Ruben Loftus-Cheek, a Milan középpályása ma ünnepli a 29. születésnapját.
Loftus-Cheek 1996. január 23-án született Lewishamben, London déli részén, Angliában. Nyolc évesen, 2004-ben csatlakozott a Chelsea akadémiájára, ahol hosszú éveken keresztül pallérozódott. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd az U21-es csapatból felkerülve 2014. december 10-én egy Sporting elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen debütált az első csapatban.
2017 nyarán a Chelsea a több játéklehetőség és a fejlődés érdekében kölcsönadta a Crystal Palace-nak, majd 2020-ban újabb kölcsönidőszak várt rá, akkor a Fulham színeiben szerepelt. Az angol középpályás kiegészítőemberré vált a Chelsea-ben és talán a legjobb szezonját a 2018/19-es idényben futotta, amikor 40 tétmeccsen 10 alkalommal volt eredményes.
Nyolc idényt követően Loftus-Cheek búcsút intett a nevelőegyesületének, amellyel egyszer hódította el a Premier League-et, valamint Európa Ligát, Európai szuperkupát és Klubvilágbajnokságot nyert. Ruben az évek alatt összesen 155 tétmeccsen lépett pályára a Chelsea-ben, ezeken 13 gólt szerzett és 18 gólpasszt osztott ki.
2023 nyarán Olaszország felé vette az irányt, ugyanis bejelentkezett érte a Milan és a klub megállapodásra jutott a Chelsea-vel. A megegyezés értelmében a Rossoneri 18,9 millió eurót fizetett a játékjogáért. A 28 éves futballista 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá és gyakorlatilag azonnal alapemberré vált a csapatban. Loftus-Cheek a Bologna ellen mutatkozott be a Serie A-ban, aztán bő 1 hónappal később az első gólját is megszerezte egy Cagliari elleni 3-1-es győzelem alkalmával.
Loftus-Cheek az első milánói szezonjában alapember volt Stefano Pioli irányítása alatt és karrierje egyik legeredményesebb idényét érte el 40 tétmeccsen 10 gólt szerezve.
VÁLOGATOTT:
A korosztályos utánpótlás-válogatottakban való szereplés után 2017 novemberében egy Németország elleni felkészülési mérkőzésen debütált az angol válogatottban Gareth Southgate kezei alatt. Ruben eddig összesen 10 alkalommal viselte hazája nemzeti csapatának mezét és legutóbb 2018 őszén volt kerettag.

RUBEN LOFTUS-CHEEK
ADATOK:
Teljes név: Ruben Ira Loftus-Cheek
Születési idő: 1996.01.23.
Születési hely: London, Anglia
Nemzetiség: angol
Poszt: középpályás
Életkor: 28
Magasság: 1,91 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2027.06.30.
Mérkőzések a Milanban: 61
Gólok a Milanban: 10
Gólpasszok a Milanban: 3
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 2023.08.21. Bologna-Milan 0-2
Olasz kupa – 2024.01.10. Milan-Atalanta 1-2
Premier League – 2015.01.31., Chelsea-Man. City 1-1
Angol ligakupa – 2015.09.23., Walsall-Chelsea 1-4
Bajnokok Ligája – 2014.12.10., Chelsea-Sporting 3-1
Európa Liga – 2018.10.04., Chelsea-Videoton 1-0
MEGNYERT TRÓFEÁK:
Chelsea:
Premier League: 1x – (2016/17)
Európa Liga: 1x – (2018/19)
Európai szuperkupa: 1x – (2022)
Klubvilágbajnokság: 1x – (2022)
Milan:
Olasz szuperkupa: 1x – (2024)
Isten éltesse sokáig!