A Milan csütörtök este a 8. helyezett Bologna otthonába látogat az olasz bajnokságban és most pótolják a 9. fordulóból a rossz időjárási körülmények miatt elhalasztott összecsapást. Nagyon fontos mérkőzésnek ígérkezik, hiszen jelen állás szerint a két csapat fej-fej mellett áll pontazonossággal a tabellán és a Rossoneri egy győzelem esetén felzárkózhat az élmezőnyhöz. Íme a mérkőzés beharangozója.
A Bologna a nyolcadik pozícióban van a Serie A-ban 25 mérkőzésen 41 szerzett ponttal, a mérleg 10 győzelem, 11 döntetlen és 4 vereség, valamint 38 rúgott gól és 31 kapott gól. Az előző fordulóban a csapat 2-0-s vereséget szenvedett a Parma otthonában.
Vincenzo Italiano együttese a legutóbbi 5 tétmeccséből hármat megnyert (Bologna-Como 2-0, Atalanta-Bologna 0-1, Bologna-Torino 3-2), míg egyszer döntetlent játszott (Lecce-Bologna 0-0) és egyszer vereséget szenvedett (Parma-Bologna 2-0).
A legeredményesebb játékos Santiago Castro és Riccardo Orsolini 8-8 góllal, majd Dan Ndoye következik 5 találattal. Jens Odgaard, Tommaso Pobega és Benja Dominguez is négy alkalommal volt eredményes az idei szezonban, valamint Thijs Dallinga 3 gólos. Giovanni Fabbian és Samuel Iling-Junior nevéhez 2 gól fűződik.
A Bologna játékoskeretének piaci értékét 251,8 millió euróra tartja a transfermarkt. A legmagasabb piaci értékkel Dan Ndoye és Santiago Castro rendelkezik, szám szerint 25-25 millió euróval, majd Lewis Ferguson és Sam Beukema következik 22 millió euróval. Jhon Lucumi értékét 18 millió euróra taksálja a transfermarkt, míg Riccardo Orsolini 16 millió eurót ér.

A Milan egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a 7. helyen áll az olasz bajnokságban szintén 41 ponttal, a mérleg 11 győzelem, 8 döntetlen és 6 vereség. A rúgott gólok száma 37, míg a kapott góloké 26. A csapat múlt hétvégén idegenben 2-1-re veszített a Torino ellen.
Sergio Conceicao csapata az előző 5 tétmeccséből kettőt megnyert (Empoli-Milan 0-2, Milan-Verona 1-0), kettőt elveszített (Feyenoord-Milan 1-0, Torino-Milan 2-1) és egy alkalommal döntetlen lett a végeredmény (Milan-Feyenoord 1-1)
A házi góllövőlistát Tijjani Reijnders és Christian Pulisic vezeti holtversenyben 12-12 góllal, míg utánuk Rafael Leao következik 9 találattal. Tammy Abraham eddig 8 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, valamint Theo Hernández és Samuel Chukwueze is 4 gólos. Santiago Gimenez 3 alkalommal volt eredményes az aktuális szezonban.
A Milan játékoskeretének piaci értékét 570 millió euróra becsüli a transfermarkt. A legmagasabb piaci értékkel Rafael Leao rendelkezik, szám szerint 75 millió euróval, majd Theo Hernández, Christian Pulisic és Tijjani Reijnders következik 50 millió euróval. Santiago Gimenez értéke 37 millió euróra, míg Mike Maignané 35 millió euróra rúg.
![]() |
BOLOGNA – MILAN |
Időpont: 2025.02.27. 20:45 |
Helyszín: Stadio Dall’Ara, Bologna |
Játékvezető: Maurizio Mariani |
TV: Aréna4 |
Serie A 2024/25, 9. forduló pótlása |
Maurizio Mariani fújja a sípot a Bologna-Milan bajnokin. A 43 esztendős játékvezető eddig összesen 23 mérkőzést vezetett a Rossonerinek, a mérleg 13 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség. A VAR-szobában Marco Di Bello fog helyet foglalni.
Játékvezető: Mariani
Partjelzők: Lo Cicero, Mastrodonato
Negyedik bíró: Piccinin
VAR: Di Bello
AVAR: Paterna
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
BOLOGNA (4-2-3-1):
Skorupski
Calabria, Beukema, Lucumi, Lykogiannis
Freuler, Ferguson
Orsolini, Pobega, Ndoye
Dallinga
Sérültek: Holm, Pedrola
Eltiltott: –
MILAN (4-2-3-1):
Maignan
Jimenez, Thiaw, Pavlovic, Theo
Musah, Fofana
Pulisic, Reijnders, Leao
Gimenez
Sérültek: Florenzi, Loftus-C., Emerson, Walker
Eltiltott: –
EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:
A Milan eddig összesen 188 alkalommal játszott a Bologna ellen, a mérleg 89 győzelem, 48 döntetlen és 51 vereség, valamint 309 rúgott gól és 229 kapott gól.
M | GY | D | V | |
---|---|---|---|---|
Hazai pályán | 95 | 55 | 24 | 16 |
Idegenben | 93 | 34 | 24 | 35 |
Összesen | 188 | 89 | 48 | 51 |
LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:
A két csapat legutóbb1 évvel ezelőtt, 2024 januárjában találkozott egymással, akkor 2-2-es döntetlen született a San Siro stadionban. A piros-feketék részéről Ruben Loftus-Cheek duplázott, míg a bolognaiak gólját Joshua Zirkzee és Riccardo Orsolini szerezte.
IDŐPONT | MÉRKŐZÉS | |
---|---|---|
2024.01.27. | Milan-Bologna | 2-2 |
2023.08.21. | Bologna-Milan | 0-2 |
2023.04.15. | Bologna-Milan | 1-1 |
2022.08.27. | Milan-Bologna | 2-0 |
2022.04.04. | Milan-Bologna | 0-0 |
2021.10.23. | Bologna-Milan | 2-4 |
2021.01.30. | Bologna-Milan | 1-2 |
2020.09.21. | Milan-Bologna | 2-0 |
2020.07.18. | Milan-Bologna | 5-1 |
2019.12.08. | Bologna-Milan | 2-3 |
ESÉLYEK, ODDSOK:
H | D | V |
---|---|---|
2,80 | 3,35 | 2,62 |
A mérkőzést csütörtökön rendezik a 38 ezer néző befogadására alkalmas Renato Dall’Ara stadionban, Bolognában. Ez egy különleges meccs lesz Davide Calabria és Tommaso Pobega számára is, ugyanis a nevelőegyesületük ellen fognak pályára lépni. A kezdőrúgás 20:45-kor lesz és az Aréna4 élőben közvetíti. Forza Milan!
5 hozzászólás
Illene hozni, mert rohadt kínos lesz a Romával kardozni Európáért, úgy hogy náluk 3. ezdő van és kb kieső helyekről érnek utol minket.
Ezen a héten szinte semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.
Az utolsó két szalmaszál a Bologna és a Lazio elleni meccs. Ha mindkettőt megnyerjük, még akkor sem biztos, hogy csökkenni fog – a vesztett pontokat tekintve – a Juventusszal szembeni 5 pontos hátrány, de ha nem sikerül nyerni valamelyik meccsen (vagy egyiken sem…), a Juve lesz annyira kegyetlen, hogy ezt kihasználja. Ha maradna az 5 pontos különbség a Lazio elleni meccs után, még egy halovány esélyünk lehetne a 4. helyre. Ha a héten a mostani 8 pontos különbséget nem tudjuk csökkenteni, akkor minimális esélyünk maradna a BL-re.
Ami jól jöhet, hogy sem a Bolognának, sem a Laziónak nem jó a döntetlen. Úgyhogy valószínűleg nem fogják őrizni a döntetlent.
Nyilván majd jönnek a nyilatkozatok arról, hogy innentől mindegyik meccs egy döntő, nem szabad pontokat veszíteni stb. stb. Ha vasárnap késő este 47 pontunk lesz, akkor lehet, hogy ezeket a szövegeket el is hiszem.
Az a baj, hogy ha még nyerjük is ezt a két meccset, későbbiekben simán benne van egy Udinese, vagy Genoa elleni blama, és akkor semmit nem ér az egész. Ez a mai Milan képtelen konstans jó teljesítményre, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a hátrelévő 13 meccset hiba nélkül lehozzuk. Akkor meg fölösleges számolgatni…
És ha még hoznánk is… innentől könyörögni kéne, hogy a Juventus kezdjen el masszívan pontokat hullajtani, az Atalalntát meg hagyjuk is, mert az tényleg fényévekre van.
Szerintem a Szuperkupa utáni momentummal volt reális esély a BL-re, ami aztán az első bajnoki meccsig tartott. Onnantól csak lefelé, mostnatól pedig már a csoda kéne.
Mondjuk egy valamire való értelmes csapat meg tud ragadni egy BL nélküli évet arra hogy újrakezdjen és jobb legyen (pl Napoli idén, és nyilván teljesen más kávéház de a Liverpool például). Ez a Milan vezetés erre is képtelen lesz, ezt most megmondom.
Angoloknál a liga miatt sok pénz van, Napolinál meg az öreg tesz bele ha kell a sajátjából. Nálunk az a 120millió borzalmas nagy veszteség lesz. Évek óta megy a fingreszelés milyen jók vagyunk mert évi +4m zárjuk a könyvelést. Ennek a 30× ment most ki az ablakon. 😒