Strahinja Pavlovic a Parma elleni bajnoki után világosan nyilatkozott a jövőjéről és kijelentette, hogy maradni akar a Milanban, továbbá kitért arra, hogy éhes a futballra és minden percben harcol a pályán, amikor lehetőséget kap.
A szerb középhátvéd a Girona elleni meccs után ismét kiváló teljesítményt tett le az asztalra, ezúttal a Parma ellen. Pavlovic 1 gólpasszal, 3 tisztázással, 1 blokkolással, 1 közbeavatkozással, 3 sikeres szereléssel, 11 megnyert párharccal, 3 kiharcolt szabadrúgással, 94 százalékos passzpontossággal, 2 kulcspasszal és 1 kiharcolt tizenegyessel vette ki a részét a 3-2-es győzelemből, valamint a rendes játékidő utolsó percében érvénytelenítették egy gólját is les miatt.
„Nehéz mérkőzés volt, de örülünk a három pont megszerzésének. Tetszett az a mentalitás, amit 2-1-es hátrányban mutattunk a pályán. Nehéz hetek voltak számomra játéklehetőség nélkül, de amikor a pályán vagyok, minden percben harcolok. Jövőm? Tíz mérkőzés óta nem játszottam, de a sajtóban sok pletyka keringett rólam. Itt vagyok és itt akarok maradni a Milanban.” – nyilatkozta Pavlovic a lefújás után.
„Calabria és Conceicao vitája? Nem voltam ott, de biztos vagyok benne, hogy minden rendben van. Ilyen dolgok előfordulnak a futballban. Biztosan egy félreértés történt és hétfő reggeltől mindannyian azon fogunk dolgozni Milanellóban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.”
„Az edző nagyon energikus és ezt mindig bizonyítja az oldalvonal mellett. Jó a kapcsolatom vele, sokat beszélgetünk és nagyon bízom benne. Itt vagyok és megpróbálom a legjobb formámat nyújtani a Milanért. Nagyon fontos, hogy sikerült két mérkőzést nyernünk egymás után. Mindig a pályára és a futballra összpontosítok.”
„Éhes vagyok a futballra, győzni akarok és ez vagyok én.” – tette hozzá.
4 hozzászólás
Csak remélni tudom, hogy nem adják el bagóért. Nagy pénzt nem adnak érte, nálunk még aranyat ér. Van két offense, egy defence, és egy two way középhátvédünk jelenleg.🙂
Rájöttem, kire emlékeztet a stílusa. Rüdigerre. Ő ilyen, a mozgása elég darabos, de közben kifejezetten gyors, labdával hasonló szinten vannak jó barátságban, mindketten elég kemények és határozottak elöl-hátul, de 1-1 hülyeség mindkettőben benne van. Rüdi nyilván jobb, elsősorban stílust írtam.
Ez a pali,egy az egyben egy Stam!!!
+1