Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a Lazio elleni 2-1-re elveszített mérkőzésről, amelyet az olasz bajnokság 27. fordulójában rendeztek.
A Milan zsinórban a harmadik mérkőzését veszítette el a Serie A-ban, ugyanis a Torino és a Bologna után a Laziótól is 2-1-re kapott ki, ezúttal hazai közönség előtt. Ezt megelőzően legutóbb két évvel ezelőtt, 2023 januárja és februárja között fordult elő, hogy a Rossoneri egymást követő három bajnokin szenvedett vereséget, akkor a Lazio (4-0), a Sassuolo (2-5) és az Inter (1-0) ellen jött össze.
Ezzel a vereséggel a Milan a kilencedik helyre csúszott az olasz bajnokság tabelláján, a mérleg 27 forduló alatt 11 győzelem, 8 döntetlen és 8 vereség, valamint 38 rúgott gól és 30 kapott gól.
Samuel Chukwueze az ötödik alkalommal volt eredményes az aktuális szezonban a Lazio elleni 2-1-re elveszített meccs alkalmával. Ezt megelőzően a nigériai támadó az Udinese és a Parma kapuját vette be, míg a Sassuolo ellen duplázni tudott.
Rafael Leao egy gólpasszt osztott ki a Lazio elleni mérkőzésen. A portugál válogatott támadónak ez volt a nyolcadik asszisztja a 2024/25-ös szezonban.
A Milan 27 forduló alatt 41 pontot szerzett a Serie A-ban, ami 15 ponttal kevesebb, mint amennyivel az előző szezonban Stefano Pioli irányításával állt a csapat.
Theo Hernández a 250. tétmeccsét játszotta a Milan színeiben. A francia válogatott balhátvéd mérlege 33 gól és 44 gólpassz a 2019-es érkezése óta.
A csapat a 67. percben emberhátrányba került a Lazio ellen. Strahinja Pavlovicé volt az ötödik kiállítás a Milan játékosok közül a Serie A 2024/25-ös szezonjában. Rajta kívül Tijjani Reijnderst, Theo Hernándezt és Davide Bartesaghit állították ki azonnali piros lappal, míg Fikayo Tomori korábban második sárga lap miatt kapott pirosat.
Mike Maignan a 150. tétmérkőzésen lépett pályára a Milanban. A francia válogatott kapus összesen 6 védést mutatott be a Lazio ellen, beleértve bravúrokat is.
A hivatalos adatok szerint 65 969 néző látogatott ki a San Siro stadionba a meccsre.
Yunus Musah mutatta be a legtöbb sikeres szerelést (4) a mérkőzésen.
Rafael Leao összesen 6 kulcspasszt osztott ki a Lazio meccsen, ami kiemelkedőnek számít az egész mezőnyben.
A Lega Serie A választása alapján Mattia Zaccagni lett a meccs embere.
Tijjani Reijnders nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a Milan játékosok közül 11,98 megtett kilométerrel.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
61% | LABDABIRTOKLÁS | 39% |
15 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 21 |
4 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 8 |
1 | GÓLOK | 2 |
6 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 9 |
4 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 4 |
0 | KAPUFA | 0 |
473 | PONTOS PASSZOK | 292 |
89% | PASSZPONTOSSÁG | 85% |
3 | SZÖGLET | 5 |
0 | LES | 1 |
6 | VÉDÉS | 3 |
14 | SZABÁLYTALANSÁG | 6 |
2 | SÁRGA LAP | 1 |
1 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 101 | 33 | 94 | 2(1) | 5(3) | |||||
JIMENEZ | 47 | 1(0) | 2(2) | 21 | 92 | 5(2) | 1(0) | |||
GABBIA | 85 | 1 | 84 | 93 | 1 | 1(1) | 2(0) | 8(5) | ||
PAVLOVIC | 78 | 2(1) | 3 | 76 | 95 | 5(3) | 1(1) | 1(0) | ||
THEO | 101 | 1(0) | 1 | 36 | 84 | 1 | 3(1) | 2(2) | 1(0) | |
MUSAH | 37 | 4 | 17 | 95 | 6(4) | 2(2) | 2(2) | |||
FOFANA | 72 | 2(0) | 1(0) | 1 | 33 | 85 | 1 | 5(1) | 3(1) | |
PULISIC | 72 | 1(0) | 5(2) | 2 | 25 | 79 | 3 | 11(4) | 2(1) | |
REIJNDERS | 101 | 2(1) | 2(2) | 42 | 88 | 1 | 3(3) | 1(0) | ||
LEAO | 101 | 5(3) | 1 | 37 | 83 | 6 | 9(4) | 2(1) | 3(1) | |
GIMENEZ | 101 | 1(0) | 3(2) | 1 | 9 | 90 | 8(4) | 1(0) | ||
JOVIC | 16 | 1 | 100 | 1(0) | 2(2) | |||||
CHUKWUEZE | 29 | 1(1) | 1(1) | 1 | 34 | 3(1) | 1(1) | |||
THIAW | 29 | 13 | 93 | 1 | ||||||
WALKER | 54 | 1(0) | 1(1) | 2 | 25 | 90 | 6(4) | 1(1) | ||
FELIX | 64 | 4(1) | 3(1) | 20 | 87 | 1 | 7(2) | 1(1) | 3(3) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- REIJNDERS – 11,98 KM
- GIMENEZ – 11,02 KM
- HERNÁNDEZ – 10,48 KM
- LEAO – 9,97 KM
- GABBIA – 9,66 KM
LEGMAGASABB ÁTLAGOS SPRINTSEBESSÉG:
- WALKER – 28,53 KM/H
- JIMENEZ – 28,47 KM/H
- HERNÁNDEZ – 28,03 KM/H
- GABBIA – 27,84 KM/H
- LEAO – 27,79 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
3 hozzászólás
Külföldi oldalon azt olvastam, hogy a 28. fordulóban Maignan eltiltott lesz. Tud erről valaki valamit? (Folyosón történt valami az öltözőbe menet?)
Igen. Allitolag a folyoson csunyat mondott a sporinak, aki ugy latszik meg is hallotta azt 😄
Azt irjak még meg is büntették 15 ezer eurora.
Szerintem jelenleg a penzbirsag es az eltiltasa sem lesz se az ő, se a csapat rovasara.
Köszi! A lapok szerint Theot már kihagyja a csapatból SC (azt/azokat „akik nem követik őt”). Kapus poszton is kénytelen lesz változtatni, és ha még rájön, hogy Jimenez nem védő, akkor egész izgatottan ülök majd le a tv elé megnézni egy új csapatot 🙂
(Persze csak ha közvetítik…)