Sergio Conceicao, a Milan trénere a Dinamo Zagreb elleni 2-1-es vereség után elmondta, hogy változtatni kell azon, ahogy a csapat kezdi a mérkőzéseket és úgy véli, hogy az első félidőben alapvető hiányosságok voltak a játék terén. Conceicao az újságírók kérdésére válaszolva hozzátette, hogy úgy érzi, a csapata hisz az elképzeléseiben és a lefújás után csalódott, szomorú játékosokat látott az öltözőben.
„A mérkőzés minden epizódjából hátrányosan jöttünk ki. Az első félidőben a futball alapvető elemei hiányoztak. A labdarúgás támadó és védekező párharcokból és az agresszivitásból áll. Nehéz, ha hiányoznak ezek az alapvető dolgok. Az első 20-25 percig csak kevésszer jutottunk el a pálya utolsó harmadáig. Egy-egy egyéni hibát meg lehet érteni, ez nem probléma. Aztán a kiállítás mindent megnehezített. A gólunk után is próbáltunk győzelemre játszani, aztán újabb egyéni hibából kaptuk a második gólt. Ezen a szinten magas színvonalú mérkőzések vannak, ezért mindig készen kell állnunk és magas szinten kell játszanunk.” – mondta Conceicao a mérkőzést követően.
„Nem tudok semmi újat mondani, erősebben és agresszívebben kell megvívni a párharcainkat. A második félidő jobban tetszett, mert a győzelemre játszottunk, de nem sikerült. Most a következő meccsre kell gondolnunk és változtatni, mert még sok minden vár ránk a szezon második felében.”
„Összesen 17 játékosom volt ezen a mérkőzésen és Tomorit küldtem pályára jobbhátvédként. Volt 2-3 fiatal játékos a kispadon, továbbá néhányan nincsenek nevezve a keretbe és többen sérültek. Nem foglalkoztam ezekkel, a pályával vagy a játékvezetéssel, ami nem volt Bajnokok Ligája szintű.”
„Nekünk sokkal nagyobb motivációval kellett volna pályára lépnünk, mint az ellenfélnek. A felkészülésünk alapos volt, de aztán mindenkinek meg kell mutatnia a pályán a futball iránti szenvedélyét. Számomra a szenvedély a legfontosabb, különben válthatsz edzőt és jöhet akár a világ legjobbja is, de így nehéz.”
„Mercato? Beszélni fogok a vezetőséggel, hogy hol kell javulnunk. Megpróbálunk olyan megoldásokat találni, amelyek segíthetnek a csapatnak és ezáltal erősebbek lehetünk. Még mindig minden a saját kezünkben van a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. Minden esélyünk megvan, hogy továbbjussunk a rájátszásból a nyolcaddöntőbe.”
„Itt állok és elmondom, hogy én vagyok a felelős, aztán az öltözőben egymás szemébe kell néznünk. Nem fogom Gabbiát hibáztatni, aki rengeteget adott a csapatnak. Musah első sárga lapja elkerülhető volt. Csapatként hibáztunk és az ellenfél az első kaput eltaláló lövéséből gólt szerzett.”
„Nincs kétségem afelől, hogy a játékosok hisznek az elképzeléseimben. Őszintén válaszolok. Olyan játékosokat láttam, akik tényleg sajnálták és csalódottak voltak a mérkőzés után. Ha a játékosok nem hinnének bennem, akkor nem nyertük volna meg a Szuperkupát és fontos reakciót mutatva nem nyertünk volna Comóban vagy a Parma ellen sem. Változtatnunk kell azon, ahogy a mérkőzéseket kezdjük. Ha a kezdőként pályára lépő játékosok ezt nem teszik meg, akkor másokat fogunk pályára küldeni. Nagy a bizalom a játékosok és a stáb között.”
6 hozzászólás
Azt mondja ő a felelős. Oké.
De akkor miért mondja el minden nyilatkozatában ugyanazt. Nem tetszett az első félidő, nem úgy mentünk ki a pályára, nem volt meg a motiváció meg hasonlókat. Mért nem tud ezen változtatni? Azért lett hozva mert ez volt az előző edzővel is.
Minden meccsen lesz egy játékos aki összeveszik vele? Ha nem tudja kordában tartani őket akkor rosszabb lesz a helyzet mint Fonsecanal!
És mit vár a vezetőségtől? Kit fognak hozni az utolsó nap?
Amennyiben nem hosszabbítanak vele vagy nem vállalja tovább itt ,neki folytatni kell valahol az edzői pályát. Amúgy igazat mond! Nem egészen tudta mit vállalt -ezt írtam korábban is de legalábbis szerintem nem gondolta, hogy ennyire nagy a baj! Most tapasztalja is. Egiboy írta máshol ezt a „zseniális mixet” ami nagyon jól összejött az igazolásokkal.
„Kit fognak hozni az utolsó nap?”
Ennyi. 30.-ára virradó éjjel a sajtótájékoztatón milyen mercato-ról beszélnek még???
Sajnos bejöhet az, amitől tartottam. Jelentős bevételt hozó játékoseladás nélkül nem fog beruházni a vezetőség. Nem megy senki? – Akkor nem is jön senki.
Ha ezekután mégis érkezne egy „nagyágyú” az utolsó pillanatban, akkor megkövetem a vezérkart.
Csürhe csapat!
Valamelyik meccs előtt azt mondta, hogy nincs ahhoz hozzá szokva, hogy a meccs előtt sajtótájékoztatót kell adni.
Hát pajtás, neked a meccs utánit sem kellene erőltetned. Inkább mondd azt, hogy dühös vagy és nem nyilatkozol.
Szerencsétlen ,ebből még Capello se kezdene semmit….
Köszönöm zs betűsök…