Zlatan Ibrahimovic szombaton a Cagliari elleni 1-1-es döntetlenre végződő meccs kezdőrúgása előtt nyilatkozott a Sky Sport Italia mikrofonjainak és elmondása szerint az volt a céljuk az edzőváltással, hogy felrázzák a csapatot, azonban az Olasz szuperkupa megnyerése keveset ér, ha a bajnokságban nem tudják tartósan átvinni a lendületet a győzelmek elérése érdekében.
Ibrát az interjúban Marcus Rashfordról is kérdezték, akit a héten szóba hoztak a Milannal. A játékos testvére és egyben ügynöke Olaszországban járt és találkozott a Milan vezetőségével a transzfer megvalósíthatóságának felmérése miatt és úgy tűnik, hogy a Rossoneri szeretné kölcsönvenni az angol támadót a Manchester Unitedtől.
AZ EDZŐVÁLTÁSRÓL
„Reakciót vártunk, hogy az edzőváltás felrázza a csapatot. A játékosok elfogadták Conceicao munkamódszerét, ami fontos. Most az a legfontosabb, hogy jól folytassuk, különben az Olasz szuperkupa megnyerése kevesebbet ér. A Szuperkupa megnyerése volt az egyik célunk és most a bajnokságban is ilyen reakcióra van szükség, hogy pontokat szerezzünk. Amikor döntéseket hozol, hinned kell bennük. Januárig kitartottunk a választásunk mellett, de nem volt folytonosság az eredményekben és ezért úgy döntöttünk, hogy változtatunk.” – mondta Ibrahimovic.
A FELELŐSSÉGRŐL
„Egy csapat vagyunk és minden döntést csapatként hozunk meg. Mindenkinek megvan a maga felelőssége. Minden egyes nap egy új tapasztalat számomra. Egy olyan klubhoz csatlakoztam, ahol maximális nyomás van és ezt szeretem. Nem félek a kihívásoktól, fel vagyok töltődve, de alázatos vagyok. Nekem is fejlődnöm kell, ahogy mindenki másnak is. Mindig alázatos vagyok, akkor is, amikor veszítek és amikor nyerek. A pályán arrogáns voltam, amikor játszottam.”
MARCUS RASHFORDRÓL
„Nagyon jól ismerem Rashfordot, hiszen a Manchester Unitedben egy csapatban játszottam vele, amikor fiatal volt. Ő most már egy felnőtt férfi és egy nagyszerű játékos. Ő a Manchester United játékosa és nem hiszem, hogy sok kellene ahhoz, hogy meggyőzzük. Mindenki szeretne a Milanban játszani. Ez egy nehéz üzlet, még nem beszéltünk vele. Majd meglátjuk, hogy beszélni fogunk-e vele vagy sem.”