A Milan hozta a kötelezőt és idegenben 2-0-ra nyert a 16. helyen álló Empoli ellen az olasz bajnokság 24. fordulójában. Rafael Leao csereként beállva volt eredményes, míg Santiago Gimenez góllal debütált a Serie A-ban, így a csapat értékes 3 pontot szerzett.
![]() |
EMPOLI – MILAN 0-2 |
Időpont: 2025.02.08. 18:00 |
Helyszín: Stadio Castellani, Empoli |
Játékvezető: Luca Pairetto |
Gólszerzők: Leao (68′), Gimenez (76′) |
Sárga lapok: Henderson, Grassi ill. Félix, Tomori, Gimenez |
Piros lap: Marianucci (65′) ill. Tomori (55′) |
Serie A 2024/25, 24. forduló |
Alig nyolc perc leforgása alatt két erősen vitatható játékvezetői ítélet is hátrányosan érintette a Milant: előbb Tammy Abrahamot buktatták a tizenhatoson belül, majd Kyle Walkert nagyon csúnyán megtaposták, azonban Luca Pairetto és a VAR egyik esetet sem szankcionálta. Pár percre rá Yunus Musah lapos lövését Davis Vasquez fogta, majd Joao Félix lövése elsuhant a kapu mellett. A 33. percben helyzetbe került az Empoli, ám Lorenzo Colombo lövése a kapufáról kipattant. Az első játékrész hosszabbításában Theo Hernández harcolt ki szabadrúgást a tizenhatos vonala előtt, de a tekerése mellé ment.
Az 55. percben emberhátrányba került a Milan: Lorenzo Colombo leshatárról indult és Tomori szabálytalankodott vele szemben, így a játékvezető felmutatta a második sárga lapot és a piros lapot. Mivel az angol védőt második sárga lappal állították ki, így a protokoll alapján a VAR nem avatkozhatott be a leshelyzet megvizsgálása érdekében. Tíz perccel később Luca Marianucci és Santiago Gimenez csatáját a VAR jelzése alapján a játékvezető visszanézte, majd sportszerűtlenség miatt az Empoli védőjét azonnali piros lappal kiállította és a Milan csatárának sárga lapot mutatott fel, így mindkét csapat 10 emberrel folytatta.
A 68. minutumban a Rossoneri előnyhöz jutott az Empoli ellen: Christian Pulisic nagyszerű beadására Rafa Leao érkezett a hosszú oldalon és a kapuba fejelte a labdát (0-1). A meccs hajrájához érkezve Theo Hernández szögletből tette középre a labdát és Joao Félix fejese elsuhant a kapu fölött. A 76. percben a Milan kétgólosra növelte az előnyét: Mike Maignan kirúgása után Pulisic indította Santiago Gimenezt, aki átvette a bal lábára és gyönyörűen a hálóba tekert (0-2). A mexikói válogatott csatár az első gólját szerezte a Milan színeiben a Serie A-ban való debütáló meccsén.
Hat perccel később Joao Félix került ziccerbe, azonban az emelését Vasquez kivédte a tizenhatoson belül. A meccs utolsó helyzete Ismael Konate előtt adódott és a lövése elsuhant a kapufa mellett. A Milan behúzta a három pontot a bajnokságban és győzelemmel hangolt a jövő heti Feyenoord elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre.
KEZDŐCSAPATOK:
EMPOLI (3-4-2-1): Vásquez; De Sciglio, Marianucci, Viti (28′ Goglichidze); Gyasi, Henderson (70′ Kouamé), Grassi (81′ Bacci), Pezzella; Esposito (80′ Konate), Cacace; Colombo (70′ Żurkowski). Cserék: Seghetti, Silvestri; Fălcușan, Sambia, Tosto; Brayan.
AC MILAN (4-4-2): Maignan; Walker, Tomori, Pavlović, Hernández; Musah, Fofana (46′ Pulisic), Rejinders (69′ Thiaw), Jiménez (46′ Leão); Abraham (46′ Gimenez), João Félix (84′ Terracciano). Cserék: Sportiello, Torriani; Bartesaghi, Gabbia; Camarda, Chukwueze, Sottil.
ÖSSZEFOGLALÓ:
KÉPGALÉRIA:












23 hozzászólás
Végre úgy játszott a Milan, ahogy egy nagy csapatnak kell egy kis csapat ellen. Az első félidőben a B csapat hajtott, a másodikban pedig az A, esélyt sem adott. Szerintem a Milan akkor is nyert volna, ha az Empolinál nincs piros. 👏👏
Nem tudom, de nekem az a Tomoris eset nagyon lesnek tűnt. Miért nem mutatták meg?
+ az első félidei taposás még sárgát sem ért?
Hihetetlen volt megint a bíráskodás! A taposásért semmit nem ad, bezzeg nálunk mindenért villan a sárga. Gonsolom nem véletlen, hogy Tomorinál nem vizsgálták a leshelyzetet… Abraham esetében volt kontakt, akkor miért nem tizi? Vagy ha nem volt büntető, akkor Tammynak is járt volna sárga, nem? Ha már félixnek járt…
Közben a Juve meccsen hozzáértek kézzel a labdához – semmi. (Oké, de nálunk is elnéznék?) Majd egy beívelésnél miután (!) elfejelte a labdát a játékos, a kivetődő kapus súrolta a fejét. 89.percben büntetővel nyertek a zebrák. Sokkal kisebb kontakt volt, mint Abraham esetében, és a labda sem volt már sehol. Hányinger.
Na azért Gatti fejét dupla ököllel találta el, azon nem nagyon volt mit gondolkodni.
Ez a mai botrányos volt, főleg ,hogy miért nem használták a VAR-t amikor kellett volna. Illetve kis érdekesség, de VAR áltál nem adhatsz sárgát, szóval vagy Gimenez is piros vagy semmi. 🤔
Adhat sárgát, nagyon gyakori, csak sárgára nem hívhatják ki. Gyakori eset pl, hogy kihívják a bírót piros gyanúra, úgy érzi, hogy nem piros, de kioszt egy sárgát. Itt szerintem mindkét esetnél pirosra gyanakodtak (bár lehet, hogy csak a retorziós tökönrúgásra), a VAR kihívás indokolt volt, onnan meg a bíró dönt, bármit adhat.
Off: Itt 2 hetente előadod a hattyúhalálát és kijelented soha többet nem olvasod amit írok 😄 ezzel mindenki tök jól elvan és a világ se dőlt össze, aztán valahogy még se bírod ki…
On: Én úgy tudom ,hogy az ilyen esetéknél vagy piros vagy ha a pályán nem adott rá sárgát akkor itt sem adhat. Tiz és más esetéknél alap ,hogy a szabálytalan fél kap egy sárgát is, de ilyen helyzetbe azt vizsgálja a VAR, hogy piros volt vagy sem. (Ezért is volt kellemetlen amikor Gimenez mozdulatát nézték, a mai fújásnál kinéztem volna ,hogy őt is kirakja)
Nem így van, nagyon gyakran ad a bíró sárgát a kihívás után, ha nem is fújta le elsőre. Ehhez joga van. A VAR-nak nincs joga kihívni valamit sárgára, illetve annak annullálására. A bíró a látottak alapján abszolút bármit tehet. Fura szabály, de hát ez van, gondolom azért, hogy ha már látta, ne kelljen úgy csinálnia, mintha nem látta volna. De simán be kéne vezetni a sárgára csekkolást is.
Az a baj, hogy hiszek abban, hogy az emberek tudnak változni, ergo abban is, hogy te is meg tudsz tanulni emberi hangnemben írni. Tudom, hogy képes vagy rá, bizonyos időszakokban megy, aztán elfüstöl az agyad. Látod, tévedtél, én nem röhögő smiley-kkal meg „milyen baromságokat beszélsz már” hangnemben válaszoltam, hanem szépen, normálisan. Mint mindenki ezen az oldalon kb, Steelman, stb. Ha nem értenek egyet a másikkal, vagy akár egyenesen objektíve téved a másik, csak szépen válaszolnak rá és kész. Én is. Neked is menni fog! Max pár hétig megint nem olvaslak, ha elkezded a cyberbully stílust. Mint látod (megint kötözködni kezdtél, de ezt még értem, de azért reagáltam rá), én is normális keretek közt ismertettem veled a tévedésed, ha lejjebb-feljebb nézed, mások is tettek így csak ezen poszt alatt, így azt hiszem jogosan várom el ugyanezt fordítva. Meg amúgy is.
ON, és remélem az is marad.
„Although the VAR cannot call over the referee if he has missed a yellow card, the card can be shown if the referee goes over to review for another reason, in this case for a possible sending off.”
Asszem 19 óta ez a szabály. És nagyon gyakran lehet ilyet látni, ha néz az ember összefoglalókat, tényleg kifejezetten gyakori eset.
Egy összefoglalót láttam, ott úgy tűnt, hogy csak súrolja Gatti fejét. De ettől függetlenül is botrányosnak érzem ami a mi meccsünkön történt.
Én is várom szeretettel a Tomoris esetet. Tomori hülye volt, de az, hogy a VAR elvileg nem is ellenőrzött, nekem kicsit olyan volt, mintha elfelejtették volna, hogy itt les is lehet. Ettől még lehet, hogy tényleg nem volt az, de fura, hogy akkor miért nem mutatták.
A Walker elleni szabálytalanság nyilván tévedés volt, sajnos.
De a meccsről: ettől függetlenül gyengék voltunk, a cserékkel nyilván megjött a változás is, plusz felteszem az öltöző falából is ki kell majd szedni SC ököllenyomatát, fizethet majd büntit a Milan. De most már akkor is nagycsapatnak tűnünk, amikor gyengébben játszunk. Lehet érezni, hogy van a csapatban most némi profizmus, a csapatvédekezés egyértelműen fejlődik, és győztes a mentalitásunk.
A téli átigazolási piac kiemelkedő sikerességével pedig minőségibbek lettek a játékosaink is, az sem kis dolog nyilván.
Versenyben vagyunk abszolút a 4. helyért.
Sárga lap eseténél nincs Var, ha azonnali pirosat kap, akkor visszafújták volna, így a szabályok szerint nem tehettek semmit.
Bakker tényleg, ez egy baromi specifikus eset volt. Igazad van. Viszont évek óta mondogatom, mennyire szánalmas, hogy 2. sárgára nem avatkozhat közbe a VAR. Mitől kevésbé meccset eldöntő eset az, mint a piros? Pontosan ugyanaz a kettő.
A foci valahogy mindenben 10-20 évvel le van maradva. Technológiában (mikor volt a teniszben sólyomszem, 2007 körültől?), meg a saját hülyeségeikben is. Annyira lassan őrölnek a malmaik, hogy évek telnek el, míg egy nyilvánvalóan rossz szabályt módosítanak.
Igen, második sárgánál nem nézheti meg, de egyből pirosnál igen, cserében a barom a zászlójával nem lenget, mert úgyis jelez a les rendszer, de aztán mégse jelez mert történt egy második sárgás szabálytalanság, amit nem nézhet vissza a VAR és így piros, amit valószínűleg egy teljesen egyértelmű les előzött meg. Labdarúgás, 2025… Tegye fel a kezét aki ezt érti. Ja és annak tudatában, hogy tudják hogy mekkora baromság ez, még vissza se mutatják, nehogy kiderüljön hogy egyértelműen les előzte meg az esetet és olajat öntsön a tűzre.
Igen, ha belegondolunk, mekkora kontárság ez a szabály, legalábbis ezen része… tényleg kabaré szintű. 🙂 De a VAR ebben az esetben sajnos tényleg jól járt el.
Azért félidőbe SC is lehozhatta volna Tomorit, nagyon feltolt védőkkel voltunk, benne volt ,hogy egy mögéjük belőtt labdából baj lesz, főleg ,hogy a gyorsabb védőnk volt a lapos. Ettől még hülyeség volt a Tomoris dolog, csak edzőként ezt is figyelnie kellett volna.
Azért láttunk már olyat, hogy szögletet ítélt a spori, de rászóltak, és kirúgás lett belőle.
Akkor itt miért is nem?
Ez lehetetlen. Mármint VAR-al. Olyan néha van hogy a partjelző annyira erősen jelez hogy gyorsan meggondolja magát.
Valóban nem ment ki videózni, de úgy emlékszem, hogy a fülesre mutatott, kvázi elnézést kért, és jelezte a kirúgást.
Amúgy akkor még egy utolsó kukacoskodás: Tomori nem az utolsó emberünk volt? Vissza kellene nézni, hogy a középen visszafutó emberünk hol helyezkedett. Ugyanis, HA Tomori utolsó ember volt, akkor a VAR-nak jeleznie kellett volna az egyből piros lehetőségét, nem? (A későbbiekre nézve nem mindegy, hogyan állítják ki.) Akkor pedig már a lest is megnézték volna…
Hű, ez durva csavar lett volna. 😀 A teniszben van néha, hogy a szerváló chellengeli a saját szerváját, mert mondjuk a másik egy nagyon jó fogadást ütött belőle, és reménykedik, hátha rossz a szerva eleve, ez hasonlóan hangzik, reklamálhattunk volna a pirosért XD De szerintem nem volt utolsó ember. De a felvetésed igazolja, milyen rettenetesen gagyik néhány ponton a szabályok. Az alapja nyilván jó, de az egész valahogy nem átgondolt.
Gondolom nem láttad a Chiefs-Bills meccset. A legnagyobb pénzt generáló sportban ennél nagyobb dolgokat néznek el visszanézéseknél, de NBAnél se mész sokra a videózással.
fu nagyon rossz volt a játékvezetés….
Nálam Gimenez a meccs embere. kiegyenlítette a felállást olyan vérbeli Matarazzis pofátlan irritálással majd lezárta a meccset.
Felix üde szinfolt de ma túlkombinálta. meghalt a szépségben. Meg kell tanulnia mikor kell még egy csel és mikor kell passzolni meg az a kapussal szemben elflegmázott helyzet is…. Ha maradni akar akkor ezeket kiméletlenül le kell zárni, hogy komoly fejtörést okozzon a vezetőségnek az év végeztével.
Leao hááát ott a gól és végülis ezért van de ma megint hajmeresztő volt amit utolsó passzoknál művelt. Ennyire nem látni, hogy hol a csapattársad meg merre mozog. Felnézne kb 3szor ennyi asszisztja lehetne.
Fofana ma nagyon lassította a játékot. ilyen időben nekem sem lenne kedvem játszani de mégis ő ezért mocsok sok pénzt kap. Jól jön Bondo ha bevethető lesz.
A régi játékosokon még mindig látom, hogy nem mernek kapura törni nem mernek lőni 16ról.
Pulisic volt feltünő, hogy 16nál senki előtte lőhetne vagy vihetné még de kidobta a jobb szélre Gimeneznek aki lehetetlen szögben volt….
Viszont Jimenez meg egyre jobb és lassan helyet követel magának.
Hát minél jobb annál hamarabb viszi vissza a Real.
Gimenez pedig eddig azt ,hozza amit egy Milan csatárnak kell, rég láttunk már ilyet, de tetszik.
Ha Pairetto és társai ,,munkássága” alapján kellett volna eldöntenem mit nézek elsőre azt gondoltam volna hogy egy olasz cirkuszi előadás megy a TV-ben ahol éppen a Bohócok lépnek fel. Az a vicc hogy ezeket az embereket az ilyen ámokfutások mellett mindenféle következmények nélkül továbbra is alkalmazzák ahol folytatják zseniális munkájukat. Normális helyeken ez instant kirúgàs, de Olaszország e tekintetben minden csak nem normális.
Viszont hogy a meccsről is pár szót, mintha valami végre kezdene összeállni. Abszolút látni SC keze munkáját az egészben. Az igazolások közül Walker ismét tanári volt. Gimeneznek úgy néz ki sikerül az ami Moratanak nem, csak így tovább. Félix az utolsó perceiben kihagyott egy ordító ziccert, de összeségében megint jól játszott. Az a kreativitás nagyon hiányzott amit ő képvisel, tartson ki még sokáig.
Pavlo, Puli, Leao kiemelkedőek voltak, de igazából senki nem volt rossz. Abraham talán, de belefért.
Pulisic két gólpassz. Nálam Ő a meccs embere. Gimenez féle gól már rég hiányzott a csapattól. Nem értek egyet a kommentátorral. Szerintem önmagukban a cseréink nem lettek volna elegek, legalábbis kevésbé, mint az, hogy a két kiállítás után megnyílt jobban a tér a kreatív játékosok előtt. Megemlíteném még Pavlo csupaszív játékát. Nagyon örülök, hogy nem adták el. Balkáni származása ellenére sokkal higgadtabb mint Tomori, aki pár pillanat alatt örjöngő, hisztis csajba tud átmenni bármikor.