A Milan pontokat hullajtott a Genoa ellen

Sikerült elérnie ennek a vezetésnek, hogy nem lehet lelkesedni ezért a csapatért. Nem is tudom, milyen érzelmet vált ki belőlem a jelenlegi Milan. Volt, amikor büszke lehettem a csapatra, mert ha nem is mindig nyert, el lehetett mondani, hogy nem akárkik viselték a piros-fekete mezt. Volt, amikor szentségeltem, mert valamin elcsúsztunk, nem jött össze, pechünk volt, hülyék voltunk stb. Volt, amikor csak simán szar volt a csapat, anyáztuk Berlusconit, hogy miért nem csinál valamit.

Most olyan, mintha egy vállalat pénzügyi adatait nézném. Szinte semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem. Olyan hamisnak tűnik az egész. A tulaj több ezer kilométerről nyilatkozgat valami baromságot, van egy elnök, aki egy rakás szerencsétlenség, vannak ilyen-olyan igazgatók, van tanácsadónk… Időnként nyilatkozik valaki a vezetőségből, de olyan műanyag az egész.

Egy klub esetében az egyik legnagyobb tragédia, amikor a szurkolók közönyössé válnak. A győzelem okozta lelkesedés elillan, mert tudja/sejti a szurkoló, hogy ez nem egy fellendülés kezdete, nem egy olyan siker, ami majd beindítja a csapatot, hanem szinte valamiféle véletlen. Egy döntetlenen már nem is csodálkozunk, egy elvileg a Milannál gyengébb csapat ellen is benne van a levegőben, hogy nem sikerül nyerni. A vereségnek pedig semmilyen következménye nincs.

Az elmúlt rövidke időszakban Fonseca igyekezett tematizálni. Nekiment a bíróknak, nekiment – a Crvena Zvezda elleni győzelem ellenére – a csapatnak. Lehet, hogy politikusnak kellett volna mennie, mert egész jól ért ahhoz, hogyan kell elterelni a figyelmet bizonyos dolgokról. Minden egyes nyilatkozatával azt igyekszik demonstrálni, hogy mennyire kézben tartja a csapatot, miközben nagyvonalúan hallgat arról, hogy neki személy szerint milyen felelőssége van abban, hogy a csapat hozzáállása milyen. Belekapaszkodik valamilyen (vélt) bírói tévedésbe, mintha az determinálná a csapat játékát. Fanyalog, hogy nem tisztelik a Milant a bírók. Nos, elvileg lehetne mondani, hogy minden csapatot ugyanúgy kellene mérni, nem volna szabad az Intert és a Serie B-s csapatokat külön kezelni. De mindenki tudja, hogy a tiszteletet inkább megkapja a jól (jobban) álló csapat, mint a középcsapat vagy a kiesőjelölt. Ez van. Azok a csapatok, amelyek ezt megkapják, azok többnyire tettek – és tesznek is – érte. Tehát akkor, amikor a 8. helyen álló Milan szart sem érő edzője amiatt reklamál, hogy a Milant szerinte nem tisztelik, akkor azt nem nagyon fogja meghallani senki. Ha Conte vagy Inzaghi szólal meg, akkor ott a név meg a csapat aktuális helyezése azért nagyobb nyomatékot adna a dolognak.

Fonseca esetében többen mondták-írták, hogy „de legalább Piolihoz képest tökös”. Ebben lehet is valami, de ebben is valami sarokba szorított patkányhoz hasonló dolgot érzek. Ez a keménykedés valamiféle figyelemelterelésnek tűnik inkább. Fonseca fél éve van a Milannál, és kb. az a nagy eredménye a munkájának, hogy normális taktika nincs, a csapat játékstílusán változás nem látható – pedig legutóbb azt nyilatkozta, hogy ezért (is) érkezett -, de keménykedik a kulcsjátékosokkal (nem mondom, hogy nem érdemlik meg), tehát leginkább olyan dolgokat látni, amik a közönségnek szólnak. Mondhatja a szurkoló, hogy „hű, de jól tette, hogy leültette Leaót vagy Theo Hernandezt, meg is érdemelték”. De egy edzőnek ez lenne az elsődleges feladata? Nézetem szerint ez egy pótcselekvés. A fegyelem alakul, az eredmények majdnem mindent meghatároznak. Egy szárnyaló csapatnál is vannak problémák, hiszen a mellőzött játékosok úgy érzik, hogy kimaradnak az elismerésekből. Mégis nehezen tudnak érvelni azzal, hogy ők miért nem játszanak annyit, mert az eredmények azt mutatják, hogy az edző a használt játékosokkal éri el a sikereket, tehát nehezebb őt támadni. Fonseca azt a fegyelmet, hozzáállást hiányolja (és szinte ezt jelöli meg az eredménytelenség egyedüli okozójaként), amely azért nincs vagy nem megfelelő, mert azt a játékosok leginkább az eredmény(ek)ből, a sikerekből „vételezik”. A játékos viszont mit lát? Hogy rábízták őket egy – ezen a szinten – kóklerre. Minden szakmában vannak ugyanolyan végzettséggel jók, nagyon jók és szarok. Az edzőképzésben nincs olyan, hogy valaki a Harvardon, a Yale-en vagy valami szir-szar magyar – papíron – „egyetemen” végzett. Egyszerűen úgy dől el a dolog, hogy van tehetsége, kitartása és háttértudása vagy nincs. Guardiola, Klopp vagy Xabi Alonso nem jobb iskolákon végzett, mint Fonseca, hanem okosabb, tehetségesebb, szorgalmasabb és persze szerencsésebb volt, mint több pályatársa – így a portugál is. Ők oda jutottak és ott tudtak maradni, ahová és ahol voltak/vannak. Fonsecának is adott volt a lehetőség, de eddig jutott. Aki jó, az jó, és az nem tud elbújni a nagyok elől, lásd Arne Slotot. Aki meg nem egy nagy szám, azt helyezhetik akárhová, nem lesz meg az áttörés (lásd Claudio Ranieri).

Fél év után ott tartunk, hogy Fonseca a kevés időre panaszkodik meg a sok meccsre. Hogy alig látunk normális támadásfelépítést, hogy a csapatvédekezésünk kritikán aluli, hogy ún. elkerülhető gólokat kapunk, arról persze kussol.

Annyi önkritikája sincs, hogy legalább ezt a scudetto dolgot elengedné.

Szóval a játékosokat nem felmentve, de ha látják, hogy egy olyan emberre bízták az irányítást, aki semmilyen érdemleges eredményt nem ért még el a pályafutása során, akkor nekik mennyire kellene lelkesnek lenniük? Továbbá. Ha látják, hogy egy nulla edző érkezett, nem arra fognak gondolni, hogy ez azért (is) történt, mert egyrészt egy bólogató jánost akart a vezetőség, illetve egy olyan valakit, aki feláldozható, és aki azért lett kiválasztott, mert a játékosokkal „rendesen” fog viselkedni?

Nem tudom, mit akar a vezetőség, fogalmam sincs, mi a koncepció. Az egész képbe tökéletesen beleiillik a nagypofájú Ibrahimovic, aki majd nyilván ad valami jó kis semmitmondó nyilatkozatot, ahogy szokta. Az év vége előtt még jön egy Scaroni-interjú a stadionról, ami nyilván jól halad, benne lesz a szövegben, hogy eddig mennyit költött a projektre a Milan… Cardinale is írat valami AI-levelet, a 125. évfordulóról. Kíváncsi lennék egyébként, hogy Cardinale fel tudna-e sorolni 50 Milan-játékost…

Nem sikerült megvernünk a Genoát.

Na és?

Egyre inkább ezt érzem.

És sajnos az a sejtésem, hogy ha valaki ezt elmondta Cardinalénak, ő is ezt kérdezte.