Sergio Conceicao megtartotta sajtótájékoztatóját a Torino elleni mérkőzés előtt a Serie A 26. fordulóját megelőzően. A portugál edző hangsúlyozta, hogy nagyon fontos meccs következik és beszélt a Bajnokok Ligája-kiesésről, a csapat állapotáról, Theo Hernándezről, a szezonról és a nehézségekről is.
„Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz egy nagyon kemény ellenféllel szemben, mely a 2025-ös évben csak a Bologna ellen kapott ki. Erre a mérkőzésre kell koncentrálnunk és olyan hozzáállásra van szükség, mintha a Bajnokok Ligája döntőjében játszanánk, de nem csak itt Torinóban, hanem a szezon minden egyes hátralévő mérkőzésén. A Torinónak számos érdekes játékosa van, mint például Ricci és egy olyan csapatról van szó, amely mindig azzal a szemlélettel lép pályára, hogy jó eredményt érjen el. A mérkőzésen a kezünkbe kell vennünk a játék irányítását.” – mondta Conceicao.
A BL-KIESÉS UTÁNI NAPOKRÓL
„Egy mérkőzés után rögtön elkezdjük a munkát a következő meccsre. Koncentrált csapatot láttam, még akkor is, ha nyilvánvalóan mindenkinek fájó volt a kiesés. Jól felkészültünk a mérkőzésre, de a futballban az eredmények számítanak. Mindig azt mondom, hogy a futball egyszerű, gólt kell szerezned és nem szabad gólt kapnod, de ezen az egyszerűségen belül sok összetett dolog van. Minden szinten nagyon sok munka szükséges ahhoz, hogy rendbe tedd ezeket a részleteket. Folytatnunk kell a fejlődést és a munkát. Kevés idő áll rendelkezésre, a mi hibánkból is, mert egyből bekerülhettünk volna a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Most a bajnokságban a negyedik hely elérésére és az Olasz kupára kell fókuszálnunk. Azt láttam, hogy a játékosok jól felkészültek.”
THEO HERNÁNDEZRŐL
„Nem fogok olyan dolgokkal foglalkozni, mint a hajszín. Felőlem a játékosoknak lehet sötét, fehér vagy szőke haja is, amíg profizmussal dolgoznak és mindent beleadnak. Beszéltem Theóval a Feyenoord elleni mérkőzés után. Ő a klub értéke és nagyon sok örömöt szerzett a Milan-szurkolóknak. Tisztában van azzal, hogy nehéz helyzetbe hozta a csapatot, de ezt már megbeszéltük az öltözőben közösen az egész csapattal. Theo a rendelkezésemre áll a Torino elleni meccsen, ahogy a többi 22 játékos is.”
A JÁTÉKOSOK ÁLLAPOTÁRÓL
„Walker nem bevethető, a választásaim a csapat összeállítását illetően a játékosok erőnléti szintjétől függnek. Pulisic még nem képes végigjátszani 90 percet. Gimenez egyre jobb, de még nincs a legjobb formában fizikálisan. Amikor megérkeztem, több játékos is sérült volt, beleértve Loftus-Cheeket, aki még mindig nincs bevethető állapotban. Három naponta mérkőzést játszunk és nem könnyű kezelni ezt a helyzetet.”
A FORDULÓPONTRÓL
„Hozzászoktam a nagy nyomással járó feladatokhoz. Nagyon tisztelem a Milan történelmét, ami egészen fantasztikus és tele van nagy nevekkel az edzők, a játékosok és az igazgatók terén. Amikor nem nyersz egy ilyen nagy klubnál, akkor több a szóbeszéd. Tudtam, hogy nehéz lesz, ez egy nagy kihívás. Azért vagyok itt, mert szeretem a nehéz dolgokat. Minden helyzetet nagy intenzitással élek meg. Nagyon szenvedélyesen dolgozunk minden egyes nap. Az edzéssel és a mérkőzésekkel foglalkozom, melyekre fel kell készülnünk. Mindig jobb kimondani, amit gondolsz és a csapat is fejlődik ebből a szempontból. Helyes, ha nyíltan kimondjuk a dolgokat. Jobb kimondani a kemény igazságot, mintsem valami szépet, ami hazugság.”
A TÁMADÓ-SZEKCIÓRÓL
„Fejlődünk, de még mindig nem vagyunk a legjobb formában. Célom, hogy egy agresszív csapattá váljunk, hogy megakadályozzuk, hogy az ellenfél a kapunk elé kerüljön. Egyszerre szoros és kompakt csapatnak kell lennünk. Szerintem képesek vagyunk ilyen típusú játékot játszani, megtartva az egyensúlyt. Beszéltünk a problémákról a csapattal és dolgozunk rajta.”
A FEYENOORD ELLENI CSERÉKRŐL
„Én vagyok az edző és én hozom meg a döntéseimet. Gimeneznek problémái voltak az elmúlt hetekben. ezért megkérdeztem tőle, hogy érzi magát és azt válaszolta, hogy fáradt. Ilyenkor vagy egy másik középcsatárt cserélek be, mint például Abrahamet vagy egy mozgékonyabb játékost.”
A SZEZONRÓL
„Nem vagyok olyan, aki számolgat. Nem akarok a szezon végére gondolni. Minden nap nagy intenzitással dolgozom. Hazahozom a munkát is, aminek a családom nem örül, de ez van. Nem mindig csinálok mindent jól, de minden nap szenvedélyesen dolgozunk. Csütörtökön kezdtük a felkészülést erre a meccsre és elkészítettük a videoanyagokat. Pénteken volt 31 éve, hogy meghalt az édesanyám, akkor 18 éves voltam. Két évvel ezelőtt elveszítettem az édesapámat. Ha ezeket összevetjük a futball nehézségeivel, akkor nem félek semmitől.”
1 hozzászólás
Kezdem unni már ezt a szöveget,hogy úgy kell játszani,mintha a BL döntőn játszanánk.
Inkább játszunk csak úgy,hogy nyerjünk….egy apró kutyagumi góllal,de nyerjünk,mert köll a három pont…
Ezért keresik magukat halálra…ennyit megérdemel a szurkoló nem? De!