Ibra: „Az én pozícióm nem számít, csak a Milan számít”

Zlatan Ibrahimovic terjedelmes exkluzív interjút adott a GQ Italia mikrofonjainak és részletesen beszélt a visszavonulása utáni időszakáról, a klubhoz való visszatéréséről, a szerepköréről, a kihívásokról, az utánpótlásról és a Milan-családról is.

AZ ÖLTÖZKÖDÉSRŐL IGAZGATÓKÉNT
„Futballistaként mindig edzőmezben vagy sportruházatban vagy és bármit viselhetsz, amit szeretnél. Már az elején megígértem a csapatnak, hogy nem fognak látni zakóban és nyakkendőben. Ehelyett minden gyorsan megváltozott. Bevallom, hogy nem szeretek öltönyt viselni. Nem érzem kényelmesen magam öltönyben. Én sportoló vagyok, de minden alkalommal, amikor azt veszek fel, amit szeretnék, akkor Helena rám néz és azt mondja: »Ma öltönyt kell viselned! Erre én: »Miért?« A válasza: »Mert sajtótájékoztatód lesz, szóval vegyél fel egy nyakkendőt és hallgass! Indulunk!« Ezt én is megértem, hiszen nem úgy öltözködöm, hogy azt képviseljem, aki vagyok. A munkámhoz öltözöm: a Milant és a RedBirdöt képviselem.” – nyilatkozta Ibrahimovic az exkluzív interjúban.

A CSAPATMUNKÁRÓL
„Ahogy a pályán, úgy itt a pályán kívül is a csapatmunka a legfontosabb. Ezt mondtam Gerry Cardinalénak is, amikor beleegyeztem, hogy együtt dolgozzak vele. Világosan megmondtam neki: »Ez már nem egyszemélyes show. Nem azért vagyok itt, hogy bárkit is megmentsek. Ha azt hiszed, hogy ezért vagyok itt, akkor most hagyjuk az egészet.« Azért vagyok itt, hogy tanuljak másoktól és segítsek nekik a legjobbat kihozni magukból. Tanulás, segítség és csapatmunka.”

A KLUBNÁL BETÖLTÖTT POZÍCIÓJÁRÓL
„Azt mondtam Gerrynek, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen ember ebben a részlegben, aki nem járt a Harvardra. Valójában az utcáról jöttem. Ő csak nevetett. Azt mondta, hogy ezért is akar engem a vezetőségbe. Mindez Gerrynek köszönhető, hogy itt vagyok. Amikor abbahagytam a futballt, 42 éves voltam. Azt mondtam magamnak, hogy reálisnak kell lennem és el kell fogadnom, hogy már nem vagyok ugyanaz, mint azelőtt. A valóságot elfogadni és az egót félretenni a legnagyobb nehézség, ez az igazi nehézség, amivel minden futballista küzd. Nehéz megérteni, hogy lejárt a szavatossági időd. Én megértettem és elfogadtam. És így találtam meg a békémet, azóta megnyugodtam és ez volt a legnehezebb része.”

A VISSZAVONULÁSA UTÁNI ÉLETRŐL
„Elkezdtem másképpen élvezni az életet a mindennapos edzések nélkül. Sok időt töltöttem a családommal. Nem vagyok olyan ember, aki éjszakánként szórakozni jár. Ha megnézed az Instagram oldalamat, akkor nem találsz egy képet sem a feleségemről vagy a gyerekeimről, mert ők számomra szentek és a privát szféráim. Sok időt töltöttem velük, miután abbahagytam a futballt. Olyan volt, mint egy visszatekintés velük. Amikor játszottam, alig volt időm rájuk és most be akartam pótolni. Igazán fantasztikus volt.”

A MILANHOZ VALÓ VISSZATÉRÉSÉRŐL
„Nem kerestem semmilyen munkát vagy kihívást. El akartam tölteni egy kis időt és megnézni, hogy mi történik. Le akartam lassítani és hozzászokni az új életemhez. Három hónappal később meglátogattam a csapatot és beszéltem Furlanival, a Milan vezérigazgatójával. Tetszett neki a beszélgetésünk és azt mondta, hogy találkoznom kell Gerry Cardinaléval. Így hát találkoztam vele. Beszélgettünk és többet meg akart tudni rólam, hogy milyen vagyok és mit akarok. Meg akart ismerni engem. Aztán Gerry azt mondta: »Azt akarom, hogy csatlakozz a RedBirdhöz. Nem a Milanhoz, hanem a RedBirdhöz. Hozd a tapasztalataidat és tanuld meg a futball másik oldalát, vagyis azt, amit a pályán nem látsz. Ismerd meg a pénzügyi oldalát, a számokat és azt, hogyan működik az egész.«”

AZ ÚJ KIHÍVÁSRÓL
„Olyan ember vagyok, aki szereti a nagy kihívásokat. Ha valamit csinálok, akkor annak valami nagy dolognak kell lennie, különben nem érzem a nyomást és az adrenalint. Olyan ember vagyok, akinek szüksége van a nyomásra. Nem szeretem az átlagos dolgokat. Először nemet mondtam, hogy nem érdekel a lehetőség. Azért is, mert amikor az ügynököm, Mino Raiola néhány évvel ezelőtt elhunyt, lehetőségem nyílt arra, hogy csatlakozzak a cégéhez és játékosügynök legyek. Gondolkodtam rajta. Tisztáztam a dolgot Gerryvel és elmondtam neki, hogy van ez a lehetőségem és a másik, amit ő ajánlott nekem, de igazából egyiket sem akarom. Az életem szép volt. Nem függtem senkitől. Nem kellett követnem semmilyen napirendet és nem kellett szólnia az ébresztőnek 7 órakor. Az egyetlen napi tervem a két nindzsám, azaz a két fiam és Helena volt. Aztán mellette az otthoni élet és az edzés. Mi történt ezután? Ahogy mondtam, Gerry nagyon akarta és keményen próbálkozott. Most már tudatosult bennem, hogy miért ilyen sikeres: soha nem adja fel. Ő a Wall Street igazi farkasa. Mindig megszerzi azt, amit akar. Végül olyan lehetőséget adott nekem, amire nem tudtam nemet mondani. A feleségem is azt mondta: »Jól ismerlek és tudom, hogy egy idő után unatkozni fogsz. Szükséged van egy kihívásra, szóval tedd, amit tenned kell és légy önmagad!« Ő jól ismer engem. És nem, ez nem a pénzről szól, mert valójában engem nem a Milan fizet. Nem a Milan alkalmazottja vagyok, hanem a RedBirdnek dolgozom. A felelősségem egyértelmű: oda kell vezetnem a Milant, ahová tartozik: a győzelmekhez.”

A HÍRES KIJELENTÉSÉRŐL, MISZERINT Ő A FŐNÖK A MILANNÁL
„Ez egy vicc volt, egy klasszikus vicc Ibrától. Ez mindig attól függ, hogy kivel viccelődsz. Ha veled beszélgetek, akkor talán nem mondtam volna, de akkor számos korábbi játékossal beszélgettem az interjúban és azt mondtam: »Én vagyok a főnök és mindenki nekem dolgozik.« Először egy interjúban mondtam ezt angolul, de hozzátettem, hogy ez csak egy vicc. Akkoriban tisztáztam a klubnál betöltött pozícióban, mint tanácsadó, a tulajdonosi kör képviselője. Nyilván amikor játékos voltam, egy ilyen viccet egy bizonyos módon értelmeztek. Most mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.”

A SZEMÉLYISÉGÉRŐL
„Néhányan azt mondják, hogy Zlatan arrogáns és mindent felfújnak. Az, hogy odafigyelek arra, amit mondok, az része a munkakör váltásnak. Korábban játékos voltam és csak magamat képviseltem, most viszont egy sokkal nagyobb dolgot képviselek. A RedBirdöt képviselem és minden nap beszélek Cardinaléval. Sokan azt mondják, hogy Cardinale a tulajdonos, de nincs mindig itt velünk. Gerrynek sok más dologgal is foglalkoznia kell. Ő gyakran mondja nekem, hogy neki nem ez a napi munkája, de nagyon is érdekli és törődik vele. Nagyon kötődik a Milanhoz és sikeres akar lenni. A Milan egyértelműen központi szerepet játszik a RedBird terveiben. Gerry vissza akarja hozni a Milant oda, ahol a klubnak lennie kell és ezt a maga módján, az ő víziójával és ambícióival akarja véghez vinni. Mi ezt az utat követjük. A megfelelő embereket nevezte ki a Milan élére és átadja a felelősséget, de cserébe egy egyszerű dolgot akar: eredményeket.”

A MUNKÁVAL JÁRÓ STRESSZRŐL
„Itt a Casa Milanban nem veszed észre, hogy stresszes vagy egészen addig, amíg nem ütközöl egy falba és amikor ez megtörténik, lehet, hogy már késő. Ezért próbálok mindent egyensúlyban tartani. Nincs irodám, bár akartak adni egyet, de úgy döntöttem, hogy nem kérem. Egy íróasztal nem a hatékonyság bizonyítéka. Nekem az számít, hogy beleadjam minden erőmet abba, amibe kell, akár a Casa Milanban, akár Milanellóban. Hogyan kezeltem a stresszt játékosként? Ha stresszes, dühös voltam vagy valami nem tetszett, akkor elmentem két órát edzeni a konditerembe. Még ma is igyekszem minden nap edzeni, ha tehetem, hogy levezessem a feszültséget és kiadjam az energiámat. Ha valami nem működik és nem sikerül, akkor így vezetem le: edzek és az edzés közben szenvedek. Szeretek szenvedni és a fejemben az a szemlélet van, hogy ha el akarod érni a csúcsot, akkor szenvedned kell.”

AZ ÚJ MUNKAKÖRNYEZETRŐL
„Itt mindig új helyzetek adódnak. Még nem szoktam hozzá mindenhez, ezért megfigyelek, tanulok és tapasztalatokat szerzek. Beleszólok, ha szükséges, de ha nem érzem magam biztosnak, nem mondom meg másoknak, hogy mit tegyenek a saját területükön. Ha nem az én területem, akkor megbízom az előttem álló személyben és neki kell meghoznia a helyes döntést. Egy dolog azonban egyértelmű: eredményeket várok. Mindennek, amit teszünk, eredményeket kell hoznia. Mi nem egy jótékonysági alapítvány vagyunk, hanem egy futballklub és a futballban az eredmények számítanak. Mindig azt mondom, hogy a Milan nem azért játszik, hogy megnyerjen egy meccset vagy egy trófeát, hanem azért, hogy történelmet írjon.”

A GYŐZTES MENTALITÁSRÓL
„Tudod, hogy mivel nyertük meg a legutóbbi Scudettót, amikor játszottam? A mentalitással. A megfelelő motivációval és mentalitással egy sportoló bármire képes. Nem mi voltunk a legerősebb csapat, de mi nyertünk, mert mentálisan erősebbek voltunk, mint bárki más. Én mindig ezt próbálom hozni. Nyilvánvalóan más Milanellóban és más a Casa Milanban dolgozni, mert amikor meglátok egy játékost, akkor tudom, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy motiváljam őt. Tudom, hogy kit kell megölelnem, kire kell mosolyognom, kire kell kérdőn néznem és kire kell felemelnem a hangomat. Nagyon jól ismerem ezt az öltözőt. Az üzleti rész ennél sokkal finomabb. Engem leginkább az érdekel, hogy egyesítsem ezt a két világot: a Milanellóban lévő csapatot és a Casa Milanban lévő klubot. Ez nem válik külön, hanem csak egy van, a Milan. Így dolgozunk. Ha érkezik egy játékos, akkor jön velem. A klubnál azt mondták: »Ibra, jó lenne, ha Walker meglátogatná a Casa Milant.« Azt válaszoltam: »Ne aggódjatok, végig fog menni minden emeleten és mindenkit üdvözölni fog. Így lesz!« És így is lett! Hihetetlen volt. Láthatta az egész rendszert: a boltot, a kereskedelmi részleget, a csapatot és a személyzetet. Mindent együtt.”

AZ UTÁNPÓTLÁSRÓL ÉS A MILAN FUTURÓRÓL
„Új kultúrát hozunk a magunk módján, mint például a Milan Futuróval, amelynek létrehozása nagyon fontos volt. Az akadémia kulcsfontosságú számomra. Alap nélkül nem lehet csúcsra jutni. A csúcs az első csapat, ez a szív, de az alap az, ami a szívet működteti. Fontos, hogy a Milannak nagyszerű akadémiája legyen. Sokat egyeztetünk, vitázunk és új dolgokat próbálunk ki. Mi sokkal fiatalabb menedzserek vagyunk, mint az átlag Olaszországban. A saját megközelítésünk és módszerünk alapján csináljuk a dolgokat és nem arról van szó, hogy én parancsolok és a többiek pedig követnek. Beszélgetünk, megvitatjuk a dolgokat és azért vagyunk itt, hogy valami újat építsünk, félelem nélkül. Ez az igazi válasz, ha azt kérdezik tőlem, hogy mi a szerepem. Mondok egy másik példát: először hoztam el az egész csapatot a San Siróban tartott utánpótlás ünnepségre, mert azt akartam hogy az ifjúsági csapatban szereplők lássák az első csapat tagjait és azt akartam, hogy az első csapat lássa, hogy kiket képviselnek, kikért játszanak és kiknek mutatnak példát. Ez a mentalitás kérdése. A gyerekek szinte megőrültek. Korábban egy, maximum két játékos köszöntötte a fiatalokat, most pedig mindenki.”

A MILAN-CSALÁDRÓL
„Amikor megnyertük az Olasz szuperkupát Rijádban és a pályán ünnepeltünk, az első dolog az volt, hogy azt mondtam, hogy amikor hazaérünk el kell vinnünk a trófeát a Casa Milanba és csinálni egy közös képet, amelyen a klub összes alkalmazottja és a Szuperkupa is rajta van. Mert mindenkinek joga van látni ezt a trófeát, nem csak a játékosoknak. És amikor azt mondom, hogy mindenki, akkor tényleg mindenkire gondolok. Nem csak a masszőrökre vagy a gyógytornászokra, hanem az egész Milanra, az összes alkalmazottra. Ez a legfontosabb dolog és ezért a mottónk ez: Győzzünk együtt!”

A KLUBRÓL
„Végső soron az én pozícióm nem számít, csak a Milan számít. Azt akarjuk, hogy a Milan sikeres legyen és mindent a Milanért teszünk. Nincs ego, legalábbis számomra, mert ahogy mondtam, ez nem egyszemélyes show. Jobban szeretek a háttérben maradni és nem akarom elvenni az érdemet sem. A Szuperkupa megnyerésekor azt mondtam a játékosoknak, hogy nem akarok szerepelni a képeken vagy a videókon az ünneplésen, Aztán megértettem, hogy ki kell használni bizonyos pillanatokat és tiszteletben tartottam a játékosok kérését. Hidd el, ha rajtam múlt volna, akkor nem láttok engem. Csak dolgozni, dolgozni és dolgozni akarok. A Milan az igazi sztár, nem pedig én. Ma itt vagyok, holnap itt leszek, de holnapután már lehet, hogy nem leszek itt. A Milan viszont továbbra is létezni fog és mindent a Milanért csinálok, nem magamért. A Milan először boldogságot adott, majd a visszatérésemkor másodszor is. Nem személyes érdekből csinálom ezt az egészet, mert nincs rá szükségem. Híres vagyok, nincs szükségem pénzre vagy követőkre. A Milanért csinálom, mert új dolgokat szeretnék tanulni. Amikor játszottam, minden körülöttem forgott, de ma már én vagyok a testőr. Ha valakit célpontba kell venni és le kell lőni, akkor itt vagyok és lőjenek le engem. Meg akarom védeni a csapatot és a klubot. Nem félek, mert kétszer lövök vissza. Tíz év háborút tapasztaltam meg és ha az ember átél egy háborút a Balkánon, akkor Te vagy az, aki várja a telefonhívást, hogy megtudd, hogy mi történik és életben van-e még a családod. Minden nap felhív valaki sírva és nem tudhatod, hogy holnap még életben lesz-e. És semmit sem tudsz tenni ellene. Ha valaki 10 évig így élt, akkor nem fél semmitől, mert ez egészen más, ez az igazi félelem. És ezért nincs rám hatással, ha a média rólam beszél. Futballistaként 25 éven keresztül minden egyes nap támadtak engem. Miért? Mert én voltam a legjobb. Akár jó, akár rossz dolgokat mondanak rólad, de ha rólad beszélnek, akkor az azt jelenti, hogy a világ csúcsán vagy. És itt ugyanez a helyzet: mindenki a Milanról beszél… Miért is? Mert mi vagyunk a legnagyobbak.”

A REDBIRDRŐL
„A Milan a leghíresebb klub Olaszországban. Mi képviseljük az olasz futballt a világban. DNS, mentalitás, örökség. A számok magukért beszélnek. Mindenki rólunk beszél és ez azt jelenti, hogy valami nagyot csinálunk. Egy új mentalitás. A vezetőségünk fiatal és nemzetközi, különböző vízióval és ambícióval rendelkező emberekkel. Megvan az éhség és nem félünk, ez az erősségünk. Azt tesszük, amiben hiszünk, mindezt korlátok és félelem nélkül a magunk módján. Nem figyelünk másokat, mindig előre megyünk, mindig. Ha bármilyen falat találunk magunk előtt, akkor fogjuk és lebontjuk. Mi vagyunk a ‘rock and roll’ és mindig a legjobb eredmény elérésére törekszünk.”