Marco Van Basten, a Milan korábbi legendás csatára ismét kés alá feküdt és 60 évesen megoperálták a bokáját.
A háromszoros Aranylabdás klasszis a karrierje végén súlyos térd- és bokasérüléssel bajlódott, amelynek következtében 1993 és 1995 között egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára és viszonylag fiatalon, 31 évesen 1995-ben visszavonult a profi futballtól.
Az ANSA hírügynökség beszámolója szerint Van Basten jobb bokáját megoperálták a pisai San Rossore klinikán. A műtétet Niek Van Dijk professzor végezte, aki tekintélyes ortopédorvos és az artroszkópos beavatkozások illetve a bokaműtétek specialistája. Az operáció célja az volt, hogy növeljék a bokaizület mozgékonyságát és kezeljék az állandó bokafájdalmat.
Van Basten szavai néhány órával a műtét után: „Nem érzek nagy fájdalmat és az orvos azt mondta, hogy minden nagyon jól ment a műtét során. Van Dijk professzor javasolta nekem ezt a lehetőséget. Meg kellett műteni, mert már nagyon fájt a bokám. 1996-ban megműtötték a bokámat, majd 1998-ban Van Dijk megoperált és 2010-ben pedig kitisztították a bokámat. Mindig sportolok egy kicsit, mert ez jót tesz a testnek és a léleknek is. Fel kell ismerni, hogy hol a határ és mennyit követelhetsz a testedtől.”
Van Dijk professzor elmondása szerint Van Basten számára a boka mozgatása egyre korlátozottabb és fájdalmasabb volt, ezért volt indokolt az operáció, mely nagyon jól sikerült. Az orvos 6 héten belül teljes felépülést vár a 60 éves legendától.
5 hozzászólás
ájj, akkor a március eleji BL-nyolcaddöntőkön még erősen kérdéses a játéka… jussunk túl az Arsenalon/Interen is, hogy a negyeddöntőben már tuti lehessen rá számítani!
Ez a Van Dijk most meglepett.. kiemelkedő védő létére ortopéd sebész másodállásban! :O
Basten bácsinak meg jobbulást!
Talán kicsit hosszabbra nyúlt a vártnál, de végre, már csak 6 hét a felépülésig.
Origit sajnálom, még eggyel hátrébb kerül a sorban, pedig nagyon küzd a kezdőbe kerülésért.
– Professzor Úr, hogy sikerült a műtét?
– Úgy gondolom, nagyon jól. A beavatkozás zökkenőmentes volt. Ha Marco követi az orvosi és a fizioterápiás utasításokat, olyan lehet a bokája, mint 30 évesen.
87-88-ban miatta lettem Milan drukker, tizenévesen két hétig focizni nem volt kedvem, amikor Marteens professzor elkeserítető híreket közölt.