A török élvonalban szereplő Fenerbahce készen áll komoly erőfeszítéseket tenni Strahinja Pavlovic szerződtetése érdekében a téli mercato alatt.
Múlt héten érkezett a hír, hogy a Fener bejelentkezett Pavlovicért és a megszerzésén dolgozik, azonban akkor a szerb középhátvéd egy rövid nyilatkozatában cáfolta, hogy Törökországba igazolna és kijelentette, hogy marad a Milan játékosa. Ennek ellenére a török klub minden követ megmozgat a transzfer érdekében.
Yagiz Sabuncuoglu, a SportsDigitale török újságírója szerint a Fenerbahce hivatalos ajánlatot tett a Milan vezetőségének Pavlovicért. A TRT Spor jelentése szerint a Fenerbahce a szerb védő leigazolására összpontosít és találkozó van napirenden a klubok között az üzlet megkötése céljából.
A Fenerbahce négy nappal ezelőtt vette fel a kapcsolatot a Milan vezetőivel Pavlovic miatt és a Milan-Girona Bajnokok Ligája-mérkőzés után folytatódni fognak a tárgyalások a megállapodás érdekében – számolt be Matteo Moretto a Relevótól. A szerb védő beszélt a honfitársával, Dusan Tadiccsal, aki a Fenerbahce játékosa. A török együttes készen áll nagy erőfeszítéseket tenni Pavlovic megszerzéséért.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Milan 18 millió eurónál magasabb összeget akar kapni a 23 éves középhátvédért, aki mindössze 14 mérkőzésen játszott és 923 játékpercet töltött a pályán az aktuális idényben. A Milan kedvező ajánlat és megfelelő feltételek ellenében hajlandó elengedni Pavlovicot alig 6 hónappal az érkezését követően.
A Gazzetta a mai számában arról ír, hogy a Fener mellett egy angol és egy német klub is érdeklődik Pavlovic iránt.
1 hozzászólás
Szerintem a Fener jól járna vele. Mourinho talán megkopott, de a játékosok kiválasztásában voltak jó húzásai. Ha lát benne valamit, az számomra érdekes.