A Lega Serie A fegyelmi bizottságának hivatalos kommunikációja szerint Mike Maignant eltiltották a Lazio elleni elveszített mérkőzés után.
A piros-feketék vasárnap 2-1-es vereséget szenvedtek a Lazio ellen a San Siro stadionban. A csapat ugyan emberhátrányban játszva egyenlíteni tudott, ennek ellenére a 98. percben a játékvezető videózás után tizenegyest ítélt a rómaiaknak, miután Maignan a tizenhatoson belül elsodorta Gustav Isaksent és Pedro gólra váltotta a büntetőt.
Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A fegyelmi bizottsága hivatalos közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy Maignan egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Lazio elleni 27. fordulóban megrendezett bajnoki után.
Az indoklás szerint a francia válogatott kapus a meccs lefújása után az öltözőfolyosón tiszteletlen megjegyzést tett Luca Manganiello játékvezető felé. A közlemény szerint az eltiltás mellett Maignannak mintegy 15 ezer eurós pénzbírságot kell fizetnie. A 29 éves kapus eltiltása váratlanul jött, mivel nem voltak hírek a történtekről, viszont a szavait a játékvezető rögzítette a jegyzőkönyvben, így a fegyelmi bizottság szankcionálta.
Ennek következtében Maignan nem léphet pályára a szombat esti Lecce elleni idegenbeli meccsen az olasz bajnokság 28. fordulójában. A francia kapus távollétében a második számú kapus, Marco Sportiello juthat játéklehetőséghez a kapuban.
6 hozzászólás
Hát végre valaki leültette Mikeot kicsit lehetett volna több meccs is ,de talán kicsit észbe kap ennyitől is.
Azért ez nem ugyanaz, mint amikor az edző ültetné le.
Legjobb példa a kettős mércére…Maignan mond valamit a játékos kijáróban, akkor eltiltás…Bezzeg mikor Lautaro toporzékolva küldi el a sporit melegebb éghajlatra, miközben 3!!! Kamera is telibe veszi… nem kap semmit. 🤷
Lautaronak szabad, ő fogyatékos, és ezt tisztelni kell kedves sporttárs 😀
Ezen komolyan te se lepődsz meg. Reggel már lófejjel ébredne az összes spori, de Napoli,Lazio-nál sem történik ilyen. Mikor Jose még a Romát vezette, pont kiakadtad ,hogy senki nincs a vezetésben akinek lenne bármi befolyása, hát nálunk se(Juvénál se a szuper liga miatt). Vagy Furlani menjen a 150cm balhézni ? 😄 mondjuk ha Maldini szólt volna a sporihoz valószínű egyből csókolomot köszön….
Sajna nem fog hiányozni, mi van ennél a klubnál???
Köszönjük zs..rákok!