdekes. Van az a kifejezés, hogy valaki hajlamos valamit megtenni. Paraticinek ezek szerint ez.
Őszintén szólva szégyen, hogy egy ilyen emberrel egyáltalán leülünk tárgyalni. Abba bele se menjünk, hogy ebben az emberben hogy lehetne majd megbízni. Biztosan mindig mindent el fog mondani a feletteseinek, meg fog beszélni a többiekkel? „És együtt alszik majd a bárány és a farkas, de a bárány nem alszik majd jól.”
Egyszerűen nem vagyunk normálisak, ha ezt a Paratici-vonalat folytatjuk.