Sergio Conceicao nyilatkozott az Empoli elleni győzelmet követően és elismerte, hogy nagy kockázatot vállalt azzal, hogy Fikayo Tomori kiállítása után a pályán tartotta a támadó szellemű játékosait, azonban mindenáron meg akarta szerezni a győzelmet.
„Sok pozitív dolog volt a mérkőzésen, de tovább kell dolgoznunk és fejlődnünk. Higgadt maradtam és kockázatot vállaltam azzal, hogy a kiállítás után nem cseréltem be rögtön egy középhátvédet, ehelyett Joao Félix húzódott vissza a középpályára Reijnders mellé. Ez olyan lépés volt, amit korábban nem gondoltam volna, hogy fontolóra veszek. Nem akartam senkit lehozni a támadósorunkból, mert meg akartam nyerni a mérkőzést, végül is mi vagyunk a Milan.” – nyilatkozta Conceicao a mérkőzés után.
„Igaz, hogy egy mérkőzés alatt fontos a csapat egyensúlya. Mindannyiunknak meg kellett próbálnunk mindent beleadni és kitolni a határainkat a győzelem érdekében, de végül jól alakult és az Empolinál is kiállítottak egy játékost. Aztán kijött a minőségbeli különbség a pályán, de persze már előtte is voltak pozitívumok. Úgy gondolom, hogy jól játszottunk egy nehéz mérkőzésen, egy nagyon agresszív csapattal szemben. Nagyon gyorsan előre juttatták a labdát és a védők mögé kerültek. A lepattanók nagy szerepet játszottak a mérkőzésen. Nem könnyű itt játszani, ez egy nehéz terep.”
„Jelenleg több megoldási lehetőségünk van, mint egy hónappal ezelőtt. Magabiztos voltam a labda nélküli játékunkat illetően, ami nagyon fontos. Tudjuk, hogy elöl technikailag valódi minőség rejlik bennünk és azt akarjuk látni ezektől a játékosoktól, hogy valami extrát nyújtsanak akkor is, amikor nem nálunk van a labda. Ez egy olyan kompromisszum, amit meg kell tenniük a csapatért, az edzőért, a szakmai stábért és a klubért. Vállaltam a kockázatot, hogy többet érjünk el ezen a meccsen, mert bíztam a munkánkban és tudtam, hogy gólhelyzetekbe tudunk kerülni még akkor is, ha emberhátrányban vagyunk. Hittem benne, hogy képesek vagyunk gólt szerezni és nyerni.”
Conceicao szavai a DAZN-nak a lefújás után: „Az egységes és kompakt védelmi vonal illetve a magasan való helyezkedés egy olyan szempont, amelyen dolgozunk, még ha nincs olyan sok időnk, mint amennyit szeretnék. A védelmi vonal nagyon fontos a csapat kompaktságának megteremtése érdekében. Nem játszunk lesre, ez nem tetszett és ezzel a hozzáállással szenvedhetünk. A játékosok elfogadják, amit meg akarunk valósítani és sokat dolgozunk ezeken a részleteken, amelyek nagyon fontosak számomra és a csapatnak is egyaránt.”
„Cserék? A kiállítás után nagy volt a kísértés, hogy lehozzak egy támadót és pályára küldjek egy középhátvédet, de nem tettem meg. Musah kiment a jobb szélre, Walker pedig Pavlovic mellé középre húzódott és Félix egy sorral hátrébb jött. Vállaltam a kockázatot, hogy nyerjünk, mert egy olyan szintű klubnál, mint a Milan egy döntetlen két pont elveszítésével ér fel. Elvégeztük a feladatunkat és három ponttal távoztunk.”
„Gimenez? Ő egy minőségi játékos. Már akkor ismertem őt, amikor a Porto edzője voltam. Sikerült elhoznunk Gimenezt, ahogy Félixet és Walkert is. Mindhárman minőségi futballisták és még több variációs lehetőséget biztosítanak a csapat számára. Egy csapat akkor működik jól, ha a játékosok hajlandóak feláldozni magukat, kilépni a komfortzónájukból és egy nagyobb célért küzdeni, ami a csapat érdeke. Ezek a részletek magasabb szintre emelik a játékosokat. Mindannyian tudjuk, hogy Félix, Leao, Pulisic, Gimenez és Abraham is jól teljesít, amikor nálunk van a labda, de teljesen más a feladatuk, amikor az ellenfél birtokolja a labdát. Nem csupán a védekező játékosok feladata, hogy csapatként kompaktak és szilárdak legyünk. Ha ezt megértik, akkor több mérkőzést fognak nyerni. Ezek az én gondolataim a futballról.”