A Milan ellenfelet kap a Bajnokok Ligája rájátszásában, miután a 13. helyen továbbjutott a kieséses szakaszba.
Lezárult az új lebonyolítású Bajnokok Ligája 2024/25-ös kiírásának alapszakasza. A tabella első nyolc helyén álló együttes automatikusan továbbjutott a nyolcaddöntőbe. A 9-24. helyezett csapatok pedig a rájátszáson keresztül kvalifikálhatják magukat a nyolcaddöntőbe.
Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken délben, 12:00-kor tartja Nyonban, Svájcban a Bajnokok Ligája rájátszásának sorsolását. Az eseményen fény derül arra, hogy milyen párosításokat rendeznek a nyolcaddöntőbe jutásért. Minden csapat két lehetséges együttes közül kap ellenfelet, így például a 13. helyezett Milan a 19. Feyenoord vagy a 20. Juventus ellen fog játszani. A sorsoláson dől el, hogy melyik együttes lesz a Rossoneri ellenfele, azonban az ágrajz alapján már biztosra vehető az is, hogy a továbbjutó az Arsenallal vagy az Interrel találkozik a nyolcaddöntő keretein belül.
A pénteki sorsolást 12:00-tól az UEFA hivatalos honlapja és a Sport 1 élőben közvetíti.
Nyilvánosságra hozták az időpontokat is, így a BL-rájátszás odavágóit február 11-én és 12-én rendezik, míg a visszavágók február 18-án és 19-én lesznek.
SORSOLÁS MENETE:
- Az alapszakaszban a 9-16. hely között végző csapatok kiemeltek lesznek és a 17-24. helyen lévő – nem kiemelt – csapatokkal fogják összesorsolni őket.
- Minden együttes két csapat közül kap egy ellenfelet az alapszakasz tabellája alapján. Például a 9. és a 10. helyen végzett csapatok a 23. vagy a 24. helyen záró csapatokkal találkoznak, a 11. vagy 12. helyezett a 21. vagy a 22. helyezettel játszik és így tovább.
- Azonos nemzetiségű csapatok is találkozhatnak egymással.
- Az alapszakaszban egymás ellen pályára lépő csapatokat is összesorsolhatnak egymással a rájátszásban.
- A rájátszás oda-visszavágós lesz. A kiemelt csapatok fogják a visszavágót hazai pályán lejátszani, míg az első meccsen idegenben lépnek pályára.
RÁJÁTSZÁSBAN SZEREPLŐ CSAPATOK:
KIEMELTEK:
- Atalanta
- Borussia Dortmund
- Real Madrid
- Bayern München
- Milan
- PSV
- Paris Saint-Germain
- Benfica
NEM KIEMELTEK:
- Monaco
- Brest
- Feyenoord
- Juventus
- Celtic
- Manchester City
- Sporting CP
- Club Brugge
LEHETSÉGES PÁROSÍTÁSOK:

2 hozzászólás
Tehát kaphatunk egy Juventust és ha továbbjutunk egy Intert.. nagyon jó..
Ez a csürhe a Feyenoord ellen se jutna tovább!