Ettore Quirini az olasz harmadosztályon belül váltott klubot és csatlakozott a Milan Futuro együtteséhez.
Folyamatban van a Milan Futuro megerősítése a téli átigazolási időszakban, ugyanis Daniele Bonera együttese a kiesés elkerüléséért harcol és a 18. helyen áll a tabellán. Az olasz tréner több erősítést is kért a vezetőségtől a csapat versenyképességének növelése és a bennmaradás kiharcolása érdekében.
A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolta Quirini játékjogát az olasz harmadosztályban szereplő Lucchese együttesétől.
A 21 esztendős jobbhátvéd kedden orvosi vizsgálatokon vett részt Milánóban, majd aláírta a szerződését a klubbal. Az átigazolási árát a felek nem hozták nyilvánosságra. Quirini 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá a klubbal. Az olasz futballista a Fiorentina utánpótlásában nevelkedett és 2021 augusztusában szerződött a Lucchese együtteséhez, ahol összesen 95 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 7 gólt szerzett és 6 gólpasszt osztott ki.
Quirini a Milan Futuro negyedik szerzeménye a januári átigazolási időszakban Andrea Magrassi, Michele Camporese és Simone Ianesi után.
5 hozzászólás
Talán egy edzőcsere célravezetőbb lenne, mint egy fél csapatot venni. Egy próbát megérne, vesztenivaló már nem nagyon van.
A vicc az előbb rúgják ki a sportigazgatót aki szól ez miatt, mint az edzőt 😄
Na, ez nem is olyan öreg! Talán még tényleg lehet jövője.
Azért Ianesi se öreg. 😉
Érdekes, hogy 4 játékost igazolt a futuro.
Ebből 2 idősebb 31-32 évesek, de ők egy osztállyal feljebbről jöttek.
A másik 2 fiatal 21-22 évesek, tehát ha tehetségesek a akár a nagyok közé is eljuthatnak. De ami a lényeg, hogy 2 közvetlen vetélytárs 2 stabil emberét hoztuk al, akik közül, mindkettő gólerős. Persze ez semmit sem bizonyít, de ha mi nem is erősödtünk (bár Ianesi már gólt is szerzett), a vetélytársak gyengültek.
Így elsőre nem tűnik rossz stratégiának, aztán majd kiderül.