Olaszországból és Szaúd-Arábiából is van érdeklődés Samuel Chukwueze iránt, akinek bizonytalan a sorsa a Rossonerinél.
Nemrég a spanyol élvonalban szereplő Real Betis kölcsönajánlatot nyújtott be a Milan vezetőségének Chukwueze játékjogáért, azonban a klub nemet mondott. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a nigériai támadó marad a csapatban a szezon hátralévő részében, ugyanis további kérői vannak a téli mercato alatt.
Nico Schira olasz újságíró szerint folyamatban vannak az egyeztetések a Bologna és a Milan között Chukwueze esetleges klubváltásáról. A bolognai együttes bejelentkezett a 25 éves támadóért és egy kölcsön+opciós ajánlatot tett a Rossonerinek.
A bolognai alakulat mellett egy meg nem nevezett szaúdi élvonalbeli klub is kifejezte érdeklődését Chukwueze szerződtetése iránt – írja Nico Schira, aki hozzátette, hogy a játékos januárban búcsút inthet a Milannak és nem tölt be központi szerepet Sergio Conceicao terveiben. A játékos szerződéséből még három és fél év van hátra, ugyanis tavaly nyáron az érkezésekor 2028. június 30-ig szóló kontraktust írt alá a klubbal.
Chukwueze nemrég épült fel a sérüléséből és már teljes értékű edzésmunkát végzett, így engedélyt kapott az orvosi stábtól arra, hogy visszatérjen a pályára. Február 3-án zárul a piac Olaszországban és a következő napokban kiderül, hogy történik-e előrelépés a klubváltás ügyében.
10 hozzászólás
Adjuk oda mellette Tomorit is a Juvénak, és akkor nézzük hátradőlve tavasszal a 8-9. helyről, ahogy a Bologna és a Juve harcol a negyedik BL-helyért. Szükség van mindkettejükre, nem gondolom, hogy ez valós infó lenne, hogy SC kipróbálás nélkül tenné ki a nigériai szűrét, pláne, hogy Musah-t kellett játszania most meccsekig jobb szélsőben…
Az jogos, hogy a Bolognát nem kellene erősíteni és nekik az is lenne, de a további résszel vitatkoznék. Musah mennyivel volt rosszabb ott ?
21 meccsen van 1gól+1gólp + Sassuolo B-nek vert kettőt a kupába. Jó beadásból nem sokkal van több neki, mint nekem.
Nem tudom mit láttok ebbe q Tomoriba hogy ennyire siratni kellene…
Sikerült Messiás számait alá múlnia és hozzá képest Salemaki jó játékosnak tűnik. Ezért azért eléggé meg kellett dolgoznia.
Mondjuk rejtély hogy ennyire nem megy neki. Szerintem nála ott ment el, hogy Pioli az első szezonjában alig adott neki lehetőséget, még akkor sem amikor jól játszott, csak amikor valaki sérült vagy eltiltott volt. Most meg látványosan nem megy neki és sokat is sérült.
Ha szerencsénk van, elviszik a Szaúdiak, vagy ha a Bologna tesz egy jó ajánlatot
Azért Messias szerintem többet volt kezdő, és nem volt előtte egy Puli a sorban. Mondjuk, Messias gyengébb játékos, de kevésbé kiismerhető, mint „bal lábra cselezek, ellövöm a hosszúra – nem tudok beadni” Chucku.
Adják oda érte Orsolinit és mehet. 😀
Írták őt tegnap a helyére. Meg korábban Soulet is. Bár előbbi a nevezés meg a magasabb Serie A rutin miatt jobb lenne.
Nem igazán váltak be az igazolásaink, megy is kapkodás, tovább -bizniszelgetés ezerrel! Ez nyáron Moncada pozíciójába is kerülhet vagy éppen az állásába! Erre a posztra a szurkolók korábbi Atalanta managereket emlegetnek és szeretnének a helyén látni! Ha már Orsolini akkor a Bologna nál dolgozó Giovanni Sartori az egyik ilyen szakember.. Őt én is elfogadnám a Milan sportigazgatójaként. Úgy tudom Kessié, Koopmeiners, Zirkzee az ő felfedezettjei.
Nálam ez egy örök dilemma, hgy azért megy rosszul a csapatnak, mert rossz játékosokat igazoltunk, vagy azért, mert olyan szakmai stáb dolgozik velük, akiknek a keze alatt elszürkülnek. Én valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyen gyakran mellényúlunk az igazolásoknál. Tény, hogy vannak kukázások, de speciel Chukwu és Okafor nem tartozik ezek közé és De Ketelare se. Félek, hogy se kellő szakmai se kellő lélektani felkészítést nem kapnak. Egy pszichológus nagyon elkelne a csapat mellett, főleg az újaknak lenne rá szükségük (bár Theot elnézve másak is). Ha van ilyenünk, akkor le kell cserélni, mert csapnivalóan dolgozik.